Minden bálban tudni lehet, hogy ki a trombitás

Valami olyasmi, amit a nyugati országokban a manager megbízásából a scout végez? Vagy esetleg még egy-két feladata is van? Állítólag a Partizanban Krstajić igazgató vette a játékosokat. Ahogy ő mondja, az eladást már nem bízták rá. Ebbe a mondatba bele van sűrítve minden! Ezekkel az „igazságokkal” pedig tele van a sportsajtó az utóbbi napokban. Kapóra jött ez a piros-fehéreknek, mert egy kicsit levették róluk a nyomást, jöttek a piszkosnak vélt dolgok fekete-fehérbe öltöztetve. De, hogy egy kicsit közelebb kerüljek a valósághoz, felhívtam Zsemberi Jánost, e rovat támogatóját, a Partizan ellenőrző bizottságának az elnökét. Ausztriában találtam, éppen síelt. Ennek ellenére hajlandó volt egy-két percre leállni:
„Legenyhébben mondva, nem sportszerű az, amit a két alkalmazott tett és tesz. Vujošević, a sportegyesület elnöke megpróbálta kibékíteni a két oldalt, de sikertelen volt. Szerintem Krstajić megjátssza Robin Hoodot! Ő is meg Stanojević is nagyon jól volt fizetve. Évi kétszázezeren felül, persze euróban! És ezeket a fizetéseket a vezetőség teszi az asztalra. Đurić, az elnök, valahányszor választás volt, nagy fölénnyel nyert, tehát ő a nagykutya! Az, hogy a vezetőségi tagok kölcsönt adnak, csak dicséretes, és normális, hogy visszakapják a pénzüket. Ez a vezetőség nem veszi le a tejfölt az eladott játékosokból!”
Ebből azt kellene érteni, hogy az előbbiek lefölözték?!
Én ehhez még azt adnám hozzá, hogy Zsemberi sem ért egyet mindenben a vezetőséggel, de ez nem jelenti azt, hogy a klubvezetésbe be kell vonni a keménymagos szurkolókat, a grobarikat, hogy „ellenzéket” képezzenek. Mert abból aztán csakugyan cirkusz lehet.
(A legfrissebb hír: Đurić elnök menesztette tanácsadóját, Bjekovićot!)


A pénznek igenis szaga van!

A közelmúltban az UEFA központjában ülést tartottak a licencről és a pénzügyi fair playről, melyen a mi szövetségünk főtitkára, Laković és a két belgrádi nagy klub képviselői is ott voltak. Kellett is, mert ha a két klub nem fizeti ki az adósságait január 27-ig, nem vehet részt a nemzetközi versenyeken! Sem a klubok neveit, sem pedig az adósságok összegeit nem említették nyilvánosan. A két klub először prezentálta azt is, hogy nekik is adósak a külföldi klubok. Érdekes, ugye, ilyesmit kerülőúton megtudni! Meg kell említeni éppen itt, hogy a hazai szövetség is megszorongatta nemcsak ezt a két klubot, hanem a ligák minden tagját, mégpedig úgy, hogy nem szerződtethetnek újabb játékosokat, ha tegnapig nem fizették ki adósságaikat.
Maszlag lenne ez az egész? Hisz a piros-fehérek arról regélnek, hogy már megkaparintották a tervezett játékosokat, és tudni való, hogy nincs egy vasuk sem! Legalábbis törlesztésre… Érdekes lesz követni a pénz útját, és rálesni a szövetségre, hogy milyen hantával fogják eltussolni az elmismásolt törlesztéseket!
S még egyszer a sportigazgatókról. A Kolubara kinevezte Rankovićot, a csapat őszi kapitányát sportigazgatónak. Az indoklás: a csapat menedzselésén kell sokkal komolyabban dolgozni, mondta Marković elnök! Nafene! És milyen képzésen kapta a focista azt a tudást, amellyel ezt el fogja érni?! Minden edzőnek (legyen az a legnagyobb bunkó a világon) kell hogy legyen licence, az igazgatónak meg „jókedve”?! Na de ugye, mi a „mennyei emberek” világában élünk!


Ízlések és pofonok…

Az „utolérhetetlen sportújság” csütörtökön egy egész sor kiábrándulást közölt képben és írásban. Legtöbbször nem értek egyet az utolérhetetlennel, ezúttal azonban majdnem a felével igen. A fele, amelyikkel nem tudok egyetérteni, két csoportba sorolható. Éspedig: Tottit és Gurkufot már nem szabad jövőnek számítani! De Gae és Nasri igenis beváltak. A M. United olyan kapust kapott ebben a gyerkőcben – magasan a legfiatalabb kapus, és csapata egyforma pontokkal a második! –, akire több mint másfél évtizedig számíthat a klub! Tehát, ha csak ez a siker, akkor is a „sok pénz, kevés zene” már nem áll! Nasri ragyogó meccseket játszott a Cityben, és a csapat az élen van. Kell ennél még több?! Bridge, Lugano, David Luiz és Lichtsteiner védők majd egyszer csak „beépülnek” a csapatokba. Sokkal nehezebb dolguk lesz a csatároknak. Carroll, Torres és Diego Milito „másoktól függenek” – attól, hogy milyen labdát kapnak tálcán…
Az is meglehet, hogy számukra nem jó csapatban játszanak. Torres nagy volt a Liverpoolban, s most sehogy sem tud gólt rúgni a Chelsea-ben. Carollt vette meg a Liverpool azzal a reménnyel, hogy majd úgy ontja a gólokat, mint egykori klubjában. Sajnos nem, még egy büntetőt is kihagyott! Militótól is azt várta az Inter, hogy meghódítja a milánói szurkolókat – nem nagyon sikerült neki. S mi az, ami mégis mindannyiukat egy csoportba teszi? Az, hogy nagyon sok pénzt adtak ki értük a klubok, abban a reményben, hogy éppen ők fogják nyerni a pontokat új egyesületüknek. S bizony, ez nem mindig sikerül.


Mindent tudok róla, csak a nevét nem

Nem is olyan régen lemondtam egy interjút a tévével. A téma jó volt, jól ismertem a „főszereplőket”, az eseményeket, de azt is tudtam, hogy ha egy névhez jutunk, akkor én nagy bajban lehetek. Leszek, biztos, hogy leszek. Látom majd az illetőt, tudok mindent róla, azt is, hogy miért volt ott, ahol éppen nem kellett volna… de a nevét, ha megnyúznak, akkor sem tudom kibökni! Ez olyan nyomást gyakorolt rám, hogy kimentettem magam a nejem egészségi problémájával. Most már majdnem egy éve vagyok ápoló, és az ilyenek sosem látják a gólokat, sem a gyilkosságokat a tv-ben, mert éppen akkor jön a hívás… Az ápolók azt hiszik, hogy mindent tudnak a kórral kapcsolatban. Tévednek, uraim! A napokban egy messzi ismerős kérdezi, hogy milyen rákkal operálták a nejemet, és én rávágom, hasnyálmirigy… – ő meg csak bámul rám. S egyszer csak azt mondja, „én nem vagyok magyar!” Erre valami megfagyott bennem, és sehogy sem tudtam kinyögni, hogy… s akkor beugrott a „súgóm”: pánszlavizmus… PANCREAS! Szinte üvöltöttem. Tegnap ebéd közben egy másféle, de hasonló valami ütött tarkón. Láttam, hogy nagyon erőltetve eszik a nejem, de tette, mert „most Mónika vagyok!” – mondta. Olyan bután nézhettem rá, hogy hangosan elnevette magát. „Szent isten! Te még erre sem emlékszel? Elfelejtetted, hogy Szeles Mónika, amikor egészen kicsi volt, erővel evett mind többet és többet, s amikor megkérdezték, hogy miért teszi ezt, a válasz igen lakonikus volt: »Hogy nagyobb legyek és erősebb!”« A tenisz volt a hajtóerő. A nejemnél még egy nap, még egy hét, még egy hónap…