30.VÍZILABDA-EB,EINDHOVEN – Montenegrót győzték le a döntőben – Mindkét magyar válogatott bronzérmet vehetett át
Szerbia válogatottja másodízben lett a vízilabdázás Európa-bajnoka, ha csak 2006 óta számoljuk, amikor az ország önálló lett, viszont ha az utódlást is figyelembe vesszük, ez már az 5. trófea, amivel az oroszok elé lehetett kerülni, s így már csak Magyarország a sikeresebb a 12 elsőségével. Szerbia válogatottja tegnap Eindhovenben nagy csatában, különösen a védelemben nyújtottaknak köszönhetően múlta felül a 2008-as Európa-bajnok Montenegrót, amely két nappal korábban óriási meglepetést okozott, amikor az elődöntőben hosszabbításban legyőzte a magyarokat. A magyar válogatott a pekingi olimpia után világversenyen először végzett dobogón, mivel tegnap az utolsó negyedben megfordította az olaszok ellen vesztésre álló meccset. Nagy sikert ért el a szintén bronzig menetelő magyar női válogatott is, hisz a 3. helyért folyó csatában meglepte az orosz csapatot, és visszavágott neki a csoportban elszenvedett vereségért. A nőknél Olaszország lett a győztes, hisz váratlanul felülmúlta a világbajnok görög válogatottat.
Az Európa-bajnok szerb csapat. Fotó: Beta/AP Szerbiának a döntőben nehéz dolga volt a lelkesen küzdő Montenegróval. A szerb válogatott a harmadik negyedben vette át az irányítást, és izgalmas hajrában megőrizte az egygólos előnyt.
A magyarok furcsa meccsen győzték le nagyobbára Biros Péter 6 találatának köszönhetően az olaszokat. 4:1-re vezetett a magyar csapat, amire 7:1-es olasz részsiker következett, 9:7-es olasz vezetés után azonban az utolsó öt percben a magyarok ötöt dobtak.
A magyar lányok az első negyedben hengerelték le az oroszokat, azután pedig nagyon jó védelemmel az előnyből egy gólt meg is őriztek.
Döntő
Szerbia–Montenegró 9:8 (1:1, 2:3, 3:1, 3:3)
Szerbia: Soro, Šaponjić, Gocić, Udovičić 2, Ćuk, Pijetlović 1, Nikić, Aleksić 1, Rađen 1, Filipović 1, Prlainović 1, S. Mitrović 2, B. Mitrović.
Montenegró: Radić, Brguljan, Pašković 1, Petrović, Klikovac, Radović 3, M. Janović, N. Janović 1, Ivović 2, Zloković, Gojković 1, Jokić, Šćepanović.
Bronzmeccs
Magyarország–Olaszország 12:9 (1:1, 4:3, 1:4, 6:1)
Magyarország: Szécsi, Katonás, Madaras, Varga Dénes 2, Kásás, Hosnyánszky 1, Kiss 2, Szívós 1, Varga Dániel, Biros 6, Steinmetz, Hárai, Baksa.
Olaszország: Pastorino, Perez 1, Gitto, Figlioli, Giorgetti 2, Felugo 1, Figari, Gallo 2, Presciutti 2, Fiorentini, Aicardi, Lapenna 1, Volarevic.
Női bronzmeccs
Magyarország–Oroszország 9:8 (6:2, 1:3, 2:2, 0:1)
Magyarország: Bolonyai, Csabai, Antal, Kisteleki, Szűcs 1, Takács 1, Drávucz, Keszthelyi 5, Tóth, Bujka 2, Illés, Menczinger, Gangl.
Oroszország: Kovtunovszkaja, Fedotova, Prokofjeva 1, Konuh 1, Kurocskina, Belova 1, Liszunova 3, Hohrjakova, Tankejeva 1, Belajeva 1, Ivanova, Antonova, Karnauh.
Eredmények, férfiak, a 9. helyért: Horvátország–Hollandia 16:4, a 7. helyért: Spanyolország–Románia 9:8, az 5. helyért: Németország–Görögország 9:6, Nők, döntő: Olaszország–Görögország 13:10.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.