Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

icon
Vígi Zoltán

1981-ben születtem Újvidéken. Az általános iskolát Temerinben fejeztem, majd az óbecsei gimnáziumban érettségiztem. Szabadkán szereztem egyetemi diplomát, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. 2004 óta vagyok a Magyar Szó belpolitikai rovatának munkatársa, 2007-ben lettem a belpolitikai rovat szerkesztője, 2008 végétől pedig a deszkfőnöki teendőket látom el.


Cikkek :
Játsszunk valami mást?!

KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK

Kit támogat az elnökválasztás második körében?

Boris Tadićot 57,5%
Egyikőjüket sem 31,7%
Tomislav Nikolićot 10,8%


Megpróbálom összegezni a mögöttünk lévő hetet. Van két köztársasági elnökjelöltünk, akik 20-án várhatóan „egymásnak esnek” a választás második körében. Volt egy internetes szavazásunk, ahol Boris Tadić körülbelül olyan támogatottságot élvez mint egy, pénteken megjelent, a biztos szavazók körében készített országos felmérésen. A mi, nem reprezentatív felmérésünkből az derül ki, hogy az emberek egyharmada nem szimpatizál sem Boris Tadićtyal, sem Tomislav Nikolićtyal.


„Induljon a banzáj!”
dsc_1277 (Fotó: Molnár Edvárd)

Két hónapja, séta közben hallottam egy öt éves kisfiút méltatlankodni: „Anya, miért ezeket a csúnya embereket reklámozzák?” Gondolkodtam, hogy én erre mit tudnék válaszolni, amivel nem „vágnám el előtte” a nagy politikai vezetőinket. Lesz még ideje rájönni dolgokra, majd ő eldönti, mi lesz a véleménye a politikáról, a politikusokról.


Hajrá!

KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK

Mennyire érdeklik Önt a sportesemények?

Csak a nagyobb világversenyeket kísérem figyelemmel 35,3%

Egyáltalán nem érdekel a sport 31,9%

,,Mindenevő” vagyok 19,1%

A nemzeti válogatott mérkőzéseit megnézem, a többit nem 7,4%

Kizárólag a labdajátékok érdekelnek 6,3%

Szavazatok száma: 796



Azokban az órákban az ember mindent megtesz, hogy ne kelljen kimozdulnia a lakásból. Jobb otthon maradni, vagy már időben megjelenni a havernál és várni a percet, amikor elkezdődik. Még egy-két sms a hasonszőrűeknek és: Mindent bele! Valahogy így kezdődnek nálam a fontos sportesemények. Ha a helyszínről írom azt a bizonyos üzenetet, akkor annak más hangulata van, de mindkettőnek ugyanúgy megvan a maga varázsa.


A felelősség mindenkié és senkié

Annyira azért még ma sem nihilista ez a közeg, hogy amikor valami vagy valaki csődöt mond, ne tegye fel a kérdést, hogy ki a felelős mindezért. Így jutottunk el a december 9-én elhangzott uniós nem után oda, hogy most azzal kelljen foglalkoznia az államvezetésnek, hogyan beszéljen lyukat az újságírók és a közvélemény hasába: az uniós nem nem megszemélyesíthető, az államvezetésben mindenki egyaránt felelős érte, avagy mindenki megtett mindent Szerbia területi integritásának megóvásáért. Ez volt Boris Tadić államfő keddi kijelentésének lényege, amikor azt kérdezték tőle, nem kellene-e azzal foglalkozni, hogy a kudarcért kit, és milyen mértékben terhel személyes felelősség.


Nőtt a korrupció Szerbiában

A hatalmon lévő politikusok szerint nem olyan rossz a helyzet, a közgazdászok másképp gondolják

(Fotó: Diósi Árpád)(Fotó: Diósi Árpád)

A Transparency International felmérése szerint Szerbia mutatói romlottak, jelenleg a 86. helyet foglalja el a korrupciós ranglétrán. Tavaly a 78. helyen voltunk, ami a korrumpáltság becsült szintjének növekedését jelenti. A mutatókat politikusok és gazdasági elemzők különbözőképp értékelték.


A bukdácsoló nebuló és mentora

Körülbelül a következőképp hangzott a Blic újságírója, Milutin Mrkonjić infrastrukturális miniszter és Boris Tadić államfő szópárbaja Nepričava falu mellett, a 11-es közlekedési folyosó Ub és Lajkovac közötti 12,6 kilométeres szakaszán folyó munkálatok megkezdésekor. (Elöljáróban: az említett autópálya-szakasz építési munkálatait egy éve nyitották meg nagy csinnadratta közepette, és mostanra már be kellett volna fejezni. A munkálatokat gyakorlatilag még egyszer megnyitották, mert eddig szinte semmit sem csináltak.) Tehát, a hang- és videofelvétel alapján készült, magyarra fordított egyfelvonásos:


Ahány ház, annyi szokás

KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK

A volt jugoszláv tagköztársaságokon és Magyarországon kívül hány országban járt eddig?

Ötnél többen 23.8%
Ötnél kevesebben 21.4%
Tíznél többen 18.0%
Egyben sem 15.7%
Egyben 11.1%
Kettőben 10.0%

Szavazatok száma: 1165

Hagyd rá! Életében sohasem mozdult ki...” Voltak ilyen emberek, a rokonok külön figyelmeztettek bennünket rájuk. Velük nehezebb, őket nem hogy nem lehet kibillenteni az egyensúlyukból, de nem is tudják, hogy a dolgokat másképp is lehet csinálni, nem is akarják tudni. Nem értettem sokáig, miről is beszélnek. Idővel megértettem. Minél többet utazol, annál többet látsz, annál kevésbé vagy manipulálható, valamelyest elnézőbb is vagy, és nem érzed magad annyira kiszolgáltatottnak. Ilyenkor az ember nem csak arra hagyatkozik, amit mondanak, mesélnek neki, hanem arra is, amit látott.


Státusom: tagjelölti?

Több éven át minden október 5-én sajnáltam, hogy nem Belgrádban voltam azon a tizenegy évvel ezelőtti napon. Ma már nem. Ha ott lettem volna, és részt veszek az akkor történelmi fordulópontnak megélt nap eseményeiben, lehet, a mai helyzetet elnézve, már régen besokalltam volna, és már nem ebben az országban élnék. A kezdeti lendületből semmi sem maradt meg, azóta csak felemás megoldásokkal araszolunk. Valamerre.


„Ahol helikopter köröz, oda nem kell menni”

Exkluzív londoni beszélgetés a zavargásokról –A zentai születésű, öt és fél éve Londonban élő Mucsi Attila mesél a rendbontásokról

(Fotó: Tanjug/AP) (Fotó: Tanjug/AP)

Ha vajdasági méretekben gondolkodunk, akkor ez olyan, mintha Zentán élnék, és Kanizsát verné szét a dühöngő tömeg – meséli a Nyugat-Londonban élő, zentai származású Mucsi Attila, akivel az egyik közösségi portálon beszélgettünk.


Hol maradt Szerbia?
(fotó: Beta)(Fotó: Beta)

Tizenhat év telt el a második világháborút követő legnagyobb mészárlás óta. Évről évre megemlékezik – nyugodtan kimondhatjuk – az egész világ erről a napról és annak szörnyűségeiről. A tizedik évfordulón ott voltam. Szavakkal nehéz kifejezni azt, ami ott zajlik minden évben – rokonok, családtagok, ismerősök temetik szeretteiket. Százával. Kézről kézre járnak a koporsók, bennük csontokkal. Egyszerre hátborzongató és megható ott lenni. Azokat temetik, akiket jelöletlen sírba lőttek 1995 júliusában, ma sem tudjuk pontosan hány embert, de a számuk valószínűleg eléri a nyolcezret. A megemlékezés tehát temetés is egyben, az idén 613 ember földi maradványait helyezték el a potočari sírkertben, az eddig eltemetett 4524 mellé – az egyik koporsóban egy 11 éves fiú csontjai voltak, ő az idén elhantoltak közül a legfiatalabb kivégzett.

Itt a piros, hol a piros?!

KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK


Kormány(át)alakít(gat)ás

Kapcsolódó kommentárunk



Sokan, de nem elegen

KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK


Megszívtuk?

(Egy dohányzó alkalmi kommentárja)


Az izom ára

KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK








Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX