2012. február 5., vasárnap

Ágota, Ingrid, Kolos, Albin napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Horgászat-vadászat RSS Szerkesztő: Buzás Mihály

Fotóhír

A bal oldali képen 33,5, a jobboldalin 24,5 kilós a harcsa. A horgász mindkét esetben a magyarkanizsai Dragan Svir čev. A két termetes nagybajuszú október folyamán került élő hallal csalizott horogra, két különböző horgászhelyen. Hogy októberben ez a csali járja nagybajszúak ellen, nem ismeretlen a tiszai horgászok számára. A harcsadupla a zsákmány jelentőségén túlmenően egy érdekes momentumra is rávilágít. A kilenc kilóval súlyosabb hal tűnik kisebbnek. Erre azért került sor, mert a horgász (trükkösen!) egyik képen a hallal egy síkban, a másikon pedig lépésnyivel mögötte áll. Tehát ha jó képet akarunk, akkor a hal legyen elöl. Persze ahhoz ekkorá(ka)t kell(ene) fognunk!

A siker magyarkanizsai mintája

Panaszáradat helyett eredményfelsorolás

Dušan Jovanović, a Vajdasági Sporthorgász Szövetség elnöke is köszöntötte a közgyűlést Dušan Jovanović, a Vajdasági Sporthorgász Szövetség elnöke is köszöntötte a közgyűlést


Számos horgászegyesületünk évi közgyűlésének hangulata erősen emlékeztet a gerontológián megtartott panaszdélutánra. A szakma régi motorosai – mert a fiatalokat nem érdekli a téma – összeülnek egy szűk, sötét és fűtetlen helyiségben; elnosztalgiáznak, hogy milyen sok hal volt régen, majd ontják az epét, hogy ma mennyire nincs; a vezetőség pedig arról a pénzről beszél, amely úgyszintén nincs. A magyarkanizsai Testvériség–Bratstvo Sporthorgász-egyesület ez alól példa értékű kivétel.

Az idény vége

hv-idenyvege-1

A múlt hétvégén, január utolsó napjain befejeződött az apróvad vadászatának 2011/2012-es idénye. Elhallgattak a puskák, és sokan – miután megtisztították, megolajozták hűséges flintájukat – elteszik pihenni a következő idény kezdetéig, azaz október elsejéig.

Befektetés a jövőbe

hv-befektetes-s-jovobe


Az elmúlt év során a galócaszaporításban elért sikerek hatására a drinai horgászok egyre inkább arra törekszenek, hogy az idén ők is részesei legyenek ennek. Míg tavaly mindössze hét anyahalat sikerült beszereznie a vízgazdának (ezek közül, mint utóbb kiderült, egy ivaréretlen volt), a következő ciklusra mostanáig csupán a sporthorgászok ugyanennyi anyahalat adtak már át. A hét termetes hal mellett további hét (1,5–2 kilós) fiatal példányt is beszolgáltattak, ezek nemtől függően két-három éven belül szintén ivarérettek lesznek.

Vészharangok, csihadjatok!

A könnyen és olcsón elrontottról, és a nehezen és költségesen helyrehozhatóról – Gondolatok a vizek váratlan újévi ajándéka kapcsán

Ez a galóca ezer utódot fog adni Ez a galóca ezer utódot fog adni


A városi bulizós szilveszterezések sokasága után úgy alakult, hogy az idei évet egy eldugott Drina-parti helységben várhattam be. Ott, ahol kilenc hónapon át keményen dolgoztunk galócaügyben. Csend, nyugalom, érintetlen természet… És ebben benne volt egy évadnyitó horgászás lehetősége is, amely máskülönben a civilizáció ártalmas környezetében történő szilveszterezések után szabályszerűen elmaradt.

Idénynyitó a javából

Hét és fél kilóssal köszöntött be az új esztendő Hét és fél kilóssal köszöntött be az új esztendő


Megkezdődött az új év, és ilyenkor illik kimenni a vízpartra, nehogy elfeledjen bennünket a folyó. Az év első napján nem tudtam kimenni a Dunára, de másodikán délben már horgonyoztam a Csibuklija-gurgyó alatti rugany medertörésénél, vagyis horgonyoztam volna.

Az utolsó lépés

hv-utolso-lepes


A vadról és a vadászatról szóló új törvény lehetővé tette a vadásztársaságok számára, hogy kiváljanak az egyesületek fojtó öleléséből, és újból önállóan gazdálkodjanak azon a területen, amelyen
sikeresen m ű ködtek 1992-ig, a miloševi ći vadászati törvény meghozataláig. Ez a jogszabály gyakorlatilag egy tollvonással megszüntette a jól működő vajdasági vadászati szabályozást, amely már akkor is európai szintű volt. Sajnos vannak olyan társasági vezetők, akik a saját pozíciójukat féltve – vagy pusztán a kommunista idők felett nosztalgiázva – nem hajlandóak elfogadni a kínálkozó lehetőséget, és kitartanak a régi, nagy és ma már elavult egyesületi rendszer mellett.

Vízügyi tízpróba

Senki sem tudja, hogy mikor és mivel kezdődött, és senki sem látja a végét…, de tart – Az adaiak esete a vízgazdával

Amióta víz és hal mellett horgász is van, azóta gondot okoz a kölcsönhatás. Amióta horgászegyesületek és vízkezelők vannak, azóta a gondok ide is áttelepültek. Pusztán retorikai kérdés, hogy ki kezdte és ki ütött vissza. Mert amíg tart a kölcsönös vagdalózás, addig – úgy tűnik, mert szabályszerűen úgy szokott lenni – egy (vagy több) harmadik fölözi le a hasznot. A történelem – itt és most – ismétlődik.

A nyoma veszett osztály
 A nyoma veszett osztály
Kukoricatörésre indultak, kínhalál lett a sorsuk Hétvége
10:37
Megsüllyedt folyosók a gimnázium épületében
Megsüllyedt folyosók a gimnázium épületében
A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium egyik szárnya nagyon rossz állapotban van Hétvége
10:34
A magyarok elleni népirtás nem évül el
A magyarok elleni népirtás nem évül el
Az 1944/45-ben a Délvidéken a magyarok ellen elkövetett népirtásért ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Jobbik – A nemzetközi jogszakértő szerint ma már nehezen bizonyítható az, ami történt Hétvége
10:25
Póráz és szájkosár nélkül
Póráz és szájkosár nélkül
A szabadkai Kinológiai Társaság az országban elsőként szervezte meg a közép és nagy termetű kutyák szocializálását Hétvége
10:20
Ki kellene nevetni a világot
Ki kellene nevetni a világot
Mit tehet a rák ellen az, aki már megtapasztalta? Hétvége
10:14


KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1971
Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) 78 éves korában meghalt Rákosi Mátyás (eredeti nevén: Rosenfeld), a "bölcs vezér", aki 1952-53-ban - pártfőtitkársága mellett - a minisztertanács elnöke volt.

1840
Megszületett John Boyd Dunlop skót állatorvos, a légtömlős gumiabroncs feltalálója.

1860
Megszületett Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó, a művészi könytervezés és könyvnyomtatás úttörője.

1937
Charlie Chaplin bemutatta első hangosfilmjét, a "Modern idők"-et.

1947
Budapesten megszületett Gát György, rendező, producer.

1971
Meghalt Dudich Endre Kossuth-díjas zoológus.

1626
Párizsban megszületett Marie Marquise de Sévigne (leánykori nevén: de Rabutin-Chantal) francia írónő, aki kereken 1500 levelet írt leányának, amelyben XIV. Lajos korának társadalmi életét mutatta be.

1766
Megszületett Heinrich Gentz német építész, a berlini klasszicizmus egyik jeles mestere.

1788
Megszületett Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő (A Tatárok magyarországon).

1799
Megszületett John Lindley angol botanikus, aki az elsők között rendszerezte és írta le Ausztrália élővilágát.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -