Folytatják Föld körüli gyalogtúrájukat az Ivanics fiúk

– Na nem épp így voltunk a dologgal egész évben – javít ki rögtön Ferenc – eleinte nem kényszerszünetnek szántuk az ittlétünket.
Az Ivanics fiúk útja 2007 júliusában kezdődött meg Palics elhagyásával, egy-egy sátorral a hátukon és mindössze 150 euróval a zsebükben indultak útnak. Európa és Észak-Afrika után repülővel jutottak el az Egyesült Államokba. Floridából elindulva bejárták a déli partvidéket, Közép-Amerikát és Kolumbiát, ám Ecuador határánál megállni kényszerültek. Négy évnyi, szinte folytonos pénztelenség, éhezés, és az ennek következtében fellépő egészségügyi gondok érték őket ekkor utol: vészes méreteket öltő testsúlyvesztés, részben az elégtelen táplálkozás, részben az amúgy is rossz gének hatására kihulló fogak, elhasználódott felszerelés.
– Kilátástalanná vált a helyzetünk. Ilyen körülmények között nem folytathattuk tovább – meséli Ferenc. Csakhogy helyben sem maradhattak, hiszen a hatóságok kitoloncolták volna őket három hónap után. Találniuk kellett egy európai kolóniát, ahonnan – magyar állampolgárok lévén – már nem tudják őket elzavarni. Így kerültek Martinique szigetére. Ennek immáron majdnem egy éve.
– Hónapokig csavarogtunk Martinique városaiban, falvaiban állást keresve. Jobbára félreeső mezőkön és az óceán partján sátorozgattunk. Egy ilyen magas munkanélküliségi rátával rendelkező szigeten igen kevés a lehetőség. Francia nyelvtudás híján pláne – teszi hozzá István. – Szóval ekkor már egyáltalán nem akartunk a gyalogtúrával foglalkozni. Úgy terveztük, itt maradunk, és ha néhány év alatt elegendő pénzt spórolunk össze, hazamegyünk, és új életet kezdünk – teszi hozzá.
Az esős évszak beálltával azonban az utcán már nem tudtak élni, tető kellett a fejük fölé. – Érdekes, hogy pont ekkor fordult némileg jóra a helyzetünk, mindenféle szempontból. Befogadott minket egy ismeretlen, ám végtelenül jóindulatú család. Szállást és étket biztosítottak, de segítettek az álláskeresésben is. Ha nem is minden napra, de jutott munka, ami ezen a vidéken igen ritka. Kertészkedés, festegetés, kikötői melók – folytatja István.
Ekkor levél érkezett dr. Lázár Erika Ágnes magyarországi doktornőtől – A személyében afféle „pótmamára” tettünk szert. A gyalogtúra folytatására buzdított minket. Felajánlotta az anyagi, és nem csak anyagi segítségét. Szerencsére nem volt egyedül. Sok otthoni barátunk és régi követőnk állt ekkor mellénk. El kellett gondolkoznunk. Alighanem életünk végéig bántuk volna, ha nem vágunk neki másodjára – meséli Ferenc.
A munka mellett egy új internetes fórum kidolgozásába kezdtek, amely mostanára igencsak elterebélyesedett. Itt megtalálható szinte minden a túra eddigi menetéről, tapasztalatokról, tájakról, szépségről és viszontagságokról, gyakorta remek történetekkel emberi jóságról és gyarlóságról, szöveg és videó formájában egyaránt. Kezdeti optimizmus, idővel a nehézségek fokozatos megszokása, Kolumbiában a teljes összeomlás, majd a tavalyi év közepétől a derűlátás és az izgatottság lassú, ám egyre biztosabb visszatérése.
– Az utóbbi három hónapban egy helyi nagybirtokos (alighanem a régi gyarmati urak leszármazottja) banánültetvényein dolgoztunk – meséli István. – Kőkemény meló volt, de örültünk neki, mert hivatalosan is munkaviszonyba kerültünk, aránylag jó fizetéssel. Ebből meg tudtuk rendelni az új felszerelést: sátrakat, hátizsákokat, és ami a legszükségesebb, jó minőségű lábbelit.
Az indulást 15.-re tervezték, a postaszolgálat lassú működése miatt azonban sajnálatos módon halasztaniuk kellett. Elképzeléseik szerint először legyalogolnak egy bemelegítő szakaszt a szigeten – Erre azért van szükség, mert az utóbbi időben kijöttünk a régi jó formánkból. Újra meg kell ismerkednünk a vízhólyagokkal és a sátorban alvással. Aztán ha minden jól megy, nekivágunk Dél-Amerika keleti partvidékének – mosolyog István.
– Napi harmincöt kilométer gyaloglás harminckilós táskákkal a hátunkon igen megterhelő meló. Hogy ezt véghez tudjuk vinni, rengeteget kell ennünk. Az alkalmi munkáinkból általában bizonyos időszakokra elő tudjuk teremteni a pénzt az élelmezésünkre, ez azonban lényegesen lassítja a haladási tempónkat. Ezért minden olyan embert, aki megteheti, és úgy érzi hasznosak számára a bejegyzéseink, tanulságosak a történeteink, netán érdekes sportteljesítménynek találja a gyalogtúrát, arra kérünk, támogasson minket havi 1-2 euróval. Óriási segítség volna. Együtt könnyebben sikerülhet, együtt hazavihetjük a 40 000 kilométert. Emellett talán még csak annyit kérünk mindenkitől, aki csak teheti, meséljen a szomszédjának rólunk – tették még hozzá az Ivanicsok.
Az elérhetőségeik:
worldwalk-peacetour@freemail.hu
www.freeforum.hu/gyalogtesok
Ez utóbbi honlapon található meg a fiúk számlaszáma is, ahová a támogatás küldhető.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.