2012. május 19., szombat

Ma Ivó, Milán, Emiliána napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

A parányi ember és a mérhetetlen tenger

attila012



Az a tisztán értelmi természetű, inkább elvont kérdés, mely a teremtés könyvének mitoszában épen úgy, mint Darwin hipotézises épületében tudásvágyunknak kvintesszencziája, hogy miként keletkezett a teremtmények csodálatos sokfélesége: – lassú, de folytonos haladásban levő válaszát a tengeri állatok kutatásában találja meg.” (A. Dohrn)

– Ismét a tények, kedves barátom?! – emelte fel a hangját Fryderyk Franciszek Chopin, ahogy ott állt a Szuezi-csatorna bejáratánál veszteglő hajó fedélzeti korlátjának támaszkodva ezen a januári délutánon, útitársa, Konrád Keller, a zürichi műegyetem tanára pedig tudományos megalapozottsággal beszélt neki ugyanarról a tengerről, amit a zeneszerző leginkább csak csodálatosnak tartott, de soha életében nem kutatta rejtelmeit. – Óhajtja, hogy kiselőadást tartsak itt Önnek a negyed- és nyolcadhangokról?

– Miért ilyen ellenséges velem?

– Nem szándékosan, kedves uram, dehogyis, így hát magyarázattal sem szolgálhatok… Higgye el nekem, hogy mellesleg valóban érdekesnek tartom a gondolatmenetét.

– Nem csupán a gondolatmenetemről van szó. Én igyekszem megfejteni az isteni természet, s azon belül a tenger felsejlő rejtélyeit. A nagy felfedezések százada ez a miénk, hálát adhatunk az egeknek, hogy ezekben az években élhetünk és alkothatunk… Elég csak arra gondolnia, Chopin1 úr, mily parányiak voltak őseink ezzel a tengernek, óceánnak nevezett óriással szemben. Amihez mindenkor csodálattal közelített az ember. De vajon miért? A szebbnél szebb jelenségek élettel való telítettsége kerítette volna hatalmába? A legyűrhetetlen, kimeríthetetlen, elérhetetlen mélység? Esetleg a folytonos mozgás, az állandó változás bolygatta meg az ember fantáziáját?

– Igen, erről már hallottam magam is… Úgy beszélik, hogy egy óriás lélegzésének vélték a hullámzást, a vihart pedig ugyanezen behemót haragjának tartották. Önnek mi a véleménye erről?

– Egy bizonyos pontig még elfogadhatónak is tartom mindezt, onnan azonban, amikor már istenekkel, s szellemekkel népesítik be a tengert, már csak egy gyermeteg, vagy még inkább egy eltúlzott, irodalmi fantáziavilágként tudom csak értékelni…

– El kell ismernem Önnek, egyáltalán nem számítottam arra, hogy egy természettudóstól egyszer még történelmi okfejtést fogok hallani…

– Kérem, ne hozzon zavarba! Amit én most elmondtam, felvázoltam itt Önnek, gyakorlatilag elenyésző ahhoz a terjedelmes anyaghoz képest, amelyet készülő könyvemben készülök feldolgozni.

– Milyen kötetet tervez?

– Hááát… Több is ez ma már, mint egyszerű terv. De a címén még egyezkedem a kiadómmal: A tenger állatai, A tenger élete2… Valami ilyesmire gondoltam.

– Kérném, hogy juttasson nekem is egy példányt belőle, ha majd megjelenik.

– Nagyon szívesen teszek eleget a kérésének. Viszonzásképp azonban megkérném, hogy játsszon nekem valamit a zongorán. Talán a Fisz-dúr barcarolát, ha tudja fejből…

– Azt hiszem, az mos nem fog menni… Bár, a kották nálam vannak, ha várna néhány percet, hogy felhozzam a kabinomból…

– Tessék csak! Türelmes ember vagyok…

Chopin gyors léptekkel távozott. A tudós, miközben várakozott, a sirályokat figyelte, ahogy a víz felett repkedtek, s amint lecsaptak áldozataikra. A nap már lemenőben volt, de mivel a köd már feloszlott, a látási viszonyok viszonylag jónak tűntek. Keller örült Chopin társaságának, s habár zavarta élcelődő modora, mégis elnézte neki.

– Meghoztam.

Lassú, elnyújtott léptekkel indultak a zongora felé, ahol előző éjszaka megismerkedtek. Chopin gondosan elhelyezkedett, kottáit igazgatta, a szellő nehogy ellebbentse, a tengerbe fújja lapjait. A tudós pedig a hangszernek támaszkodva figyelte mozdulatait. Majd megszólalt a zene…

A hullámok, mintha a dallamát, ritmusát átvéve mosták volna a Szuezi-csatorna partvidékét, s néhány szempár a kikötőből is a hajóra szegeződött. Ha a kottalapokat nem is, a zenét messzire vitte a fuvallat…

A kalapácsok sem siették el a dolgukat: lassan, helyenként elnyújtott mozdulatokkal, méltóságteljesen érintették, szinte simogatták csak a húrokat, miközben a zeneszerző kicsit bódultan, kicsit nosztalgikus, vagy inkább melankolikus hangulatban játszott, s mégis oly erős tettre készség áradt belőle ebben a tengeri naplementében, mintha álmodozása – vagyis a lengyel hazafi dacos büszkesége – képtelen volna öncélú mámorba süllyedni. De a partról a hajóra szegeződő szempárok mindebből szinte semmit sem észlelhettek, és a szellő által odébb lebbentett hangok is a hullámveréssel, madárzajjal keveredtek… Mintha ennek a felemelő zenének, és a pillanat varázsának, ennek a furcsa hangulatnak csak mindezek összessége adhatná meg az igazi, őszinte, meghazudtolhatatlan teljességét.

1 „Chopin életrajzában meglehetősen sok a bizonytalan adat, még születési dátumát – 1810. március 1. – is megkérdőjelezi keresztlevele, amely február 22-ét említi. Ami bizonyos, hogy a családfő francia származású: a nagyapa, François Chopin jómódú bognárkodó szőlősgazda volt. Fia, a zeneszerző apja, Nicolas Chopin 1771-ben a lotaringiai Marainville-ben látta meg a napvilágot (más források szerint 1770. augusztus 17-én). Nicolas nevelését a Marianville-be látogató Michal Pac lengyel gróf jószágigazgatójára, Adam Weydlichre és feleségére bízták. A nevelőszülők sajátjukként szeretve a fiút, 1787-ben magukkal vitték Varsóba, ahol Nikolas előbb egy francia tulajdonú tubáküzem könyvelőjeként, majd egy lengyel grófnő, Ewa Lączyńska birtokán házitanítóként dolgozott. Nicolas (új hazájában Mikołaj) olyannyira lengyel patrióta lett, hogy 1794-ben nemcsak részt vett a Tadeusz Kościuszko vezette felkelésben, de ott, a Varsói Nemzeti Gárdában, hősiességével a kapitányi rangot is kiérdemelte.” (Világhíres zeneszerzők sorozat, 2. kötet – Frédéric Chopin, összeállította: Alberto Szpunberg, Iványi Franciska fordítása, sorozatszerkesztő: Szilágyi János, Kossuth Kiadó, Budapest, 2011.)

2 „A történelem ama népeknek, melyek a Földközi-tenger partjai körül laktak, többnyire harczi tetteiről és hódító hadjáratairól beszél nekünk, de a régi Egyiptomból többnyire a béke műveiről ad hírt és a mi ezt a fogalmat kötjük össze úgyszólván gyermekségünk óta népének nevével.” (Dr. Keller Konrád: A tenger élete, 271 ábrával és 10 szines táblával, Csopey László fordítása, a Természettudományi Könyvkiadó-vállalat és a Magyar Tudományos Akadémia segítkezésével kiadja a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1897.)

Csak semmi kishitűség
Joó Horti Lívia, az MNT oktatási bizottságának elnöke: a négyéves középiskolai szakkal könnyebben érvényesülnek fiataljaink – A magyar középiskolai hálózat kielégítő Művelődés
23:07

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Eb-adó
(fotó: AP) (fotó: AP)
Pompázatos élőlények
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
A leghosszabb...
Jó reggelt!

A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.

Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.

m.k.
Időjárás

Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.

Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.

Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.

A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.

1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.

1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.

1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.

1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.

1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.

1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.

1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).

1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.

1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".

1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.

!

Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.

A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.

„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -