2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Így fogták el a tolvajokat

Fagyban-hóban is „dolgoznak” a horgosi lopók a martonosi határban, de tetten érték őket

A megrongált Valmont öntözőberendezés egy része A megrongált Valmont öntözőberendezés egy része



Az elmúlt években már nem először lopták meg a 600 hektáron gazdálkodó martonosi Paprika Földműves-szövetkezetet. A falu határában álló Valmont öntözőrendszerről levagdosták a kábeleket, hogy azután fémhulladék gyanánt értékesítsék. A kábeltolvajokat a hét végén nyakunkba zúdult kemény hideg és kiadós havazás sem riasztotta vissza, hogy immár sokadik alkalommal próbálják megrongálni a szövetkezet öntözőberendezéseit.

Toša Matić, a szövetkezet igazgatója a lopásokkal kapcsolatban elmondta:

– A múlt hét végén, már pénteken jelzett a távriasztó berendezés, hogy valakik piszkálják a berendezéseket. Csövekbe raktuk a kábeleket, hogy ne tudjanak hozzáférni, de így is sikerült nekik elvinni 20 métert. Szombaton nap közben kijavítottuk a sérült részeket, pótoltuk a hiányzó kábeleket, és visszaállítottuk a riasztórendszert. De már szombaton este hét óra tájban újból érkezett a riasztás, hogy valaki hozzányúlt a Valmont rendszer elektromos berendezéseihez, elvágták a kábeleket. Azonnal értesítettem az embereinket, akik traktorokkal, én pedig Niva terepjáróval több irányból kimentünk a helyszínre, és tetten értük az elkövetőket. Értesítettük a rendőrséget, hogy jöjjenek a tolvajokért – ismertette az esetet az igazgató. –A –13 fokos hidegben, szakadó hóban, sötétben a traktorok lámpái világítottak, több irányból is elzártuk a menekülés útját, és elfogtuk a három horgosi romát, akik kerékpáron szerették volna elvinni a vastag kábeldarabokat. Fogókkal és vasfűrészekkel volt felszerelve a három tolvaj, akik már nem ismeretlenek a rendőrség előtt. A helyszínen őriztük őket, már egy órája vártuk a rendőröket, igencsak vacogtak a tolvajok, és könyörögtek, hogy menjünk be a faluba, mert nagyon fáznak. Bekísértük őket Martonosra, ott a rendőrök átvették a tetteseket, és bevitték őket a magyarkanizsai rendőrállomásra – emlékezett vissza az igazgató az éjszakai hajszára.

Vörös Mónika, a szövetkezet agronómusa:

– Adorjánnál 2005-ben és 2006-ban is történtek hasonló lopások, akkor 400000 dinár kárt okoztak az öntözőberendezések megrongálásával. Két éve Martonosnál az egyik Valmont berendezést teljesen lecsupaszították, amivel 6000 euró értékű kárt okoztak, hiszen tönkretették az összes elektromos berendezést, leszaggatták, lefűrészelték a kábeleket. Az ismétlődő gátlástalan lopások miatt döntött úgy a szövetkezet vezetősége, hogy riasztóberendezéseket szerel fel a Valmontokra, amelyek egyszerre három helyre küldik a riasztást, és van esély a tolvajok tetten érésére. A mezőőrszolgálat sajnos nem tudja meggátolni a sok lopást, ami a környékünkön történik – mondta szövetkezet növényvédő szakembere.

Strandszepe 2012
A fogváltás időszaka csukáéknál
A jelenséggel kapcsolatos viták évekig tartottak, és miután a világhálós vitafórumokon csontig lerágták a témát, felmerült a kérdés: egyáltalán miért került rá sor? Horgászat-vadászat
23:26
Focipályán és vadonban
Az Orka Feniks vegyes terepeken egyaránt ragadozóvonzó Horgászat-vadászat
23:16
A betegek jogaiért
A tartományi ombudsman reagálása az egészségügyi ellátás minőségét érintő felmérés kapcsán Gyógykalauz
23:08
A sors majd kárpótolja az íreket
A sors majd kárpótolja az íreket
MÉG 17 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
23:06

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

A hétvégi számban két kollégám is írt internetes tapasztalatairól, egyrészt arról, hogy a rendszer megfigyeli a felhasználók napi rutinját, kapcsolatait, profilt készít, másrészt arról, hogy mi történik, ha valaki gyanútlanul rákattint egy ablakra.
Mindenkinek megvan a maga története. Engem mostanában a gmail levelezés tolakodó figyelmessége zavar. Évek óta használom a címet, de csak az utóbbi hónapokban jutott eszükbe másnaponként megkérdezni, hova leszek a bánattól, ha elfelejtem a jelszavamat, mi sem egyszerűbb: adjam meg a saját érdekemben a mobilszámom, a nevem, a címem, a jelszavam. Na ne. Különben is rátetováltattam a …
Nemrég egy külföldi utam repülőgép-helyfoglalását intéztem. Mit ad isten, még be sem fejeztem a levelet, felcsapódódott egy sáv, rajta villogott az egyik légitársaság összes ajánlata azon a vonalon és azon a nyelven, amin éppen írtam.
Ennél is vadabbul akartak segíteni a múlt héten. Egy szöveget küldtem, egy rövid válasszal. Hogy hova és mit, azt a Nagy Testvértől megtudhatják, mert a hálózat agya tökéletesen működik, míg mi csak halandók vagyunk. Nyomtam a küldés gombot, mire elém vágódott egy ablak, amely ékes magyarsággal figyelmeztetett, hogy a szöveget, amit a levélben említettem, elfelejtettem csatolni!
Lepöccintettem az ablakot, mint legyet az ablakpárkányról. Csak azért is elküldtem így. Majd újra, csatolva. Aggódjon értem a halál, ne a rendszer.

on
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -