2012. május 19., szombat

Ma Ivó, Milán, Emiliána napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Ősrokonok találkozása

Az óczeánban kocsonyaszerű tengeri férgek majd élve, majd holtan mint fénylő csillagok jelennek meg. Az ő foszforfényök a végtelen óczeán zöldes tükrét tűztengerré alakítja át.” (Alexander von Humboldt)

attila013

Konrád Keller, a zürichi műegyetem tanára a Szuezi-csatorna bejáratánál veszteglő hajó fedélzeti korlátjának támaszkodva hallgatta újdonsült ismerőse, Fryderyk Franciszek Chopin, a zeneszerző zongorajátékát, s a lemenő Nap fényében kémlelte a partot, kereste tekintetével a felületesen ugyan, de mégiscsak ismerős arcokat, utastársaikat, akiket még délután vittek ki egy csónakkal a szárazföldre a matrózok körülnézni, lomhán csak, a semmittevés kedvéért héderezni… Él még az entuziazmus az idegenben! Turistáskodni pedig mindig jólesik…

Nagyon lassan teltek január első napjai. Az új esztendőt hevesen köszöntő publikum csak elnyújtva, időigényesen, vontatottan józanodott…

Időközben pedig sajátságos, bensőséges kapcsolat alakult ki a zeneszerző és a tudósprofesszor között. Lassan, de biztosan szövődött köztük a barátság.

Ahogy Keller úr a sirályokat figyelte – a víz felett repkedő madarakon akadt meg tekintette –, amint azok lecsaptak áldozataikra, elsőre észre sem vette, hogy Chopin1 némán ugyan, de a fejével intett feléje… A szempár a kottára szegeződött, a mozdulat egyértelmű volt, és a zürichi műegyetem tanára máris lapozott. Újabb két kottaoldal tűnt elő a zongorának támasztott, hangkegyekkel teleírt lapokon.

A zeneszerző ujjai könnyedén, s mégis kimérten, mintegy méltósággal siklottak a billentyűkön. Futamai érzékeny összhangra leltek a víz halk hullámzásával, ahogy szégyenlős fodrai a hajó oldalának csapódtak, a madarak neszezésével, az enyhe szellő hangjával, ahogy szerényen és diszkréten a kottapapírt megrecsegtette, megsuhogtatta… Mintha mindezek a hangok, hangfoszlányok (a természet spontaneitásából eredőek és az értően megkomponáltak…) csakis így együtt, elvegyülve, egymást kiegészítve, s helyenként egymást meg-megtörve, s mégis kölcsönös kiegészülést (kielégülést?) ígérve a másiknak, csak így, ebben a szeszélyes formában adnák meg és teljesítenék be a zeneélvezet örök igazságélményét, Keller úr egészen belefeledkezett a hangulatba, gondolatai is ott kavarogtak valahol a hangjegyek és zörejek egymást ingerlő, titokzatos örvényében. Kelletlenül meg is rémült hát, amikor a zongorista, játékát hirtelen megszakítva, felkelt hangszere mellől.

– Folytatva iménti beszélgetésünket… Megmondaná nekem, kérem, hogy Ön szerint mi ösztökélte ősünket arra, hogy vízre szálljon?

– Per… persze. Bizony a tengerparti embernek is jó sok idejébe tellett… Nagyon sokáig nem merte megkockáztatni a vízre szállást. Végül azonban mégis szakított ezzel… Hogy most aztán arra ébredt-e rá, hogy a nagy víz népeket és civilizációkat választ el egymástól, vagy az istenek hívásának engedelmeskedett, már megbocsásson, de azt én minden tudományos eredményünk ellenére, ennyi idő után sem tudhatom. Tény azonban, hogy ősünk megfigyelte az állatok életét, és a számára hasznos tapasztalatokat levonva szállt harcba…

– Harcba?! A természet ereje, a mérhetetlen tenger ellen? Csak én érzek ebben blaszfémiát?!

– Figyeljen csak! Előbb rájött arra, hogy a fa fennmarad a víz felszínén, sőt, még kisebb-nagyobb terhet is elbír anélkül, hogy elsüllyedne. Ezeket a fadarabokat ősünk összerótta hát – és máris felfedezte, feltalálta a tutajt. Szaladhatott volna azonmód a szabadalmi hivatalba, ha létezett volna akkoriban már ilyesmi… Amikor pedig a fatörzset kivájta, már csónakja is volt. Kezdetben még a kezével evezett, de időközben mindvégig egy, a kezéhez hasonlatos eszközön, valami szerszámféleségen törte a fejét… Kitalálta, megalkotta hát az evezőt! Nemcsak hidegen, de igencsak erősen is fújtak azok a szelek, befogta hát őket a vitorlájába…

– Éretem! Tehát halászattal kezdett foglalkozni… Fantasztikus, hogy mindez így elmondva, így megfogalmazva mennyire egyszerűnek tűnik, s mégis mily csodálatos nagyszerűség rejlik benne… Evolúciós nagyszerűség, ha megengedi kedves barátom… – szólt, rajongását cseppet sem titkolva Chopin, miközben karját Keller2 vállára tette, és együtt indultak a hajóorr felé.

– Igen, és a halászból kisvártatva hajóssá fejlődött! Majd pedig, ahogy érintkezésbe lépett a tengerentúli emberekkel, immár adott volt számára a lehetőség arra is, hogy a tudását is kicserélje. Ismeretiért, mintegy váltópénzként, mások tapasztalatait, szokásait, hagyományait is megkapta cserében… Mindez nagyon képlékenyen illusztrálható, és tudományosan is bizonyítható a Földközi-tenger példáján, amelynek partjain a műveltség már rég magas fokra emelkedett…

– Ha jól értelmezem a szavait, akkor ezzel lényegében azt akarta mondani, hogy azok a népek fejlődtek gyorsabban, nagyobb lendülettel, amelyek érintkeztek a vízzel.

– Lényegében igen. Ön, kedves barátom, mérnöki pontossággal értelmezi a szavaimat. Bárcsak mások is, legalább fele ennyire értenének! Hiszen vessünk csak egy pillantást Britanniára… De ha ez példának nem volna elég, akkor akár Japánt is javasolhatom, amely, ugye, jóval fejlettebb, mint ősrokona, Kína. És akkor még a maláj szigetvilágról említést sem tettem…

– És amint Kolumbusz Kristóf átkelt az Atlanti-óceánon, máris biztosította Európának a tengerek feletti uralmat!

– Látom, s bevallom, őszintén örülök annak, hogy sikerült felcsigáznom az érdeklődését. Éppen ezért sajnálom is, hogy most magára kell hagynom, kedves barátom, de egy ifjú hölgynél ígérkeztem el… És jut eszembe: a hajó klubhelyiségében ma este egy kínai árnyjátékos szerepel. Kérem, jöjjön el, és a kisasszonynak is bemutatom majd. Ha pedig időnk és hangulatunk engedi, s ha Önt is érdekli még a téma, a most félbehagyott beszélgetést is folytathatjuk majd.

– Menjen csak nyugodtan, én ott leszek.

– Az esti viszontlátásra, kedves barátom!

– Viszontlátásra!

A tudós határozott mozdulataiból mindezek után Chopin már alig láthatott, észlelhetett bármit is, Keller ugyanis céltudatosan, szempillantás alatt tűnt el a fedélzetről. A zeneszerző a gyémántgyűrűjén is megcsillanó tompa lámpafényben – amelynek immár a lemenő Nap utolsó visszamaradt sugara is átadta a helyét –, mintha csak céltalanul tenné, de kiballagott még a hajóorrig. Neki nem volt sürgős, halaszthatatlan dolga. S visszafelé indulva is csak a bóklászás látszatát keltve, elnyújtott léptekkel haladt, miközben úgy kémlelte a hajót körülvevő sötétséget, mintha pillantásával, tekintetével még elérhetné (s mintha még ott sejtené…) a mögötte megbúvó mérhetetlenséget…




1 „A cár 1825. május 13-án Varsóba utazott, hogy megnyissa a lengyel országgyűlést (Szejm). Miután hallotta a »csodálatos« Chopint játszani, az uralkodó fellépett a színpadra és egy gyémántgyűrűt adott ajándékba a fiatal művésznek. Egy évvel később Chopint felvették a varsói Konzervatóriumba. Az iskola alapítója és első igazgatója, Józef Elsner zeneszerző lett Chopin zeneelmélet-tanára. Nem is találhatott volna jobb tanárt, Elsner, bár ragaszkodott a hagyományos képzéshez, maga is romantikus hajlamú zeneszerző volt, és felismerte, hogy a fiatalember egyéni fantáziáját bűn lenne az akadémikus követelményekkel gúzsba kötni. Legutolsó jelentéseinek egyikében a fiatal Chopint valódi géniusznak írta le.” (Világhíres zeneszerzők sorozat, 2. kötet – Frédéric Chopin, összeállította: Alberto Szpunberg, Iványi Franciska fordítása, sorozatszerkesztő: Szilágyi János, Kossuth Kiadó, Budapest, 2011.)

2 „Mi kevesebbet gondolunk a hatalmas hadi tettekre, hanem inkább a népre az ő nevezetes vallási és állami intézményeivel, amaz óriás embertömegek szívós kitartására, a kiknek együttműködése uralkodóik nyomása alatt az építésnek gigászi és elpusztíthatatlan emlékeit alkotta meg. Rágondolunk a hatalmas Izis-templomra, a különös szfinxekre, a merész obeliszkekre titokzatos hieroglifáikkal, mindenek fölött pedig az óriás piramisokra, melyek, úgy látszik, örökre daczolnak az idő fogával.” (Dr. Keller Konrád: A tenger élete, 271 ábrával és 10 szines táblával, Csopey László fordítása, a Természettudományi Könyvkiadó-vállalat és a Magyar Tudományos Akadémia segítkezésével kiadja a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1897.)

Csak semmi kishitűség
Joó Horti Lívia, az MNT oktatási bizottságának elnöke: a négyéves középiskolai szakkal könnyebben érvényesülnek fiataljaink – A magyar középiskolai hálózat kielégítő Művelődés
23:07

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Eb-adó
(fotó: AP) (fotó: AP)
Pompázatos élőlények
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
A leghosszabb...
Jó reggelt!

A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.

Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.

m.k.
Időjárás

Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.

Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.

Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.

A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.

1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.

1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.

1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.

1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.

1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.

1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.

1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).

1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.

1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".

1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.

!

Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.

A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.

„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -