Az oktatásügyi minisztérium pénteki ajánlását követően több vajdasági település vezetősége döntött úgy, a rossz időjárási viszonyok miatt beszüntetik az iskolákban a tanítást
(Fotó: Dávid Csilla)
Zenta község válságtörzse szombati ülésén döntést hozott, mely szerint a község általános és középiskoláiban február 6-án, és 7-én szünetelni fog a tanítás. Az információink szerint Óbecsén február 10-ig szakították meg a tanítást, de amennyiben jobb időjárási körülmények lesznek, ez időpontnál is előbb folyatódhat az iskola. Erről természetesen időben értesítik a tanulókat, illetve a szüleiket. Adán holnap döntenek arról, hogy elrendelik az iskolaszünetet. Zentán hét első és második napján a Hófehérke iskoláskor előtti intézmény két épületébn tartanak ügyeletet, amellyel kapcsolatban a szülőket értesiteni fogják az intézmény munkatársai.
KOMMENTÁR
Léphaft Pál karikatúrája Hetvennégy halott, mintegy 1000 sérült, felgyújtott stadion, utcai harcok… a gyászos mérlege a szerda esti, Port Szaídban játszott focimeccsnek. Csak a tényszerűség kedvéért álljon itt, az egyiptomi bajnoki rangadón az al-Maszrinak a táblázaton vezető al-Ahlival szembeni 3:1-es győzelmét követően szabadult el a pokol. A hazai csapat szurkolói elözönlötték a pályát, majd megtámadták a vendégtábort, ütöttek, vertek, akit csak értek. Az „igazságtétel” később utcai harcokkal folytatódott…
Újvidék polgármestere alig néhány hónappal mandátumának lejárta előtt bejelentette, hogy gyökeresen megreformáltatja a kommunális szektort, érthetőbben: rendet tesz a közvállalatokban. Példaként a Városi Kertészethez kapcsolódó ésszerűtlenségeket említette, ez a közvállalat esetenként sokkal drágábban kaszálja le a füvet a közparcellákról, mint amennyiért ezt valamelyik magáncég kertészei tennék. A fűnyírás példája nem egyedi, a polgármester rendszeri változtatásokat javasol.
Az óbecsei önkormányzat tavasszal megkezdi a községben a közvilágítás megújítását – A beruházási tervekről Knézi Péter polgármester nyilatkozott
Tavaly év végén, hosszas várakozás után kezdődött meg Óbecsén az egészségház mellett lévő romos épület, a Than-ház felújítása. Az épület rendkívül rossz állapota miatt először lebontják a régi, majd fölépítik az új házat, beépítik a nyílászárókat, és várhatóan a nyár elejére befejezik az épület külső részét, valamint a bejárattól balra eső, az emlékszobáknak helyt adó épületszárny belső részét. Bár az épület másik részén, azaz a majdani irodahelyiségeken és szálláshelyeken is megkezdik a belső munkálatokat, ezek befejezésére, valamint a teljes épület bebútorozására a munkálatoknak ebben a szakaszában nem kerül sor. Az önkormányzat a Tartományi Nagyberuházási Alaptól még 2008-ban nyert erre a célra tíz, majd újabb húszmillió dinárt a szerb építőipar támogatását célzó program keretében, de a befejezéshez mintegy 15 millió dinár hiányzik még. Ehhez a hiányzó összeghez – Than Károly vegyész iránti tiszteletből – az ígéretek szerint két magyarországi gyógyszercég is hozzájárul majd – tudtuk meg Knézi Péter polgármestertől.
Egeresi Sándor: Az unió válságáról a szerb közvéleményben kialakult képet el kell választani a realitásoktól

Ha nem törlik a törvényből a kis értékű lopásokra vonatkozó 15 000 dináros értékhatárt, a VMSZ nem szavazza meg a törvényt – mondta Pásztor Bálint Csantavéren
A most hatalmon lévő koalícióban megvan az a potenciál, hogy bevezesse Szerbiát az EU-ba, de ahhoz sokkal nagyobb bátorságra és egyenességre van szükség, mint amit eddig gyakorolt az ország vezetése – mondta Pásztor Bálint a csütörtök esti csantavéri lakossági fórumon.
Sajtóhírek szerint a Szerb Megújhodási Mozgalom nem hajlandó részt venni a köztársasági parlament munkájában – Pásztor Bálint szerint sincs minden rendben a hatalmi koalíció egységét illetően
A Večernje Novosti belgrádi napilap értesülései szerint megkérdőjelezhető a hatalmi koalíció megléte. Az sem egyértelmű, hogy a Szerbiai Képviselőház ennek függvényében ülésezik-e még a következő parlamenti választásokig.
A napilap információi szerint a hatalmi koalíció a Szerb Megújhodási Mozgalom négy képviselője miatt veszítette el egységét. Az SZMM képviselői most már nyílt harcot folytatnak a Demokrata Párt ellen – olvasható a feltételezést elemző írásban.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.
Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.
Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.
Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.
A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1971
Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) 78 éves korában meghalt Rákosi Mátyás (eredeti nevén: Rosenfeld), a "bölcs vezér", aki 1952-53-ban - pártfőtitkársága mellett - a minisztertanács elnöke volt.
1840
Megszületett John Boyd Dunlop skót állatorvos, a légtömlős gumiabroncs feltalálója.
1860
Megszületett Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó, a művészi könytervezés és könyvnyomtatás úttörője.
1937
Charlie Chaplin bemutatta első hangosfilmjét, a "Modern idők"-et.
1947
Budapesten megszületett Gát György, rendező, producer.
1971
Meghalt Dudich Endre Kossuth-díjas zoológus.
1626
Párizsban megszületett Marie Marquise de Sévigne (leánykori nevén: de Rabutin-Chantal) francia írónő, aki kereken 1500 levelet írt leányának, amelyben XIV. Lajos korának társadalmi életét mutatta be.
1766
Megszületett Heinrich Gentz német építész, a berlini klasszicizmus egyik jeles mestere.
1788
Megszületett Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő (A Tatárok magyarországon).
1799
Megszületett John Lindley angol botanikus, aki az elsők között rendszerezte és írta le Ausztrália élővilágát.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.