2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Napi interjúnk RSS

A tehetetlenség bosszúja

Mihal Ramacs: A programcélok teljesítése esetén sikeres lehetne egy demokrata–haladó kormány

A közvélemény-kutatókat, az elemzőket, a polgárok nagy részét, s úgy tűnik, magát a Szerb Haladó Pártot is meglepetésként érte Tomislav Nikolić győzelme az elnökválasztás második fordulójában. Egyesek az európai politika arcul csapásának, mások Boris Tadić és a Demokrata Párt megérdemelt büntetésének tekintik a haladók jelöltjének felülkerekedését. A figyelem a szavazás másnapján már a leginkább ismét az új kormány felállására összpontosult. Míg egy nappal korábban a Szerbiai Szocialista Párt vezetői arról nyilatkoztak, hogy továbbra is érvényben marad a Demokrata Párttal korábban kötött kormánykoalíciós egyezség, Ivica Dačić pártelnök hétfőn már röviden csupán annyit nyilatkozott, hogy Nikolić győzelme „bonyolítja a helyzetet”. Ennek a bonyodalomnak pedig az a fő oka, hogy az új államfő elsőként minden bizonnyal volt pártjának (a pártelnök ígéretéhez híven távozik tisztségéből) a kormányfőjelöltjét, Jorgovanka Tabakovićot bízza meg kormányalakítással, s a demokraták térfelét csupán akkor éri majd el a labda, ha a haladóknak nem sikerülne bebiztosítaniuk a parlamenti többséget. A Nikolić győzelmét követően kialakult politikai helyzet elemzésére Mihal Ramacs újságírót, politikai elemzőt, a Danas napilap volt főszerkesztőjét kértük fel.

Érdekszövetségek vagy gyökeres változások?

Jovan Komšić: A minimális hatalmi többség nem teszi lehetővé az európai integrációhoz szükséges döntések meghozatalát sem

(Fotó: Ótos András)

A vasárnapi parlamenti választások nemhivatalos eredményei arra utalnak, hogy a haladóknak és a demokratáknak jut a legtöbb, megközelítőleg azonos számú képviselőhely a parlamentben. A figyelem a szavazatszámlálás estéjén mégis leginkább a Szerbiai Szocialista Párt irányába fordult, hiszen koalíciós partnereinek segítségével ez a párt megduplázta parlamenti mandátumainak számát, s az előzetes eredmények szerint mintegy 45 képviselőhelyre számíthat. Ivica Dačić hamar be is jelentette: ha nem is tudni, ki lesz Szerbiában az elnök, az már világos, kié a miniszterelnöki megbízatás, utalva arra, hogy a párt ezzel a követeléssel néz a kormányalakítással kapcsolatos egyeztetések elé. A Jovan Komšić szociológussal, politikai elemzővel folytatott beszélgetés során a hátunk mögött álló választásokkal kapcsolatban elsőként arra kérdeztünk rá, szerinte is a szocialisták-e a szavazás győztesei.

Ott legyünk, ahol a döntéseket hozzák

Predrag Novikov: Vajdaságot stabil, megbízható partnerként élik meg Brüsszelben

Hét hónapja nyílt meg Vajdaság brüsszeli irodája. Predrag Novikovval, az iroda vezetőjével, aki Kanadában, majd Japánban volt országunk diplomatája, Brüsszelben beszélgettünk az aktuális pályázatokról, Vajdaság brüsszeli megítéléséről, az iroda tevékenységéről és eredményeiről.

Nem akarnak szakítani a belgrádi diktátummal

Pásztor István a közvagyonról szóló törvény gyakorlati alkalmazásának elmaradásáról – A VSZL, az LDP és a DP lelkiismeretén szárad, hogy a tartományi vagyon még nem került vissza

Pásztor: A DP belgrádi szárnya nem akarta visszaadni a vasutat, a közutakat, a csatorna-hálózatot és rengeteg egyéb más felsorolt kérelemnek nem kívántak eleget tenni (Fotó: Ótos András) Pásztor: A DP belgrádi szárnya nem akarta visszaadni a vasutat, a közutakat, a csatorna-hálózatot és rengeteg egyéb más felsorolt kérelemnek nem kívántak eleget tenni (Fotó: Ótos András)

Ma van épp egy hónapja annak, hogy lejárt a 180 napos határidő arra vonatkozólag, hogy a kormány rendelettel szabályozza a tartományi vagyon visszaszármaztatását. Minden jel arra mutat, hogy az LDP, a VSZL és a DP nem kíván szakítani a belgrádi diktátummal, hiszen semmit sem tettek annak érdekében, hogy a tartományi vagyon felett a vajdaságiak rendelkezhessenek. Erről a kérdésről beszélgettünk Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével, aki a dolog hátterét, rövid történetét a következőképpen foglalta össze:

Célpontban az oktatáspolitika

Vicsek Annamária: Nagyon fáj, hogy a magyarok körében gyakran tapasztalok széthúzást

Vicsek Annamária (fotó: Ótos András)Vicsek Annamária (fotó: Ótos András)


A Vajdasági Magyar Szövetség nem titkolt optimizmussal adta át március végén a köztársasági választási listát. A párt tisztségviselői már nem egyszer közölték, hogy a négy évvel ezelőttinél jobb eredményre számítanak az idei választásokon, s a május hatodikai voksolás eredményeképp számításaik szerint két képviselővel többet bejuttathatnak a parlamentbe, négy helyett hatot. Az újvidéki belvárosi helyi szervezet jelöltjeként Vicsek Annamária logopédus, pedagógus szerepel az említett választási lista hatodik sorszáma alatt. Arról kérdeztük, hogy képviselői mandátumának megszerzése esetén mely kérdésekkel foglalkozna a legszívesebben, mely problémák rendezését tartja prioritásnak.

Álhír, ami talán nem is az

Đorđe Vukadinović: A jelenlegi politikai rendszer bohózatot csinál a választásokból

Sokakat meglepett a hír, hogy Đorđe Vukadinović független elemző, újságíró, a Nova srpska politička misao (Új szerb politikai gondolat) magazin alapítója és főszerkesztője az Egyike sem a felkínált válaszoknak (Nijedan od ponuđenih odgovora – NOPO) politikai párt listavezetője lesz a köztársasági parlamenti választásokon. A szóban forgó pártról igencsak ellentmondásos adatok találhatók: 2008 októberében alakult, ám 2010 áprilisában, a politikai pártokról szóló törvény alkalmazásának megkezdése után, törölték a pártok nyilvántartásából, mivel nem tudták teljesíteni az újrajegyzéshez szükséges feltételeket. Majd ugyanannak az évnek a végén a NOPO a vlach kisebbségi közösség pártjaként jegyeztette be magát. Sokak szerint azért, mivel a pozitív diszkrimináció miatt kisebbségi pártot egyszerűbb és olcsóbb alakítani. Az elemzők egy része most azzal vádolja Vukadinovićot, hogy csupán azért lesz ennek a kisebbségi listának a vezetője, mert a kisebbségi pártokra a természetes választási küszöb vonatkozik, és egyszerűbb egy ilyen listáról bekerülni a köztársasági parlamentbe. Hogy mi áll a dolgok hátterében, azt Vukadinović maga mondta el lapunknak.

„Az együttműködés házat és országot épít”

Boris Tadić a Magyar Szónak: Folytatni kívánjuk a párbeszédet Vajdaság autonómiájának a mértékéről és tartalmáról

(Fotó: Ótos András)

A május 6-i elnökválasztáson a Demokrata Párt körüli Választás a jobb életért koalíció jelöltje
Boris Tadić, a DP elnökelesz, aki immár két mandátumban töltötte be Szerbia államfői tisztségét. Tadić lapunk választásokhoz kapcsolódó kérdéseire elektronikus levél formájában válaszolt. Válaszaiból kiderül, hogyan értékeli az államhatalom négyéves munkáját, meddig tartja fenntarthatónak az EU is, Koszovó is politikát, továbbá kifejtette, hogy mi a véleménye a kisebbségi pártokkal folytatott együttműködésről, valamint azt is, hogy miért tartja fontosnak a kis- és középvállalatokat az ország gazdasági vérkeringésében.

„Megtisztelő lehetőség”

Pék Zoltán: A köztársasági költségvetésből a Vajdaságot megillető hét százalék megvalósulásáért küzdenék

Pék Zoltán: Többet segíthetnék Zentának és a Tisza mentének (fotó: Molnár Edvárd) Pék Zoltán: Többet segíthetnék Zentának és a Tisza mentének (fotó: Urbán Gábor)


A Vajdasági Magyar Szövetség vezető tisztségviselői több alkalommal kijelentették, hogy a párt utóbbi négyéves munkájának függvényében valós az elvárás, hogy a május 6-i köztársasági parlamenti választások után az eddigi négy képviselő mellett még egy vagy kettő személy bekerülhet a párt színeiben a Szerbiai Képviselőházba. A választásokról ezúttal Pék Zoltánnal, Zenta volt polgármesterével, a VMSZ köztársasági listájának ötödik jelöltjével beszélgettünk.
Strandszepe 2012
A fogváltás időszaka csukáéknál
A jelenséggel kapcsolatos viták évekig tartottak, és miután a világhálós vitafórumokon csontig lerágták a témát, felmerült a kérdés: egyáltalán miért került rá sor? Horgászat-vadászat
23:26
Focipályán és vadonban
Az Orka Feniks vegyes terepeken egyaránt ragadozóvonzó Horgászat-vadászat
23:16
A betegek jogaiért
A tartományi ombudsman reagálása az egészségügyi ellátás minőségét érintő felmérés kapcsán Gyógykalauz
23:08
A sors majd kárpótolja az íreket
A sors majd kárpótolja az íreket
MÉG 17 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
23:06

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.

on
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -