Bruges, a középkori város, ahol az ember elvarázsolva érzi magát

Tímár Zsolt felvételei

Mármint azok számára, akik megengedhetik maguknak ezt a – napjainkban, de a térségünkben is – mára immár luxusnak számító passziót.

Az elmúlt években óriási fejlődésen ment keresztül a magyarországi építőipar. Szinte egymás után nőttek ki a földből korszerű bevásárlóközpontok, irodaházak, lakóparkok. Az eddig megszokott színvonalhoz képest ezeknek a létesítményeknek már minden téren különleges követelményeknek kellett megfelelniük A követelmények mind mennyiségi, mind minőségi szempontból megnőttek. A versenyképes bérleti díjak kialakításához elengedhetetlen volt az, hogy a működési költségeket optimális szinten tartsák. Fontossá vált, hogy az épületkomplexumok üzemeltetése minél színvonalasabb, hatékonyabb, egyúttal pedig a lehető legolcsóbb legyen. Az ilyen épületkomplexumok üzemeltetése, fenntartása már nem gazdaságos a régi módszerekkel. Ebben nyújt segítséget létesítménygazdálkodás nevű új iparág.

Márton László számos regény, elbeszélésgyűjtemény és tanulmánykötet után 2011-ben új kötettel jelentkezett. A kötet tíz elbeszélést tartalmaz, amelyeknek címe egy-egy állatfaj nevét jelöli (A makákó, A polip; ebből a szempontból egy kicsit megdöbbentő a hetedik elbeszélés címe: A féldisznó, de a felmerülő kérdésekre választ kapunk, az egyik szereplő anyja egy disznó, tehát Misek Lajos valójában féldisznó).

Az elbeszélések címében jelölt állatok többféleképpen vesznek részt a történetekben. Olykor valóságos szereplőként (A bárány, A kutyuska), olykor a nemottlétükkel vannak jelen (A szürkegém), Az egér című elbeszélésben az egereknek csak a szaguk van jelen (és állítólag a vonat vécéjében is van egy egér, de erre nem kapunk választ), A polip nevét viselő elbeszélés címszereplője viszont csak mint a történetben elmondott (meg nem történt) eseményben jelenik meg, az előzőleg említett A féldisznó című történet főszereplőjének viszont csak a származási vonalán van jelen a disznó. Az állatok helyenként csak azért szerepelnek a történetben, hogy kihangsúlyozzanak bizonyos tulajdonságokat, amelyekkel a mű emberi szereplői rendelkeznek (pl. hűséget A kutyuska címűben, kétszínűséget A kaméleon esetében). A valódi szereplők az emberek, a pozitív és negatív tulajdonságokkal felruházott emberek, a küzdők és a pesszimisták, a boldogok és a szerencsétlenek. Egy kisgyerek meghal, hogy megóvja kutyája életét, a vak kislány hazudik, hogy ne derüljön ki vaksága, az egykori gyönyörű színésznő lánya szégyelli édesanyja betegségét, a suhanc, férfiasságát bizonyítandó, egy pisztolyt kér a születésnapjára és utána (véletlenül?) megöli a húga kedvenc báránykáját. Mind-mind olyan történet, amely abszurdnak, lehetetlennek tűnik, ám bármikor, bárhol megtörténhet, és valószerűtlenségük ellenére a szerzőnek el tudjuk hinni, hogy valóságos eseményt mond el.

Újból a lábához dörgölőzött. Hízelgését elviselhetetlennek érezte. Tudod, magyaráztam Antinak, egy félbehajtott újságoldalon elfért az egész állat, talán még egy hónapos sem lehetett. S a háta is, amikor megveregettem, úgy dohogott, akár a papírdob. A szőre..., fogalmam sincs, milyen volt a szőre, mondom, este volt. De, már mondtam, megint nem figyelsz, förmedek rá Antira. Csak unottan rugdosod cipőd orrával a köveket. Jó, enyhültem meg kisvártatva, lehet, hogy nem mondtam, de most mondom: este volt, s a vasútállomás előtt a szemerkélő esőben a 20:50-esi vonatot vártam Szabadkáról.

A Vajdasági Magyar Irodalmi Akadémia több évtizedes fönnállása óta először esett meg, hogy regénypályázatának győztesétől utólag vonja meg a díjat. Még a helyszínen, az eredményhirdetéssel egybekötött könyvbemutató napján összeült a bírálóbizottság, és gyorsított eljárással visszavonta a díjazást. Idézzük az Irodalmi Akadémia által közreadott hivatalos jelentést:

16.

Bármennyire is nehezünkre esik, mégis azt mondom, a jelenben kell élnünk. Mert más életünk nincsen, csak ez az egy. Itt és most. Még akkor is, ha karmahívők vagyunk, vagy valamilyen más meggondolásból úgy vigasztaljuk magunkat: lehet még egy esélyünk. Nem lehet! Az, aki itt és most vagyok, csak most létezem: valamennyi megvalósított és meghiúsult álmommal, az összes nyavalyáimmal, a gondosan összerakosgatott kis boldogságmorzsáimmal, a hitemmel és az időnkénti hitetlenségeimmel, a kétségeimmel és a vigasztalódást nyújtó pillanatokkal, mindazokkal, akikkel eddig találkoztam, meg azokkal is, akik még csak ezután lépnek az életembe.

Kishegyesen, a könyvtár patinás bútorzatú olvasótermében helybeli születésű írókat megörökítő festmények teszik magasztossá a különös hangulatú kulturális szentélyt. Németh László festőművész jóvoltából köztük van a legrégebbi, egyben a legkevésbé ismert dr. Csabai István portréja is. A kép alatt egyetlen fukar adat: Kishegyes 1887 – Sopron 1950.