
A bíróságig is hajlandóak elmenni az eredeti camembert sajtot készítő normandiai mesteremberek, hogy megvédjék a nyers tehéntejből készült híres krémsajtjukat a pasztőrözött tejből készült ipari változattól.
Az északnyugat-franciaországi tájegység kistermelői szerint a gyárosok az eredeti Camembert of Normandy termékmegjelöléshez hasonló, Camembert Made in Normandy elnevezéssel próbálnak hasznot húzni a krémsajt hírnevéből. A Camembert of Normandy a védett származási helyen előállított termékekre (AOP) alkalmazott európai minősítés jelzése, amelyet 1983 óta kizárólag a krémsajt hagyományos készítői használhatnak.
A hagyományőrző mesterek a normandiai tehenek nyers tejét használják fel, az ipari körülmények között előállított camembert sajtokat pedig gyakran pasztőrözött – baktériummentes – tejből készítik, amit különböző területekről szereznek be, ezáltal is szavatolva a kész termék alacsony árát.
Mindettől függetlenül a Camembert Made in Normandy megjelölés helytálló, mivel a sajtot valóban a régióban készítik. A termékek közötti különbségek elmosódása miatti félelmében az AOP megjelölést használó sajtkészítők szövetsége úgy döntött, hogy még az év vége előtt „hírnév elbirtoklása miatt” keresetet nyújt be a krémsajtot ipari méretekben gyártók ellen, hogy azok ne használhassák a vitatott termékmegnevezést.
„Az emberek sokkal több figyelmet fordítanak a csomagolás színére, a megszokott rusztikus megjelenésére vagy az almafa alatt álló tehén képére” – magyarázta Charles Pernin, a francia fogyasztóvédelmi hatóság (CLCV) munkatársa.
Az AOP-s gyártók először békésen próbáltak megállapodni a gyárosokkal, ám a két félnek nem sikerült megegyeznie. A camembert ipari változatát gyártók szövetsége nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Az AOP jelzésű sajtok ma a francia camembert-ek mindössze öt százalékát teszik ki. Ez jelentős visszaesés a korábbi évekhez képest, kiváltképpen azután, hogy néhány AOP-s gyártó átváltott a hőkezelt tejre, és lemondott a megjelölésről. Az eredeti krémsajtot készítők ma már nem csupán a piacról való kiszorulásuk, hanem a több évszázados hagyomány elvesztése miatt is aggódnak.
A híres kerek sajt gyökerei a 18. századig nyúlnak vissza Normandia Camembert nevű falujába. Kezdetben a régióra korlátozódó sajt az újonnan épült vasútvonalon érkezett az 1850-es években Párizsba, ahonnan világkörüli hódítóútjára indult a 20. században. A pasztőrözött tejből készített változathoz képest a nyers tehéntejből előállított camembert sokkal krémesebb, erőteljesebb ízű, a fehér nemes penész alatt pedig ragyogó sárgaszínű krémsajt bújik meg – és persze az ára is jóval magasabb az ipari változathoz képest.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.