2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Teátrum RSS Szerkesztő: Góli Kornélia

Egy rendhagyó fesztivál elkötelezettje

071211varszinhaz_kisvarda_jelen_thumbnail

A mögöttünk maradt esztendőben /2009-ben/ a hagyományos kisvárdai színházi fesztivál műsorfüzetében Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és a Művészetek Háza igazgatója, valamint a fesztivál meghatározó személyisége, bejelentette a rendezvény elnevezésére vonatkozó névváltoztatást, melynek értelmében az eddigi, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja elnevezésből kimarad a „határon túli” jelző, és a jövőben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljaként működik tovább.

Egy lezáratlan történet

lajos soltis Soltis Lajos

Soltis Lajos tíz évvel ezelőtt végérvényesen búcsút intett az élet színpadának... Ennek évfordulóján emlékeztek meg Róla a szabadkai Népszínház Soltis Lajos Stúdiójában a Magyar Társulat színészei, egykori tanítványai, valamint Franyó Zsuzsánna, Erlauer Csaba, Solténszky Tibor, Siflis Zoltán, Kartagh Nándor, Vicsek Károly, Bakos Árpád, a Muzsikás zenekar és még sokan, akik ismerték, akik szerették, akiket tanított, akikkel játszott, akikkel főzött, akikkel morgott és akikkel nevetett.

Az alábbiakban Kovács Frigyes az emlékesten elhangzott sorai olvashatók.

Ismét

dio_karacsony

A hangulat idén is sietve elolvadt.

Butus szánkók szabdalják a sarat,
s csizmáikkal fel-feltépik a hidegtől kifakult, jeges foltokat.

A fa árván áll a szoba közepén.

A halványan pislákoló tűzfény féltőn ölti fel göcsörtös alakját

és átkarolva, lassan körbevezeti a kis házban.

Kopasz, töredezett gallyain még ott himbálóznak

a huncutul eltűnt szaloncukrok,

a mézeskalács-angyalkák leharapott szárnyai,

a futkározó, önfeledt gyermekkacaj,

s talpánál, mint megannyi rég kiszáradt szeretetcsepp,

egy maroknyi feltört dió.

Csend van. Csak az otromba szél búg be olykor,

megrémítve a remegő, apró lángokat.

És hirtelen megtörik. Gyengén, megfáradtan zuhan a haldokló tűzbe,

majd egy pillanatra megújul boldog, ifjú fénye,

s melegével beteríti újra a kis házat,

hol ismét csak a Jézuska kívánt boldog karácsonyt.

Horoszkóp

Kos

Nem kell kapkodni, drága. Mindent a maga idejében, legyél türelmes akkor is, ha úgy érzed hogy kipukkansz. Mert ha nem vagy az, úgy végzed, mint egy leeresztett lufi. Szóval lassan. Add meg a módját. Inkább menj ki kicsit a természetbe, mert az, hogy nincs időd, nem kifogás. Már nincs hideg, van is kivel kiruccanni, van hova, nem is szaporítom itt a szót, hajrá. Lépj ki az unalmas mindennapokból, azok miatt vagy depis. Biztos kimozdít belőle a Rocky Horror Show, lesz belőle kettő is! Belefér

Bika

Vedd csak szépen kezedbe az irányítást! Hiába várod, nem fog a szádba repülni, ugyanis a sültgalambok nem röpködnek erre mifelénk. (ismerős!?) Ennek apropóján szépen vágj bele a dolgokba, nincs értelme halasztgatni. Ez aktuális – most nem csak érzelmi, hanem értelmi téren is. Szóval, ha nem vagy elégedett a kapcsolatodban, akkor most mondd el a párodnak, mert ha visszafojtod, elmérgesedik, majd robban és akkor úgy majd jársz, mint a Kosnál említett lufi. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

Színházi anekdoták

Feák Sári ezt a fényképet, mely a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában található, 1909-ben Nagyváradon Ady Endrének dedikálta. Feák Sári ezt a fényképet, mely a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában található, 1909-ben Nagyváradon Ady Endrének dedikálta.

Terc, kassza, tuletroá, ultimó, uhu, Fedáksári ­­

– mondják Szép Ernő Patika című darabjában, s ma is a kártyások. Egyre kevesebben tudják azonban, hogy az ultiban Fedák Sáriról, a huszadik század legnépszerűbb magyar színésznőjéről esik szó.

Strandszepe 2012
A fogváltás időszaka csukáéknál
A jelenséggel kapcsolatos viták évekig tartottak, és miután a világhálós vitafórumokon csontig lerágták a témát, felmerült a kérdés: egyáltalán miért került rá sor? Horgászat-vadászat
23:26
Focipályán és vadonban
Az Orka Feniks vegyes terepeken egyaránt ragadozóvonzó Horgászat-vadászat
23:16
A betegek jogaiért
A tartományi ombudsman reagálása az egészségügyi ellátás minőségét érintő felmérés kapcsán Gyógykalauz
23:08
A sors majd kárpótolja az íreket
A sors majd kárpótolja az íreket
MÉG 17 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
23:06

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.

on
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -