A foghúzás – extractio dentis – az a művelet, amelynek során eltávolítunk egy fogat. Az emberiség már ősidők óta tudja, mi a foghúzás, hajdanában rögtönzött eszközökkel vagy kézileg távolítottak el fogat. Sokáig a borbélyok végezték. Mivel nem volt érzéstelenítés, használták az alkoholt is, de mindenki irtózott a művelettől, mivel nagyon fájt. Talán azért alakul ki még ma is sok esetben az a beidegződés, hogy a fogászat egyenlő a kínzással, fájdalommal. A helyi érzéstelenítés feltalálása és elterjedése után mindez megváltozott. Megjelentek a különböző foghúzók, emelők, és kifejlődtek a különböző foghúzási technikák.
A fogakat manapság igyekszünk megtartani, de ez nem mindig lehetséges. Függ a páciens szokásaitól, életvitelétől, étkezésétől, fejlődésbeli elváltozásaitól is. A fogszuvasodás és a fogágybetegségek általában fokozatosan fejlődnek ki, miközben próbáljuk őket gyógyítani több-kevesebb sikerrel. Ha már a kóros folyamatok nagyon előrehaladottak, és veszélyeztetik a test egészségét is, akkor célszerűbb a fogat eltávolítani. Foghúzáskor tej- vagy maradandó fogat távolítunk el, de a javallatok megegyeznek mindkettőnél:
A foghúzás ellenjavallatai közé tartoznak egyes betegségek, ill. állapotok, amikor a szövődmények elkerülése érdekében fontos, hogy a beteget stabil állapotba hozzuk, és csak azután húzzuk ki a fogat. Fontos ilyenkor a fogorvos-orvos konzultáció is, és hogy a beteg rendszeresen ellenőriztesse magát, és őszinte legyen. Az ellenjavallatok:
Beszélhetünk egyszerű foghúzásról, mikor először emelővel dolgozunk a fog körül, így gyengítjük az ínykötést, utána a fogóval lassan kilazítjuk a fogat a fogmederből, és mikor már kilazult, akkor húzzuk ki. Tulajdonképpen a foghúzás hosszúsága ettől a lazítástól függ, ha közben a fog el nem törik. Ha a fog beletörik, megpróbáljuk kiemelni valamelyik emelővel, ha pedig az sem sikerül, akkor fogunk hozzá a sebészi foghúzáshoz. Ilyenkor a fogmeder külső részén – általában, de lehet belül is – lefejtjük a nyálkahártyát, a csontot azon a helyen feltárjuk, így a gyökér vagy fogmaradvány láthatóvá válik és könnyen eltávolítható. Utána ezt újra befedjük és bevarrjuk. Ez a sebészi foghúzás.
A foghúzás után visszamarad a csontseb, mely lehet ép, tiszta vagy fertőzött, roncsolt. Az utóbbi esetben fontos a tisztítása, fertőtlenítése, esetleg a gyulladáscsökkentő szerek alkalmazása. Legtöbb esetben a fogmedret csak összeszorítjuk, a sebre steril gézt helyezünk, melyet 5–10 percig a szájában tart a páciens, és utána meggyőződünk a vérzésről. A vérzés normális esetben gyorsan, kb. fél óra alatt eláll, de mivel a csontsebben vérrög keletkezik, és ez frissen könnyen kieshet – ami újabb vérzéshez vezethet –, nagyon kell vigyázni rá. Nem szabad öblögetni a szájat, kerülni kell a meleg, forró ételek-italok fogyasztását. Ha vigyázunk, akkor pár nap alatt világosodik a vérrög, tehát gyógyul, lassan kötőszővet és íny is ránő, 6 hónap után pedig becsontosodik a helye.
Fontos, hogy a foghúzás után betartsunk néhány szabályt, hogy gyorsabban és szövődménymentesebben nőjön be a kihúzott fog helye. Ezek pedig a következők:
A foghúzást manapság általában kikerülhetjük, de bizony némely esetekben nem, ilyenkor körültekintően kell a páciens beleegyezésével dönteni. Ezt egyénenként és esetenként kell jól mérlegelni, és ha szükséges, akkor előkészíteni és véghezvinni.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.