KERÉKPÁROZÁS – Idénykezdés a szabadkai Spartacusban
A kerékpározás kezdetei vidékünkön egészen az 1880-as évekig nyúlnak vissza. Az ország első pályáját Vermes Lajos építette Palicson, ami egyben Európa harmadik kerékpárpályája volt. Az első klubot Achillesnek nevezték el, a kor legnagyobb versenyzője pedig Vermes Lajos mellett Matkovi ć Mi kl ós volt. A Spartacus Kerékpárklub 1945-ben alakult, alapítói Szárity János, Đeno Belinović, S zántó István, Erdélyi Dénes, Mihalik József és Mihail Pol а ček voltak. Nevükhöz több tartományi és országos bajnoki cím is fűződik. A klub egyik legnagyobb sikerét 1967-ben érte el, amikor az Engi József, Mandi ć Ferenc, Cigler Pál, Hegedűs István összetételű junior csapat Szkopjéban országos bajnoki címet szerzett. A csapatbajnoki arany mellett egyéniben is jeleskedtek a Spartacus versenyzői: Engi részt vett az amatőr Tour de France-on, juniorként megnyerte a jugoszláv kupát, Cigler az akkori legnagyobb amatőr versenyen, a Berlin–Prága–Varsó megmérettetésen hajtott, de nyeregbe szállt a Román és a Tunéziai Körversenyen is, Mandi ć szerepelt a Bordeaux–San Sebastian közötti viadalon és az Alpok–Adria-versenyen. Meg kell említeni Dér Ferenc és Horák László nevét is, akik többször is részt vettek a Jugoszláv Körversenyen, s edzőjüket, Franzer Gusztáv ot.
Dejan Perčić, a Spartacus Kerékpárklub edzője. Fotó: a szerző LABDARÚGÁS – A Tisza legyőzte a moholi Bácskát – Székvárosi siker a szuperligás rangadón – Furcsaságok Zomborban
SZUPERLIGA
Az utolsó, 30. forduló: Vojvodina–C. zvezda 2:1 (Appiah 11., Oumarou 90+3., ill. Milunović 11.), Partizan–Metalac 1:0 (Diara 45.), Jagodina–Novi Pazar 1:0 (Marjanović 24.), OFK Beograd–Sloboda 0:1 (Beljić 11.), Hajduk–Smederevo 3:1 (Bubalo 5., Goločevac 71., Bubalo 74., ill. Krčmarević 62.), Javor–BSK 2:0 (Veljović 46., Odita 57.), Spartacus ZV–Borac 2:1 (Stevanović 62., Puškarić 68., ill. Nikodijević 17.), Rad–Radnički 2:1 (Perović 36., Jovanović 40., ill. Spalević 90.).
A táblázat:
1. Partizan 30 26 2 2 67:12 80
2. C. zvezda 30 21 5 4 57:18 68
3. Vojvodina 30 14 10 6 44:26 52
4. Jagodina 30 14 9 7 34:20 51
5. Sloboda 30 15 6 9 42:35 51
6. Radnički 1923 30 11 14 5 38:27 47
7. Spartacus 30 11 10 9 31:31 43
8. OFK Beograd 30 12 4 14 34:36 40
9. Javor 30 11 6 13 28:32 39
10. Rad 30 10 7 13 33:31 37
11. Hajduk 30 9 6 15 28:44 33
12. BSK 30 7 9 14 18:39 30
13. Smederevo 30 9 2 19 22:42 29
14. Novi Pazar 30 6 10 14 21:41 28
15. Borac 30 4 7 19 16:45 19
16. Metalac 30 2 9 19 14:48 15
Az elért helyezések alapján a Partizan a következő idényben a Bajnokok Ligája, míg a C. zvezda, a Vojvodina és a Jagodina az Európa-liga selejtezőjében indulhat, a Borac és a Metalac kiesett a Szuperligából.
Mellékletünk központjában ezúttal Zenta lesz, ahol 52. alkalommal rendezik meg a Magyar Szó Kupát atlétikában, s ahol a vízilabdázók is serénykednek majd. Szabadkára azzal kapcsolatban figyelünk, hogy ugyan a legjobb kerékpározók máshova igazoltak, de attól függetlenül a Spartacusban vérmes terveket táplálnak az idénnyel kapcsolatban. Na és a foci! Hát természetesen mindent megtudhatnak majd a BL-döntőről, s folytatjuk sorozatunkat, amelyben az Eb-n részt vevő csapatokat mutatjuk be.
TEKE – VI. TISZA-KUPA – A 62 éves Barlog Ferenc volt a hagyományos torna legjobbja!
Azzal, hogy a Szegeddel a közelmúltban magyar bajnokká avanzsált törökkanizsai Szél Tibor világbajnokunk vendégjátékosként 618 fát ért el az első körben, alapos hátszelet adott a vendéglátó Kanizsa első csapatának a szombaton megtartott VI. Tisza-kupán, amelyet végül meg is nyertek a házigazdák a Nyíregyháza és a marosvásárhelyi Electromures, meg a Kanizsa második csapata előtt.
A VI. Tisza-kupa résztvevői. Fotó: a szerző ATLÉTIKA
A Zentai Atlétikai Klub (ZAK) május 19-én, szombaton 15.30 órai kezdettel rendezi meg a Népkerti stadionban az 52. Magyar Szó-kupát.
A versenyzők a következő számokban indulhatnak, férfiak: 110 m gát, 100 m, 400 m, 800 m, távolugrás, súlylökés, gerelyhajítás, kalapácsvetés. Nők: 100 m gát, 100 m, 400 m, 1500 m, távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés.
SAKK
Az első és a második, vagyis a pénteki és a szombati mérkőzés is döntetlennel zárult a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a sakkvilágbajnoki döntőn. Az esemény honlapja szerint a moszkvai Tretyjakov-képtárban zajló párharc első felvonásán Anand vezette a világos bábukat, és a felek már a 25. lépésben döntetlenben állapodtak meg. Szombaton a 33. lépés után egyeztek ki a felek a döntetlenben.
LABDARÚGÁS – Az adai labdarúgók még nem tudják, vajon méltó módon ünnepelhetik-e meg a jeles jubileumot
Nagyon úgy fest, hogy a következő idényben a Vajdasági liga keleti csoportjában mindössze két bácskai klub marad meg. Az egyik közülük az adai AFK, amely az utóbbi hetekben vagy öt gólt kapott, vagy ötöt adott. Legutóbb épp ez a kellemesebb eset történt velük, vagyis ötöt rúgtak a törökkanizsai Obilićnek. Ezekről a kissé szélsőséges eredményekről Nagypál Tibor, az AFK edző-játékosa nyilatkozott.
Hétközi edzés Adán. Fotó: a szerző MÉG 25 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG
Naponta jelentkező sorozatunkban visszaszámolunk a június 8-án kezdődő labdarúgó-Európa-bajnokságig. Alanyainkat, akik között van aktív labdarúgó és olyan is, aki már szögre akasztotta cipőjét, sportújságíró, edző, szövetségi kapitány is, arra kértük, hogy ugyanarra a négy kérdésre válaszoljanak.
Sebastian Tamás, a Pannon Televízió sportszerkesztője LABDARÚGÁS – Öngóllal veszített két pontot a zombori Radnički – Fontos pontokat szerzett a Csantavér – A Potisje nyerte a községi rangadót
SZUPERLIGA
A 29. forduló: Sloboda–Hajduk 2:1 (Kovačević 33., Beljić 40., Ranđelović 55., ill. Čovin 3.), Novi Pazar–OFK Beograd 2:1 (Kecap 18., Tutorić 42., ill. Mijić 87.), Metalac–Jagodina 0:1 (Marjanović 33.), Borac–Vojvodina 0:2 (Stevanović 38., Bojović 62.), BSK–Spartacus ZV 2:0 (Stamenković 55., Vignjević 65.), Smederevo–Javor 0:1 (Odita 31.), Radnički 1923–Partizan 0:1 (Babović 20.), C. zvezda–Rad 3:1 (Mirić 36., Borja 80., Milunović 85., ill. Perović 66.).
A táblázat:
1. Partizan 29 25 2 2 66:12 77
2. C. zvezda 29 21 5 3 56:16 68
3. Vojvodina 29 13 10 6 42:25 49
4. Jagodina 29 13 9 7 33:20 48
5. Sloboda 29 14 6 9 41:35 48
6. Radnički 1923 29 11 14 4 37:25 47
7. OFK Beograd 29 12 4 13 34:35 40
8. Spartacus 29 10 10 9 29:30 40
9. Javor 29 10 6 13 26:32 36
10. Rad 29 9 7 13 31:30 34
11. Hajduk 29 8 6 15 25:43 30
12. BSK 29 7 9 13 18:37 30
13. Smederevo 29 9 2 18 21:39 29
14. Novi Pazar 29 6 10 13 21:40 28
15. Borac 29 4 7 18 15:43 19
16. Metalac 29 2 9 18 14:47 15
A következő forduló (május 20-án): Hajduk–Smederevo, Javor–BSK, Spartacus ZV–Borac, Vojvodina–C. zvezda, Rad–Radnički 1923, Partizan–Metalac, Jagodina–Novi Pazar, OFK Beograd–Sloboda.

A Ferrari új technikai próbálkozásai, a McLaren magasabb orra, valamint a Pirelli új abroncsai mellett várjuk a vasárnapi F1-es futamot, amelyet a 42. Spanyol Nagydíjért Barcelonában hajt a flúgos társaság. Az első szabadedzésen egyébként a hazai Alonso teljesített a legjobban, őt követte Vettel, Kobajasi és Button. Mellékletünk emellett a közelgő labdarúgó-Eb-vel is foglalkozik: elkezdjük a kontinenstorna csapatainak bemutatását. Ezenkívül a nyáron fennállásának 100 éves évfordulóját ünneplő adai AFK-ról is olvashatnak, s Magyarkanizsán ma a 6. alkalommal szervezik meg a Tisza-kupa elnevezésű nemzetközi tekeversenyt (képünkön Szél Tibor).
STRONGMAN
A címvédő Katona Ervin győzelmével ért véget a szombaton Újvidéken megrendezett Strongman Champions League-verseny. Katona a hatból öt versenyszámban a legjobb volt, s csak az utolsóban, amikor győzelme már nem lehetett kérdéses, akkor lazított egy második helyért. Összesítésben a három verseny után az Újvidéket kihagyó, de Finnországban és Németországban győztes litván Zydrunas Savickas, a szombaton csak negyedik, de előzőleg kétszer második iráni Laurence Shahlaei és Katona most holtversenyben állnak az élen, és a továbbiakban óriási küzdelem várható az éllovas trió tagjai között. A következő fellépés három hét múlva Isztambulban lesz.
Katona Ervin ebben a versenyágban világcsúcsot döntött. Fotó: Ótos András SPORTLÖVÉSZET
Április legvégén az uljmai sportlövész-egyesület szervezésében tartották meg a Vajdasági Liga 7. és egyben a 2011/2012-es idény utolsó fordulóját a pionír korosztályban, sorozatgyártmányú légfegyverrel.
A dél-bánáti egyesület automata lövöldéjében tartományunk 12 klubjából összesen 68 fiú és lány sereglett össze és állt céltáblák elé, köztük 7 adorjáni céllövő is.
KARATE
A horgosi székhelyű Vajdasági Kyokushin Karateegyesület vajdasági régióként hivatalos tagja a Magyar Kyokushin Karate Stílusszervezetnek, amely Győrújbaráton május 28-án rendezte meg a hagyományos, immár 10. Shinju-Kai Kupa EU-régiós nemzetközi bajnokságot. E jeles versenyre ezúttal három szomszédos országból több mint 260 versenyző érkezett. A knock down (leütéses) versenyt gyermekek, ifik és felnőttek részére hagyományosan B és C kategóriákban rendezték meg, ezért fejvédő, lágyékvédő és lábszárvédő, illetve a leányoknak mellvédő kötelező volt.
A horgosi különítmény SÚLYEMELÉS
A közelmúltban Szabadkán tartották meg a tartományi egyéni súlyemelő-bajnokságot és a liga első fordulóját. Csapatban a Dejan Peić Tukuljac, Kajdócsi Tivadar, Miloš Knežević, Rozsnyik Ervin, Kajdócsi Tamás, Árokszállási Ervin összetételű szabadkai együttes az első kör után 1874 ponttal vezeti a mezőnyt, a második helyen a zombori Radnički áll 1345 ponttal, a bácsi Hercules 1323 pontot gyűjtött, majd következik az inđijai Kamen 1294, a mitrovicai Srem 1180 és az ópázovai Jedinstvo 763 ponttal. A belgrádi és a dél-szerbiai régió első fordulóját is a hétvégén rendezték meg, s az ottani eredményeket figyelembe véve is a Spartacus áll az élen, a második hely pedig jelenleg az 1703 pontos Banjica csapatáé. Kajdócsi Tamás, a Spartacus kitűnősége az általános iskolások +94kg-os súlycsoportjában három országos csúcsot döntött: szakításban 120, lökésben 150, összesítettben pedig 270kg-ot ért el. A liga 2. fordulóját szeptemberben, a döntőt pedig októberben tartják.
Lukács Brigitta fogáshoz készülődik. Fotó: a szerző BIRKÓZÁS – Davor Štefanek rejtélyes módon mégis megjelent Helsinkiben, bronzérmes lett, de nem jutott ki az olimpiára
Állítom, hogy a birkózás jelenlegi egyik legrejtélyesebb figurája a szabadkai Davor Štefanek. Belgrádban a szó szoros értelmében vért izzadva és egy kiváló sorsolásnak köszönhetően bronzéremhez jutott. Ezután váltig fogadkozott az olimpiával kapcsolatban, de Szófiára és Taijüanra nem tudott lefogyni, s még csütörtökön is azt nyilatkozta lapunknak Milorad Dokmanac szövetségi kapitány, hogy Štefanek nem megy Helsinkibe. Hogy mijét vágták le vagy ki időközben, hogy hirtelen belefért a súlyába, nem tudni, de tény, hogy Davor megjelent a finn fővárosban, s végül csak az utolsó selejtezős torna 60kg-os győztesétől, a grúz Laskitól kapott ki, megnyerte a vigaszágat, de sovány vigasz számára ez a bronzérem, hiszen csak a döntősök jutottak ki az olimpiára, s további pótvizsgázási lehetőség immár nincs.
KÉZILABDA – Adán rendezték meg az 1997-es utánpótlás-korosztály számára a férfi-kézilabdabajnokság szerbiai döntőjét
Az adai Potisje-Pletex Kézilabdaklub utánpótláscsapata országos bajnoki címet szerzett a tizenöt éves fiúk korcsoportjában, miután április utolsó várnapján Adán küzdelmes és kemény mérkőzésen 16:14-es arányban legyőzte a belgrádi Crvena zvezda csapatát az országos bajnokság döntőjében. Az adai egyesület több mint ötvenéves fennállása óta most rendezhetett első alkalommal korosztályos országos döntőt a Szerbiai Kézilabda-szövetséggel karöltve. A bajnoki címről döntő tornán tizenegy korosztályos csapat vett részt az ország egész területéről, köztük egyedüli vajdasági gárdaként az adaiak. A résztvevők: Crvena zvezda, Sinđelić, Rukobel, Studentski Grad, SC Voždovac, Partizan (Belgrád), Smederevo, Sloga (Kraljevo), Knez Lazar (Kruševac), Jabuka és Potisje-Pletex (Ada).
Az adai bajnokcsapat. Fotó: a szerző LABDARÚGÁS
SZUPERLIGA
A 28. forduló: Hajduk–Javor 1:4, Spartacus ZV–Smederevo 4:1, Vojvodina–BSK 2:0, Rad–Borac 2:1, Partizan–C. zvezda 0:1, Jagodina–Radnički 1923 1:0, OFK Beograd–Metalac 2:0, Sloboda–Novi Pazar 3:0.
A táblázat
1. Partizan 28 24 2 2 65:12 74
2. C. zvezda 28 20 5 3 53:15 65
3. Radnički 28 11 14 3 37:24 47
4. Vojvodina 28 12 10 6 40:25 46
5. Jagodina 28 12 9 7 32:20 45
6. Sloboda 28 13 6 9 37:33 45
7. Spartacus 28 10 10 8 29:28 40
8. OFK Beog. 28 12 4 12 33:33 40
9. Rad 28 9 7 12 30:27 34
10. Javor 28 9 6 13 25:32 33
11. Hajduk 28 8 6 14 23:39 30
12. Smederevo 28 9 2 17 21:38 29
13. BSK 28 6 9 13 16:37 27
14. Novi Pazar 28 5 10 13 19:39 25
15. Borac 28 4 7 17 15:41 19
16. Metalac 28 2 9 17 14:46 15
A következő forduló (május 12-én): Sloboda–Hajduk, Novi Pazar–OFK Beograd, Metalac–Jagodina, Radnički 1923–Partizan, Crvena zvezda–Rad, Borac–Vojvodina, BSK–Spartacus ZV, Smederevo–Javor.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.