(MTI Fotó: Ráfael Csaba)
Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel. Az író életének utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György, az új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István társulathoz intézett levelét. Ebben arra biztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt. Az Új Színház, amelynek új vezetésében intendánsi szerepet szánt Dörner György Csurka Istvánnak, ősszel tervezi színpadra vinni egyik utolsó darabját, A hatodik koporsót. Az egy éve megjelent, Trianonról szóló drámát több évtizedes kihagyás után írta Csurka István, mint az MTI-nek akkor fogalmazott, egyfajta próbatételként, hiszen minden író életében eljön a pillanat, amikor számot vet magával, tud-e még drámát írni.
A Magyarország ellen induló uniós kötelezettségszegési eljárásokról
Január 17-én jelentette be az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso, hogy a Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Unió Bírósága előtt, nevezetesen a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvény, a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése és az adatvédelmi biztos tisztjének megszüntetése és a helyette létrehozott Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogi helyzete miatt. Már az esetleges bírósági eljárások híre is (véleményünk szerint) indokolatlan és szokatlanul nagy sajtóvisszhangot generált, így érdemesnek tűnik körüljárni magának a kötelezettségszegési eljárásnak a lényegét és mibenlétét, arra keresve a választ, hogy vajon tényleg egy-egy ilyen procedúra jelenti-e annak kézzelfogható bizonyítékát, hogy a magyar demokrácia végnapjait éri – hiszen a sajtóból értesülő gyanútlan olvasónak/nézőnek/hallgatónak könnyen ilyenek lehetnek az első benyomásai a kapcsolódó tudósítások láttán/hallatán.
Brassói tudósítónktól
Megdöbbentek a román demográfusok, szinte a teljes Románia értetlenül áll a népszámlálási eredmények láttán, ám azok valamelyest még kikozmetikázottak is.
Mintha egész héten éppen semmi sem történt volna a magyar közéletben, úgy söpört el minden más információt a tegnap reggeli hír, miszerint leállt a Malév. Mármint nem úgy, hogy néhány járatot időjárási vagy egyéb okok miatt töröltek, hanem olyan igazából, hogy kész, vége, nincs tovább.
A vállalat vezetői csoportos létszámleépítést jelentettek be, az illetékesek megoldást próbálnak találni a kialakult helyzetre
(Fotók: MTI) Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév, ugyanis a vállalat igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében hatvanhat évnyi csaknem folyamatos működés után ma reggel már nem szálltak fel a Malév repülőgépei. A vállalat vezérigazgatója, Limburger Lóránt közleményében úgy fogalmazott, „bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk”.
MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁS

Az magyarországi ombudsman szerint sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és életre szóló döntést hozzanak; az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön tette közzé Szabó Máté álláspontját.
A politikusok zsebében turkál már napok óta a magyar sajtó, közéleti személyiségek pénztárcáját vizslatja a közvélemény, ugyanis nyilvánosságra hozták a képviselők tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatait. A parlament honlapján elérhető dokumentumok szerint van a honatyák között, aki szinte észre sem vette a nemzetközi gazdasági válság jeleit, mint Puch László, a szocialisták pártigazgatója, s van, aki akár harmincmillióval is kevesebbet keresett, mint a megelőző esztendőben, ilyen például Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
Február 24-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felsőoktatási intézményekbe – közölte az oktatási államtitkárság csütörtökön délután az MTI-vel. Az államtitkárság elindította a módosításához szükséges jogi eljárást, melynek értelmében legkésőbb február 24-én éjfélig kell a jelentkezéseket elektronikusan, illetve hagyományos módon postára adni – olvasható a kommünikében. A diákoknak és családjuknak így kilenc nappal több áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, melyik felsőoktatási intézménybe adják be a felvételi kérelmet. A közlemény szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága tájékozódott a középiskolásoknál, hogy kellően ismerik-e a felsőoktatásba lépés új feltételeit. A kapott információk alapján úgy döntött, meghosszabbítja a felvételi jelentkezési határidőt, ily módon biztosítva a tanulóknak és családjuknak, hogy minél megfontoltabban dönthessenek a továbbtanulásról.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.
Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.
Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.
Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.
A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1971
Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) 78 éves korában meghalt Rákosi Mátyás (eredeti nevén: Rosenfeld), a "bölcs vezér", aki 1952-53-ban - pártfőtitkársága mellett - a minisztertanács elnöke volt.
1840
Megszületett John Boyd Dunlop skót állatorvos, a légtömlős gumiabroncs feltalálója.
1860
Megszületett Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó, a művészi könytervezés és könyvnyomtatás úttörője.
1937
Charlie Chaplin bemutatta első hangosfilmjét, a "Modern idők"-et.
1947
Budapesten megszületett Gát György, rendező, producer.
1971
Meghalt Dudich Endre Kossuth-díjas zoológus.
1626
Párizsban megszületett Marie Marquise de Sévigne (leánykori nevén: de Rabutin-Chantal) francia írónő, aki kereken 1500 levelet írt leányának, amelyben XIV. Lajos korának társadalmi életét mutatta be.
1766
Megszületett Heinrich Gentz német építész, a berlini klasszicizmus egyik jeles mestere.
1788
Megszületett Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő (A Tatárok magyarországon).
1799
Megszületett John Lindley angol botanikus, aki az elsők között rendszerezte és írta le Ausztrália élővilágát.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.