2012. február 5., vasárnap

Ágota, Ingrid, Kolos, Albin napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Meghalt Halász Enikő, lapunk újságírója

Hosszú súlyos betegség után ma Újvidéken elhunyt Halász Enikő újságíró. Harmincnyolc éves korában érte a halál.

Halász Enikő 1974-ben született Pancsován. Rövid, de sikeres újságírói pályafutását az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségében kezdte 1995-ben. Néhány év múlva a 021-es Rádiónál folytatta, amely médium akkoriban a miloševići rendszer elleni harcáról vált híressé. Szegedi tanulmányai alatt a rádió magyarországi tudósítójaként dolgozott 2001-ig, amikor a 021-es Rádió második műsorának, a Multirádiónak a programigazgatója lett. Bár a lelkes, fiatal újságírókból összeállt csapat Szabad Sajtó Díjat is nyert munkásságáért, és az EBESZ a „kisebbségi tájékoztatás legjobb példájának” nevezte a szerbiai médiajelentésében, anyagi gondok miatt a rádió 3 év működés után megszűnt.

A rádióban eltöltött évek során több nemzetközi konferencián tartott előadást a kisebbségi médiahelyzetről, 2003-ban pedig társszerzője volt az Európa Tanács számára készülő, kisebbségi jogokkal foglalkozó – azon belül pedig a vajdasági magyarság helyzetét feltáró – jelentésnek. Egy BBC dokumentumfilm (Roma Rights) és több civil kezdeményezés (tolerancia-projektek lebonyolítása) után, 2005 végén lett a Magyar Szó projektmenedzsere, 2008-ban a Gyógykalauz rovat szerkesztője is, 2009-től tavalyig a főszerkesztő-helyettesi munkát látta el.

Halász Enikőt, lapunk megbecsült munkatársát a Magyar Szó saját halottjának tekinti.

Emlékére a Magyar Szó újvidéki székházának negyedik emeleti nagytermében hétfőn 11 órakor gyászülést tartunk.

Halász Enikő temetése hétfőn 15 órakor lesz Temerinben.

Több városban is tanítási szünetet rendeltek el

Az oktatásügyi minisztérium pénteki ajánlását követően több vajdasági település vezetősége döntött úgy, a rossz időjárási viszonyok miatt beszüntetik az iskolákban a tanítást

(Fotó: Dávid Csilla)

Zenta község válságtörzse szombati ülésén döntést hozott, mely szerint a község általános és középiskoláiban február 6-án, és 7-én szünetelni fog a tanítás. Az információink szerint Óbecsén február 10-ig szakították meg a tanítást, de amennyiben jobb időjárási körülmények lesznek, ez időpontnál is előbb folyatódhat az iskola. Erről természetesen időben értesítik a tanulókat, illetve a szüleiket. Adán holnap döntenek arról, hogy elrendelik az iskolaszünetet. Zentán hét első és második napján a Hófehérke iskoláskor előtti intézmény két épületébn tartanak ügyeletet, amellyel kapcsolatban a szülőket értesiteni fogják az intézmény munkatársai.

A magyarok elleni népirtás nem évül el

Az 1944/45-ben a Délvidéken a magyarok ellen elkövetett népirtásért ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Jobbik – A nemzetközi jogszakértő szerint ma már nehezen bizonyítható az, ami történt

Szabadkán az egykori téglagyár gödrében ásatták meg az áldozatokkal a tömegsírokat Szabadkán az egykori téglagyár gödrében ásatták meg az áldozatokkal a tömegsírokat

Apáti István és Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselői feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen az 1944/45 telén, Délvidéken elkövetett, magyarok elleni népirtás miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség meg is indította a büntetőeljárást. Lattmann Tamás, a nemzetközi jog szakértője azonban úgy látja: nem a megfelelő törvényt alapul véve történt a feljelentés.

„Induljon a banzáj!”

dsc_1277

Két hónapja, séta közben hallottam egy öt éves kisfiút méltatlankodni: „Anya, miért ezeket a csúnya embereket reklámozzák?” Gondolkodtam, hogy én erre mit tudnék válaszolni, amivel nem „vágnám el előtte” a nagy politikai vezetőinket. Lesz még ideje rájönni dolgokra, majd ő eldönti, mi lesz a véleménye a politikáról, a politikusokról.


Loading...


A nyoma veszett osztály
 A nyoma veszett osztály
Kukoricatörésre indultak, kínhalál lett a sorsuk Hétvége
10:37
Megsüllyedt folyosók a gimnázium épületében
Megsüllyedt folyosók a gimnázium épületében
A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium egyik szárnya nagyon rossz állapotban van Hétvége
10:34
A magyarok elleni népirtás nem évül el
A magyarok elleni népirtás nem évül el
Az 1944/45-ben a Délvidéken a magyarok ellen elkövetett népirtásért ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Jobbik – A nemzetközi jogszakértő szerint ma már nehezen bizonyítható az, ami történt Hétvége
10:25
Póráz és szájkosár nélkül
Póráz és szájkosár nélkül
A szabadkai Kinológiai Társaság az országban elsőként szervezte meg a közép és nagy termetű kutyák szocializálását Hétvége
10:20
Ki kellene nevetni a világot
Ki kellene nevetni a világot
Mit tehet a rák ellen az, aki már megtapasztalta? Hétvége
10:14


KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1971
Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) 78 éves korában meghalt Rákosi Mátyás (eredeti nevén: Rosenfeld), a "bölcs vezér", aki 1952-53-ban - pártfőtitkársága mellett - a minisztertanács elnöke volt.

1840
Megszületett John Boyd Dunlop skót állatorvos, a légtömlős gumiabroncs feltalálója.

1860
Megszületett Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó, a művészi könytervezés és könyvnyomtatás úttörője.

1937
Charlie Chaplin bemutatta első hangosfilmjét, a "Modern idők"-et.

1947
Budapesten megszületett Gát György, rendező, producer.

1971
Meghalt Dudich Endre Kossuth-díjas zoológus.

1626
Párizsban megszületett Marie Marquise de Sévigne (leánykori nevén: de Rabutin-Chantal) francia írónő, aki kereken 1500 levelet írt leányának, amelyben XIV. Lajos korának társadalmi életét mutatta be.

1766
Megszületett Heinrich Gentz német építész, a berlini klasszicizmus egyik jeles mestere.

1788
Megszületett Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő (A Tatárok magyarországon).

1799
Megszületett John Lindley angol botanikus, aki az elsők között rendszerezte és írta le Ausztrália élővilágát.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -