Az A. folyócska partján, nem túl messzire attól a helytől, ahol az a T.-ba torkollik, ült Jagababa, az egykoron híres vadász és utazó. Valaha végigbarangolta széles e világot, vihar repítette, felhők hordták a hátukon. Vagy éppenséggel ő terelte tova az égen emezeket, ki emlékszik arra már... Most pedig csak ül itt csendesen a parton naphosszat, a hullámokba bámul, halakra les. Hét falu volt az övé, s egy pompázatos kastély egy erdőnek is beillő vadaspark szívében, szolgáknak hada leste az óhaját, válla balján lámpásnak állt a holdkorong... Aztán egy macskaléptű hajnalon otthagyta mindeme mesés gazdagságot, világszép feleségét, hét deli gyermekét, vásárolt egy lerobbant lakókocsit, hálót, botot, horgokat, és kiköltözött a folyópartra, a vasúti híd közelébe.
Későbben a lakókocsit is eladta, vett egy ócska kínai sátrat, mely több helyen is beázik, s most ebben húzza meg magát. De bizonyára majd ezen is túlad hamarosan, hiszen időközben már rájött, hogy a legislegszebb takaró a csillagos ég, vánkosnak az alkar is megteszi, ha meg netán túlságosan zordra fordulna az időjárás, a híd alatt nádból pompás kis zugot tud kialakítani magának. A folyó ád vizet és halat eleget, az erdő fát, gyümölcsöt, gyökereket... Ha éppen nem az úszót lesi a víztükrön, akkor gombát gyűjt a csalitosban vagy erdei madarak tojását. Vagy csak ül egy erdőszéli bükknek dőtve a hátát, s a pravoszláv szentek cselekedeteit olvasgatja a bárányfelhőkből. Hosszú szakállába fehér rovátkákat ír a csend, melyekből aztán a bölcsességnek méze csepeg lassan a pázsitra, s mely cseppek helyén majd illatos virágok nyílnak a következő tavaszon.
Vitorlavászon,
a Magas Ég apró arany szegeletén látszom,
ahogy lassanként szemhéjaid mögött
mindenre alászáll az Alkonyat.
Nem fázom,
lelkem azóta sem szívja fagy,
se rettegés,
se gyönyör,
se kín,
se a haragszomrád,
se a jajdeszépvagy,
óh, hazám.
Azám...
Bizony: pipiske havon,
felpipiskedek az Isten
homlokáig,
s ezüst csókot nyomok az Öreg
fejére, hejj,
mindennek tetejére, Numi Tárem,
Arany Atyácskám,
szegezd hát Tekinteted a
Világ Virágos Bölcsejére,
ember lakik itt, s
toportyán,
kutyabenge, nadragulya,
szoke folyó, s folyami
garnéla a folyó
partján.
Zöld a gyékényes, és
zöld a víg kedvem is, míg zengi
zöld nótáját a vén Lantos
a lantján.
Nincs szív, mit át ne
járna,
s nincs seb, melyet
heggel nem takar. Nincs no,
nincs sírás, a pillanatom
az örök, a végtelen kihívás,
s a vén zenész vándor gitárjával
mit akar?
Tarkót vakar, lepi a penész, árad a
csend, mennél már?, menj hát,
vár rád Párizs, New York és
Dakar,
indulj!, szólít a csend, az álom,
s a végtelen belenyugvás.
A neve nem más: Mosoly.
Hazaérni mindenáron!
Egy meg Ketto az Három
Nap a séta,
Hét emelet felfelé, az
már Tizennyolc és Három...
míg az utamat járom,
mászom a Hegyet (mely nem
megy Mohamedhez),
albatroszt nem látok, csak
legyet,
fekszem a porban, élvezem,
helyem nincs itt a Sorban,
se ott, persze!, s
örömöm se lehet a borban,
a borban, az Új
Borban, sejj!
vinnyogni nem látsz,
rágyújtok, rágyújtok,
Hola, Hombre,
buenos Dias, comprensible?
Hol van Víz, hol van? (Water,
Wasser, Szú, Aqua,
Voda, hogymondják-
az inuitok, az Igazság?,
Borban!)
Odamegyek-arramegyek,
kecses lankák, rónák,
hegyek,
látjátuk szümtükhel, mik vogymuk.
S aztán még:
menni vagy maradni?
ugyan!
(Jaj, az Örök Kérdés:
menni vagy nem menni?)
Ó, hát a Világ Köldöke
mindig veled van / vándorol,
csak pillants fel öreg
álmodból, Álmodó,
én nem ott mérettetek, hol
mázsálásra a Költo ma
sorba áll...,
szólítsa bár Allah, Siva
vagy a Halál,
nem.
Aprócska költocske Útjára
rátalál.
A hazám?
Azám!!
Hazám már-már nem is a
Nyelv...,
inkább a tiszta
Gondolat.
Szekér halad, Mezo szalad,
Szép Szárnyait kitárja,
nem lassítja Hadak Útja,
Vizek Árja,
Délibáb Fénye,
Szép Mezok Lánya.
(Én vagy. Te vagyok.)
S az otthon, ahol a szív,
s a haza, ahol a
Lélek s a
Tiszta Gondolat,
mely úgy kap erore bennem, hogy:
Buvös erod fejtsd ki sebten / Szárnyalj szélnél sebesebben!
Hát, valahogy így,
Kedves Véreim,
tudjátok:
bár vitorlavásznon mászom, s
az Aranyos Szegeletben alig-alig
látszom,
(LÉGY!)
a raszta szív örökké dobog.
Most pedig a természet osi
hangja hív,
hangom s lantom eddig vágott ma csendbe
rendeket,
kardom szögre akasztom, s
itt is hagyom Kendteket,
Hare Krisna, Hare, Hare,
versecském A-mollban péntekünkre
ennyi volt:
Vale!
Az általános iskolákban folyamatosan változtatnak a szabályon, nem igazán tudják eldönteni, vajon mikor kezdjék el az idegen nyelv oktatását. Elsőben? Negyedikben vagy ötödikben? Szerény véleményem szerint itt is érvényes a szabály, hogy „minél előbb, annál jobb”. Nem hiszem, hogy bármilyen „identitászavarhoz” vezetne, ha a kicsik már az óvodában megismerkednének az alapokkal.
Hát... nagyon rácsodálkoztam én nemrég erre a „szép új világra”, ami most a kórházunkban (meg úgy az egész egészségügyben) tapasztalható... nagyon korán...
Jaja, annak persze most is örülök, hogy a rehabilitáción nem azzal kezdték, hogy kiforgatták a zsebemet, mielőtt még a nevemet megkérdezték volna... hogy a dokinéni fiatal volt, csinos és még mosolygott is – ingyen. Meg biztatóan. (Jaj, hát nem, nem úgy... hanem hogy semmi komoly gond nincs, ne aggódjak.)
S még az is kellemesen meglepett, hogy mentőautóval ingyen és bérmentve elszállítottak bennünket a reumatológushoz, aki a kanizsai fürdőben rendel. De a dolgaink mégis itt kezdtek valahogy szétcsúszni...
Remek agytorna a keresztrejtvényfejtés... s nem épp utolsósorban kitűnő relaxáló, unaloműző tevékenység. Még az egyetemen ajánlotta is a tanárnő, mikor földműveléstanból vizsgáztam. Mármint azért, mert a memóriát is javítja. (Persze akkoriban nem volt ezzel semmi gondom, egészen más okokból voltam dekoncentrált.) Egyébként azokban az években éltem leginkább ennek a szenvedélyemnek: havonta több kiló rejtvényújság összegyűlt a cseppnyi íróasztalom sarkán. Megvoltak a kedvenc lapjaim, a sem túl könnyűt, sem túlságosan nehezet (amolyan „megfejthetetlent”, lexikonokból összeállítottat) kedveltem a leginkább. Mostanság beérem a heti három-négy rejtvénnyel, szóval az azokban a lapokban megtalálhatóval, amelyeket olvasok. Ezekben elsősorban hazai fejtörők szerepelnek. Hát... olykor nem nagyon bánnám, ha inkább „ollózott portékát” kínálnának...
(Pokolgép: Ítélet helyett)
Fenyvesi Ottó
Maximum Rock & Roll
&
Vadnak születtünk.
Kosnak, baknak, oroszlánnak,
bikának. Vízöntőnek, mérlegnek,
skorpiónak. Szűznek.
Sárkánynak, lónak, disznónak.
Szépek voltunk és hamvasak.
Mi voltunk az égen a csillagok.
&
Valahol Little Richard énekelt.
Álltunk szétvetett lábakkal.
Fogtuk az akkordokat,
feszítettük a húrokat.
Egy lány haját simogattam.
Hosszú volt és hidrogénszőke.
Szorítottuk egymást.
Álltunk szétvetett lábakkal
a keserű ízű sárga fényben.
Nem akartuk egymást elfeledni.
Hivatkoztunk szerelemre,
az anyánkra, a helyi színekre.
Esküdöztünk a hetvenes évekre.
&
Vadnak születtünk.
Kurucnak, labancnak.
Kopasznak. Kutyának,
ebnek. Porszemnek.
Igennek, nemnek.
&
Elvonult a vihar,
elszálltak a múzsák.
Elmentek messzire, délre.
Magukkal vitték a nyár dallamát.
A tócsák tükrében egy csokor
napfény hervadozik.
Elmentek a múzsák.
Elmentek Electric Ladylandbe.
&
Hagyd a romantikát másra!
Nem szeretem többé a szád.
Nem szeretem a köldököd.
Nem szeretem a trikóid színét.
Nem szeretem őket.
Nem szeretem a lapockád.
Nem szeretem,
ahogy tartod a ceruzát.
Nem szeretem a tomporod szőrzetét.
Nem szeretem többé.
A homlokod. A hónaljad.
A szemölcsöt a hátadon.
Nem szeretem a szemed színét.
A lapockád.
Nem szeretem.
Ahogy fogod a ceruzát.
Nem szeretem.
Nem.
Óh, nem!
A vérem a méreg a vérben, hhh...
Az alant olvasható téma még meg is ihletett... sőt: talán újra és újra ismételt gerjedelmekre késztet, hogy a szűz hómezőt apró fekete krampuszszempillákkal telepiszkoljam. Nyomokban ott olvasható az első kötetben (Költőfogyatkozás).
Minek. Az öreg, hülyen néni, hehe. Rekkenő – mondhatni: tangarohasztó – forróság a buszban. Röszke. A menetrendszerinti járat tikkadtan araszolgat előre. Aludni, ébren lenni egyaránt lehetetlen. Az ángyi két-három üléssel előttem foglal helyet. Terjedelmes ülepén átnedvesedik a verejtéktől a kikeményített rokolya. De ő nem szenved! Sőt! Remekül érzi magát! Fáradhatatlanul szórakoztatja a mellette bágyadtan pihegő diáklányt. Mesél, tyű! (Ismeri az áldozatát? Ugyan! Mit számít?!) Hogyan gondozta
az anyját. Éveken át pelenkázta, egymaga forgatta, tömte bele az ételt, amit az többnyire etetője arcába köpött vissza. És tűrt! Szegény... miközben vér szivárgott a szegény állat végbelén.
S csak mondja a néni. Sorolja serényen. Győzi végig a hosszú és keserves úton. Az egész busz hálásan hallgatja. (Merthogy nem pianissimo ám! Á! Ugyan!) Döbbent csend, mindenki feszülten figyel. Performance at the border.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.
Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.
Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.
Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.
A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1971
Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) 78 éves korában meghalt Rákosi Mátyás (eredeti nevén: Rosenfeld), a "bölcs vezér", aki 1952-53-ban - pártfőtitkársága mellett - a minisztertanács elnöke volt.
1840
Megszületett John Boyd Dunlop skót állatorvos, a légtömlős gumiabroncs feltalálója.
1860
Megszületett Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó, a művészi könytervezés és könyvnyomtatás úttörője.
1937
Charlie Chaplin bemutatta első hangosfilmjét, a "Modern idők"-et.
1947
Budapesten megszületett Gát György, rendező, producer.
1971
Meghalt Dudich Endre Kossuth-díjas zoológus.
1626
Párizsban megszületett Marie Marquise de Sévigne (leánykori nevén: de Rabutin-Chantal) francia írónő, aki kereken 1500 levelet írt leányának, amelyben XIV. Lajos korának társadalmi életét mutatta be.
1766
Megszületett Heinrich Gentz német építész, a berlini klasszicizmus egyik jeles mestere.
1788
Megszületett Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő (A Tatárok magyarországon).
1799
Megszületett John Lindley angol botanikus, aki az elsők között rendszerezte és írta le Ausztrália élővilágát.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.