A PlayStation Move a Gamescom legjobb hardvere
A Koelnmesse Gamescom-díjat évente ítélik oda a kiállításon bemutatott legjobb játékoknak és termékeknek. Az idén németországi szaklapok és internetes portálok főszerkesztői zsűriztek az 505 kiállító portékája felett. A Legjobb hardver vagy kiegészítő díját a Sony Move mozgásérzékelő rendszer nyerte meg, és ezzel fontos pontokat könyvelhet el a Microsoft Kinect ellenében. Mindkét irányítóeszköz még a karácsonyi idény előtt megjelenik, a Move már szeptemberben 15-én, a Kinect pedig csak november 10-én. A Sony fejlesztői szerint a játékosoknak szükségük van nyomógombokra, a technológia még nincs azon a szinten, hogy megfogható kontroller nélkül irányítsák a konzolokat.
Ennek megfelelően a Move-t gyors, precíz 3D beviteli eszköznek fejlesztették, és a kritikusok ezt ismerték el a díj kiosztásával. A Move-hoz készült játékok nem csak a Wii-n látott sport-, torna-, vagy célzójátékokat fogják másolni, az eszköz jól működik stratégiai és kalandjátékokban is, ahogy azt a R.U.S.E és a Heavy Rain próbái során tapasztalhatták a kiállítás látogatói. Ezekben a játékokban a PC-s egérhez hasonlítható a működése, persze a Playstationt a tévénk előtt ülve, kényelmesen irányíthatjuk, asztal nélkül, és a teljes térbeli érzékelésnek köszönhetően soha nem látott mozdulatokat vihetünk be.
Gamescom 2010
Sikeres volt a Gamescom 2010 videojátékvásár és konferencia. A kölni Koelnmesse hatalmas halljaiba az idén 254 ezer látogató érkezett szerte a világból, és a városban rendezett kísérőrendezvényekre még százezernyi ember volt kíváncsi. Ezzel az eredménnyel öreg kontinensünk az egyik legjelentősebb vásár házigazdája lett az interaktív szórakoztatóelektronika területén, ott, ahol jellemzően a Távol-Kelet és Észak-Amerika dominál. A Gamescomon a nagy kiadók és játékgyártók bemutatói mellett megtartották a játékfejlesztők európai konferenciáját, a GDC Europet, és útjára indították Games connect ipari kezdeményezést, amely a gyerekeknek, szülőknek, oktatóknak nyújt praktikus információkat az interaktív médiáról. Európának általában kevés új bejelentés jut, és egy nagy vásár különben sem jó helyszín egy játék beharangozására – a hírözönben elveszik az információ. Ennek ellenére a Ubisoft most jelentette be a Heroes of Might and Magic sorozat folytatását – a VI. részt. A nagy múltú körökre osztott szerepjátékstratégiát a magyarországi Black Hole Entertainment csapata fejleszti, amelynek tagjai már bizonyítottak néhány jó minőségű játékkal. A HOMM VI. PC exkluzív lesz, 400 évvel az előző rész eseményei után veszi fel a klasszikus fantasy történet fonalát, és egy hős testvériség kalandjait követjük majd nyomon, akik egy elfeledett háborút újraindítani kívánó angyalok ellen kénytelenek felvenni a harcot.
DDR4 a láthatáron
Habár a hétköznapi gépekbe még csak most kezd behúzódni a DDR3-as memória (egyre több alaplapot készítenek úgy, hogy DDR2 és DDR3 memóriákat is képes fogadni), a mérnökök már a következő generáción dolgoznak. A Tokióban lezajlott MemCon konferencián Bill Gervasi, a JEDEC igazgatótanácsának tagja leleplezte a DDR4-es szabvánnyal kapcsolatos terveket. Ezek alapján jövőre lezárják a szabványt és 2015-ben már tömegesen használhatók lesznek az új memóriamodulok. Ahogyan eddig is, az új memóriatípus nagyobb sebességet ígér, vagyis a szabvány szerint a DDR4 memória 2133 és 4266 Mhz közötti frekvencián működik (emlékeztetőül, a szabványos DDR2 400 és 800 Mhz frekvenciatartományban működik, a DDR3 pedig 800 és 1600 között – habár ez utóbbit már kibővítették 2133-ra). A feszültség ugyanakkor csökken, az új modulok már csak 1,1 és 1,2 volt körüli értéken működnek majd.
A frekvencia növelése azonban problémát jelent a kapcsolási áramkörök gyártóinak (például az alaplapgyártóknak). Ugyanis minél magasabb a frekvencia, és alacsonyabb a feszültség, annál érzékenyebb az adatátvitel, annál könnyebben kerül hiba a kommunikációba. A hibák kiküszöbölésére a szerverekben elektronikus hibakorrekciót alkalmaznak, vagyis minden átvitt bitet ellenőriznek, azonban az asztali gépekben a hibák eljutnak a processzorig és számítási problémát okoznak. Ezért a gyártóknak mindent meg kell tenniük a hibák kiküszöbölése érdekében – a jelenlegi technológiák alkalmazása során adatátviteli problémák hibátlan gép esetében szinte sosem fordulnak elő. Azonban már most is egy korlátozó tényező gyártás folyamán a processzortól való távolság és a memóriablokkok elhelyezése.
Felvázolták a 2012-ben megjelenő Windows 8 néhány új tulajdonságát
Nemrég az olasz WindowsSette egy Microsoftnak tulajdonított diasort publikált, melyben felvázolták a várhatóan 2012-ben megjelenő Windows 8 néhány új tulajdonságát. A fejlesztők, úgy tűnik, végleg szakítani akarnak a PC-központú világképpel, és áttérnek a felhasználóközpontú személetre. Ezek alapján az új Windows interneten keresztül folyamatosan kapcsolatban lenne egy adatbázissal, és bármely számítógépről történő bejelentkezésünk után folyamatosan szinkronizálná a munkafelületet. Így bármely gép elé ülve az online szolgáltatásokkal nem kellene a kellemesen kialakított környezettől eltérőt használni.

Tálán mind közül a legkonkrétabb terv a Windows Store beindítása. Ezzel a Microsoft nem titkoltan az Apple-t koppintaná, hiszen a bevezetőben, pont versenytársának termékciklusát rajzolja fel pozitív példaként. A boltot beágyaznák az operációs rendszerbe, ahonnan a felhasználók alkalmazásokat tölthetnének le Windows 8 rendszereikhez. A Windows Store képes lenne az all-in-one PC-k, a táblagépek, a tévék, az Xbox konzolok és a hagyományos asztali PC-k (talán a Windows Phone 7) kezelésére is. Vásárlást követően a szoftvert az operációs rendszer szinkronizálná az adott gépre, illetve később bármely, a bolt kezelésére képes kütyüre, amellyel még a felhasználó rendelkezik. Tehát ha valaki a táblagépére és a konzoljára is szeretne majd egy alkalmazást letölteni, akkor nem kell kétszer fizetnie. A licencek a többi készülékre is átvándorolnak, hasonlóan a felhasználói beállításokhoz. A Microsoft a céges felhasználóknál már használt vándorló profilokat is elérhetővé akarja tenni a személyi felhasználók számára.
A Windows 8 alvó állapotból azonnal felébredhet majd. A szoftvercég fejleszti a géppel történő interakciónkat, bár természetesen nem óhajtja azonnal eldobni az egeret és a billentyűzetet. A tervek szerint a rendszerbe való belépéskor elegendő lesz a kameránkba belenézni, és az arcunk alapján máris azonosít minket a Windows. Ha a gépünk rendelkezik infravörös érzékelőkkel, akkor képes lesz a felhasználó közelségét érzékelni. Így például automatikusan alvó üzemmódba kapcsolhat, ha felállunk az asztaltól és ellépünk a gépünktől. Érdekes elem az „egy gombnyomásos visszaállítás”, amely azonnal visszaállítaná a Windows 8-at a friss, telepítés utáni állapotába, békén hagyva a felhasználó állományait. Azaz nem lesz szükség a beállítások lementésére, a dokumentumok archiválására, mert az újratelepítő mindent elvégez helyettünk, s mi újra egy frissen telepített Windows előtt találjuk magunkat, akár a Windows Store-on keresztül frissen (újra)telepített kedvelt programokkal.
Lara Croft and the Guardian of Light
Miközben a nyári játékvásárok, a Quakecon és a Gamescom a napokban érték el a csúcspontjukat, az Xbox Live Arcade online piacterén megjelent a júniusi E3 expón beharangozott Lara Croft and the Guardian of Light. Az expóról tudósító újságíróknak tetszett a Tomb Raider franchise új játéka, de a közönség megosztott volt, hiszen ez a franchise igencsak felemás játékokkal jelent meg az elmúlt tíz évben. A Crystal Dynamics fejlesztőcsapatának azonban volt mersze szakítani a Tomb Raider hagyományos külső nézetű irányításával, és izometrikus – kísértetiesen Diablo 3-ra emlékeztető – nézőpontot választott új játékának, valamint kooperatív többjátékos módot illesztett hozzá. A Square Enix kiadó modern üzleti modellt választott, kizárólag interneten vásárolható meg a játék, és folyamatosan megjelenő, letölthető tartalmakkal (DLC) tartják fenn majd az érdeklődést. A PlayStation Networkre és a PC-s Steam-re szeptember 28-án kerül fel az új Lara Croft. A nézőpontváltozás és az árkád stílusú irányítás ellenére a játék eltéveszthetetlenül Tomb Raider: megmaradt benne a talányok és az akció okos és izgalmas keveréke. Amint megszoktuk a perspektívát, elfeledjük, hogy volt, és úgy érezzük, mindig is így játszottunk. Sokkal jelentősebb újdonság a klasszikus akcióplatform struktúra átdolgozása két személyre, ami az egyik legjobban élvezhető kooperatív játékot eredményezte. Sajnos az online többjátékos mód megnyitására az Xbox tulajoknak is várniuk kell szeptember 28-áig, de lokálisan hiba nélkül mehet a móka.
Sebességben csak a 83.
A speedtest.net oldalon keresztül az egész világon felhasználók ezrei naponta tesztelik internetes kapcsolatuk sebességét. Mára már az oldal olyan népszerű, hogy akár havonta képesek követni az egyes területeken mért átlagos sebességek alakulását. De nem csupán területekre lebontva követik a méréseket, hanem a szolgáltatók eredményeit is figyelik, amely szolgáltatók minőségéről a felhasználók is véleményt alkothatnak, pontozhatják őket. Ezáltal egy jól áttekinthető releváns információhalmaz jön össze, amely alapján rangsorolhatók az országok és a szolgáltatók.

Ezen a listán Szerbia csak a 83. helyet foglalja el, az átlagos letöltési sebességünk 2,86 megabit másodpercenként. Sőt, ha mellőzük az egyetemi hálózatról és a nagyvállalatokból végzett méréseket – tehát csak az otthoni felhasználókat vizsgáljuk –, akkor már csak a 85. helyen állunk 2,78 Mb/s sebességgel. Ez az eredmény nem túl kecsegtető, különösen ha elemezzük a környező országok eredményeit is. Románia a 6. (20,27 Mb/s) – lekörözve ezzel az internetükről híres svédeket is, Bulgária a 9. (16,2 Mb/s), megelőzve Magyarországot is, amely a 19. (11,87 Mb/s). Az egykori tagköztársaságok között Szlovénia vezet a 32. helyen (7,9 Mb/s), követi Macedónia az 52. helyen (5,74 Mb/s). Horvátország az 57. (4,67 Mb/s), majd Montenegró a 69. (3,76 Mb/s). Nálunk csupán Bosznia-Hercegovina teljesít rosszabbul, amely ország a 103. helyet foglalja el a maga 2,13 Mb/s letöltési sebességével. A feltöltési sebességek terén is hasonlóan gyatra kis hazánk helyzete, itt is csak a 84. helyet foglaljuk el a ranglistán. Egyedül a minőség tekintetében állunk jól, mely alapján 43. helyet foglaljuk el (előttünk Románia a 11., Bosznia a 30., Szlovénia a 33., Horvátország a 39., Magyarország a 40., Bulgária a 42. helyen található). Ez utóbbi ranglista a ping idők és azok állandóságát mutatja, amely alapján a hazai szolgáltatók megfelelő internetes kapcsolatot nyújtanak a felhasználóknak.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.