A keletről érkezettek egy része a palicsi Fontanában van – A mintegy 110 menekült 70 százaléka bőrbetegségben szenved
Imahelyet is kialakítottak maguknak a befogadóközpontban (Molnár Edvárd felvételei) A rendkívüli helyzet kihirdetése után az önkormányzat válságstábja arra az elhatározásra jutott, hogy a Vöröskeresztet megbízva segítséget nyújt a hóban és fagyban tengődő külföldieknek.
– A szabadkai Vöröskereszt már több hónapja segíti az ázsiai és afrikai menekülteket. Az illegális bevándorlók helyzetét szabályozó törvényi előírásokat figyelembe véve szervezetünknek nincs legális segítségnyújtási lehetősége. A törzskar első ülése után befogadóközpontokat alakítottak ki a helyi polgárok részére, s ezt követően a menekültek helyzete is napirendre került – nyilatkozta Pecze Mihály, a szabadkai Vöröskereszt titkára.
A törzskar kérelmezte a tartományi és a köztársasági kormánytól, a városi Vöröskereszt pedig vajdasági és országos anyaszervezetéről, hogy pontos utasításokat kapjon arról, milyen lehetőségei vannak a segítségnyújtásra. A válasz február 8-án érkezett meg a tartományi törzskartól: jóváhagyták a kérelmet, és felhatalmazták a helyi törzskart és Vöröskeresztet, hogy felkutassa és elhelyezze a menekülteket.
Padlóra helyezett matracokon alszanak
A palicsi Fontana étterem már évek óta lakatlan. Lerobbant állapotban volt, de a szervezet emberei mindössze egy óra leforgása alatt lakhatóvá tették, az Elektrovojvodina műszaki és karbantartó részlege pedig bekapcsolta az áramot.
– Önkénteseink a katasztrófavédelmi raktárból matracokat, takarókat szállítottak át a Fontanába, valamint vizet és megfelelő mennyiségű élelmiszert is adtak. Egy másik csoport a Kelet-Európa Misszió embereivel a téglagyár mögötti szeméttelepet fésülte át. Első körben 32 embert találtak, és a Subotica-trans Utasszállító Közvállalat autóbuszával telepítették át őket a befogadóközpontba. Másnap reggel további 8 személyt találtak, és őket is átszállították ugyanoda. A későbbiekben több szabadkai polgár csatlakozott hozzánk: saját gépkocsijaikkal vitték el a bevándorlókat az étterembe, ahol jelenleg 108 személy tartózkodik – mondta a szervezet titkára.
A Masterplast építőipari anyagok kereskedelmével és gyártásával foglalkozó vállalat mintegy 200 négyzetméternyi szigetelőanyagot adományozott. Ezt a földre, a fekhelyek alá helyezték, valamint az ablakokra is felerősítettek párat szigetelőanyagként.
– A Fontana évekig nem működött, tehát a terem fűtését magunk oldottuk meg azzal, hogy gázkályhákat hoztunk. A gázpalackokat 36 óránként cseréljük. Az objektum tulajdonosa és kezelője, a Paligo Palus vállalat szakemberei segítségével meleg víz is van az épületben. Habár fürdőszoba nincs, a mosdó használható – mondta Pezce Mihály.
A szabadkai egészségház dolgozói hetente többször látogatják a befogadó-központban tartózkodókat: mindenkit megvizsgálnak, és megfelelő gyógyszerekkel látnak el. Az orvosok és a nővérek az első ellenőrzések során 2 beteget azonnal kórházba utaltak.
– A kórházba szállítottak közül egynél tuberkulózist diagnosztizáltak, a másiknak pedig komoly fagyási sérülései voltak. Több mint 70 százalékuknak komoly, mélyreható bőrbetegsége van. Rühesek. A saját pénzünkből alsóneműt vásároltunk, és az előzetesen begyűjtött adományokból ruhát szereztünk be. A Caritas fürdőhelyébe szállítottuk őket tisztálkodni, ahol megfelelő gyógysampont is kaptak. A gyógyszereket a város a saját költségvetéséből fizeti – közölte a szervezet titkára, aki kiemelte: ezzel még nem tudják kiküszöbölni a betegséget, a fertőzöttek ugyanis ugyanabba a környezetbe kerülnek vissza, tehát könnyen visszaeshetnek. Hozzátette, hogy a fürdéskor levetett ruhákat a Budućnost vállalat kemencéjében égették el, hogy megszabaduljanak a fertőzéstől.
Naponta háromszor étkeznek
Naponta 9 önkéntes tartózkodik a palicsi befogadóközpontban, összesen pedig 43 volontőr volt eddig folyamatosan munkában.
– Mindegyikük megkapta a betegségek elleni védőoltás. Rühesség elleni injekció természetesen nincs, de mindenki védőeszközöket, vagyis orvosi kesztyűt, fertőtlenítőszert és arcmaszkot használ az ottléte alatt. Az emberek étkeztetésére egyszer használatos evőeszközöket és tányérokat kapnak, ilyen módon igyekszünk gátat vetni a fertőzés terjedésének – mondta Pecze Mihály.
A Vajdasági Árutartalékok Igazgatósága konzerveket osztott szét a rászorulók között, így mindennap háromszor étkezhetnek. Minden más szükséges eszközt a szabadkai Vöröskereszt biztosít.
– Az étkezési specifikumok miatt nem mindegy, hogy mit adunk nekik enni, mivel vannak közöttük indiaiak, afgánok, pakisztániak, szomáliaiak és jemeniek is. Mellőznünk kell a sertés- és a marhahúst, valamint a tejet. A népkonyhán dolgozó szakácsnők nagy odafigyeléssel készítik el nekik az ételt.
Arra a kérdésre, hogy meddig tartózkodhatnak a menekültek a Fontana épületében, a Vöröskereszt titkára nem tudott pontos válasszal szolgálni.
– Az, hogy meddig fogjuk őket ellátni, kizárólag a szabadkai és a felsőbb szintű válságstáb döntésétől függ. Ők, illetve az időjárás dönti el, meddig tevékenykedhet ily módon a Vöröskereszt.
A napokban egy család is beköltözött a befogadóközpontba. A legkisebb gyermek mindössze 11 hónapos.
– Nemrég egy család is csatlakozott a közösségünkhöz – mesélte az indiai származású 17 éves Mani, aki nem volt hajlandó elárulni teljes nevét. – Tekintettel arra, hogy kisbabájuk is van, úgy döntöttünk, egy pokróccal elkülönítünk nekik egy teremrészt, tiszteletben tartva így a privát szférájukat. A mosdóban imahelyet alakítottunk ki, ahol a muszlimok a vallásukat gyakorolhatják. A napokban elbeszélgettünk egy-két rendőrrel, akik azt mondták, hogy Banja Koviljačára szállítanak bennünket, de azt nem árulták el, hogy mikor kerül erre sor. Ennek mindannyian örülünk, mert legalább meleg helyen leszünk, és nem kell a dzsungelben élnünk ilyen hidegben. Reméljük, hogy nem deportálnak minket – osztotta meg velünk félelmét a bevándorló.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.
Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.
1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.
1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.
1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.
1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.
1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.
1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.
1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.
1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.
1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.
1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.