Földrengés rázta meg Szerbiát – kommentálta az egyik külföldi lap a vasárnapi szerbiai elnökválasztást. Sokak számára valóban nem kis meglepetéssel bírt a hír még vasárnap éjjel, hogy Nikolićra annyian voksoltak, hogy a végeredmény alig valamivel kilenc óra után már nyilvánvalóvá vált. Azt is tudtuk, hogy ez az eredmény megkérdőjelezhet minden eddigi küzdelmet, hogy felzárkózzunk a világ fejlettebb feléhez. Nikolić harmadszor szállt versenybe Tadić ellenében az elnökválasztáson. Ő volt eddig az örök második. Most harmadjára sikerült neki.
Tomislav Nikolić Szerbia elnöke. Nehéz leírni és még nehezebb lesz megszokni. De lesz rá öt évünk. Egy olyan ember lett most államfő, aki négy évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra váltott, véresszájú sovinisztából hirtelen az európai integráció legvérmesebb szószólójává avanzsált. És aki nyilván ugyanilyen gyorsasággal lesz képes ismét váltani, ha a helyzet úgy hozza. Meglátjuk, ha megérjük.
A VMDP temerini körzeti szervezetének közleménye
„Kitettek magukért a temerini magyar szavazók a tartományi egyéni jelöltek megmérettetésének második fordulójában: az első helyi közösség területén több mint négyezren szavaztak jelöltünkre, Gusztony Andrásra, amihez még társult a három szerb társtelepülésről (Szőregről, Kolóniáról és Járekról) begyűjtött több mint hétszáz szavazat, mindez azonban kevés volt a győzelemhez, jelöltünk a szavazatok 37,51 százalékát szerezte meg, szemben a Szerb Haladó Párt által indított dr. Savka Stratijevvel, aki 56,47 százalékkal került be a tartományi képviselőházba” – áll a VMDP temerini körzeti szervezetének közleményében.
A tartományi parlamenti választások egyéni választókörzeteiben a vasárnap lebonyolított második fordulóban a legtöbb mandátumot a Demokrata Párt szerezte, összesen 35-öt. A Tartományi Választási Bizottság közleménye szerint a Szerb Haladó Pártnak 8 képviselői helye lesz az egyéni rendszer szerint. A bizottság tegnap még összegezte hat választókörzet eredményeit, de a Demokrata Párt adatai szerint ezeken a helyeken is az ő jelöltjük diadalmaskodott, ami azt jelenti, hogy 35 helyett 41 egyéni körzetben nyertek. A VMSZ és a Szerbiai Szocialista Párt 4-4 mandátumot szerzett, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga kettőt, a Liberális Demokrata Párt pedig egy képviselőt küldhet a tartományi parlamentbe.
Kiskorúakat is foglalkoztató kábítószeres bandára csaptak le a rendőrök
A belgrádi rendőrség hétfőn őrizetbe vett 5 személyt kábítószer-előállítás és -kereskedelem, valamint fegyverkereskedelem alapos gyanújával. Ivica Dačić belügyminiszter bejelentése szerint Petar Janković(23), Dragan Stanković (36), Miloš Mašić (23), valamint további két kiskorú került őrizetbe. A gyanú szerint a bűnszervezet feje Petar Janković, Miloš Mašić és a kiskorú gyanúsítottak feladata pedig a kábítószer utcai értékesítése, „terítése” volt.
A rendőrség, a tűzoltók és a mentők telefonszámai hétfő óta három számjegyűek
A mobiltechnológia igényeit követve a Köztársasági Telekommunikációs Ügynökség (RATEL) két számjegyűről három számjegyűre változtatta a sürgősségi segélyhívó számokat, így hétfőtől a rendőrséget a 192-es, a tűzoltóságot a 193-as, a mentőket pedig a 194-es telefonszámon lehet elérni. A katonai mentőket ezentúl az 1976-os, a figyelmeztető és riasztó szolgálatot az 1985-ös számon, az országúti mentőszolgálatot az 1987-es, míg a katonai rendőrséget a 19860-as telefonszámon tárcsázhatjuk. A segélyhívó számok cseréjére azért volt szükség, mert a mobiltelefonok nem támogatják a két számjegyű híváskezdeményezést, így Belgrádban a sürgősségi szolgálat telefonszáma előtt tárcsázni kellett a város hívószámát is (például 011-92).
A szakértők szerint a Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt nagykoalíciója lenne a legkedvezőbb megoldás
A legtöbb szakértő egy dologban egyetért: az elnökválasztás eredményét elsősorban az alacsony részvételi arány határozta meg (Fotó: Beta) A köztársasági elnökválasztás második köre után még nagyobb megerősítést nyert, hogy a következő összetételű kormány megalakítása a május 6-i parlamenti választásokon harmadik helyen végzett Szerbiai Szocialista Párttól függ majd. Ivica Dačić szocialista pártelnök vasárnap este még úgy nyilatkozott, hogy a Demokrata Párttal korábban folytatott koalíciós tárgyalások továbbra is érvényesek, hétfőn viszont már kijelentette: az elnökválasztás eredménye miatt bonyolultabbá vált a helyzet.
Zomborban a Demokrata Párt egyéni jelöltjei nyerték a tartományi választásokat. Az elnökválasztáson Boris Tadić a szavazatok 52,5 százalékát szerezte meg a városban Tomislav Nikolić előtt, ám ez nem volt neki elegendő a győzelemhez. Zomborban a választópolgároknak több mint 47,5 százaléka járult az urnákhoz, és a vajdasági parlamentbe 10 százalékos előnnyel juttatta be a demokrata egyéni jelölteket a haladókkal szemben. Lazar Račić és Srđan Zavišin a voksok 55 százalékát kapta, míg a haladók színeiben indult Zoran Parčetić és Zdravko Sogić egyaránt 45 százalékot kapott. A demokratikus választásokon először fordult elő, hogy mindkét egyéni jelölt a demokraták közül jusson be a Tartományi Képviselőházba.
Az eddigi törökbecsei polgármesterből tartományi képviselő lesz
Az óbecsei választási bizottság tájékoztatása szerint a választópolgárok 49,21 százaléka járult az urnák elé vasárnap. A tartományi parlamentbe való bejutásért a többségi elv szerint Slobodan Zlokolica (DP) és Vuk Radojević (SZHP) küzdött meg egymással – az előbbi a szavazatok 64,68 százalékát szerezte meg. Boris Tadić volt államfőnek a szavazók 65,19 százaléka szavazott bizalmat. Két héttel ezelőtt a 38 szavazóhelyen a választók 55,96 százaléka szavazott a községben.
Mihal Ramacs: A programcélok teljesítése esetén sikeres lehetne egy demokrata–haladó kormány
A közvélemény-kutatókat, az elemzőket, a polgárok nagy részét, s úgy tűnik, magát a Szerb Haladó Pártot is meglepetésként érte Tomislav Nikolić győzelme az elnökválasztás második fordulójában. Egyesek az európai politika arcul csapásának, mások Boris Tadić és a Demokrata Párt megérdemelt büntetésének tekintik a haladók jelöltjének felülkerekedését. A figyelem a szavazás másnapján már a leginkább ismét az új kormány felállására összpontosult. Míg egy nappal korábban a Szerbiai Szocialista Párt vezetői arról nyilatkoztak, hogy továbbra is érvényben marad a Demokrata Párttal korábban kötött kormánykoalíciós egyezség, Ivica Dačić pártelnök hétfőn már röviden csupán annyit nyilatkozott, hogy Nikolić győzelme „bonyolítja a helyzetet”. Ennek a bonyodalomnak pedig az a fő oka, hogy az új államfő elsőként minden bizonnyal volt pártjának (a pártelnök ígéretéhez híven távozik tisztségéből) a kormányfőjelöltjét, Jorgovanka Tabakovićot bízza meg kormányalakítással, s a demokraták térfelét csupán akkor éri majd el a labda, ha a haladóknak nem sikerülne bebiztosítaniuk a parlamenti többséget. A Nikolić győzelmét követően kialakult politikai helyzet elemzésére Mihal Ramacs újságírót, politikai elemzőt, a Danas napilap volt főszerkesztőjét kértük fel.