Nem ismerik Murphy törvényét!

A második, hogy a belgrádi piros-fehérek a sok nagyotmondás után (például „ráhajtunk a dupla koronára!”) csupán tíz ponttal maradnak le legnagyobb ellenségük (már nem is ellenfél a Partizan, hanem átok!) mögött. A harmadik még nem jött be, de közeledik sok-sok rosszul végződő epizóddal – a koszovói „bohóckodás”. De ez utóbbi másik oldalakra kívánkozik. Jómagam maradok az első kettőnél.
Mit mondhat a portugál edző otthon (ahol senki sem látja, hallja), amikor belenéz a tükörbe? Átkozza Murphyt. Vagy nem is ismeri ezt a törvényt? Mert nekik nagyon jól kezdődött a legutóbbi El Clásico – pillanatok alatt vezetett a Real! Tehát valójában a Murphy-féle átok a Barcát sújtotta…? De aztán jött az ördög a sajátjáért, az 1:3 -ért! Tehát mit mondhat az évtized legsikeresebb edzője a tükörnek? „Kit érdekeltek, ha megnyerjük az elhalasztott mérkőzésünket, még mindig mi vezetünk! Ha bajnokok leszünk, kit érdekel, hogy ezt a rangadót (is) elveszítettük.” Vagy esetleg egy negyedórára nagyon ocsmányul érzi magát. S olyan kérdéseket tesz fel magának, amilyeneket másoknak nem engedne meg soha. Éspedig: „Csakugyan jobbak ezek? Hol hibáztunk, jobban mondva hibáztam? Mi az, amit az a bőrfejű (mármint a Barca edzője, kinek ki nem mondaná a nevét!) jobban tud, mint én? Mikor fog már ez a túlfizetett Ronaldo egy ilyen meccsen gólt, gólokat rúgni? A fenébe is, mikor fogunk már egy bajnoki El Clásicót nyerni?” S dühében éppen a cipőjét akarja a tükörbe vágni, de szerencsére megérkezik a neje…
Ha jól vagyok értesülve, a belgrádi Marakanát átkeresztelik Murphy-színházra! Szerintem is ez az egyetlen megoldás. Ők az idén túltettek minden ilyennemű törvényen, tehát… Nézzünk szét a „színház” körül. Az elnök le akart mondani, de marad. A titkár ugyancsak. A sportigazgató valóban megy. Az edző marad. A játékosok legnagyobb része megy. Prosinečki elismeri, hogy ők, a vezetőség a ludasak mindenben, mert „mi választottuk és hoztuk ide ezeket a játékosokat!” Végre valaki mond valami értelmeset is. Prosinečkinek állítólag nagyobb lesz a hatásköre a jövőben… Na de miért nem állt a sarkára mindjárt?! Túlságosan akarta a belgrádi klub kispadját. Pedig neki nem kell a pad, mert a meccsek alatt mindig talpon volt, csak nem ott, ahol kellett volna. Na, majd a tavasz folyamán elválik, hogy ki lesz az ügyeletes bűnbak.
A fekete-fehér kosarazókat a fenti törvény tarkón vágta, mert sem ők maguk, sem a sereghajtó nem tudta hozni a mikulási ajándékot. Létezik az, hogy ezek a toronymagas srácok még hisznek a Mikulásban? Kötve hiszem. Ha a tizenhatban akarnak lenni, azt nekik kell a Murphy-törvényként az olaszoknak tálalni.


Maradj talpon!
Valószínűnek tartom, hogy mindenki tudja, egy ilyen című érdekes játék megy az m1-en. Roppant érdekes, hála a koncepciónak meg a kosarazó-magasságú játékvezetőjének. Nagyon élvezem, hogy a versenyzők mennyi mindent tudnak, vagy éppen nem tudnak. Bevallom, hogy én leginkább akkor jövök rá a válaszra, amikor kimondják a versenyzők. Persze sok mindenre nyomban ráismerek, de… Eddig csak egyszer történt, hogy egymás után négy válaszom volt helyes, és a pasas lezuhant a mélybe. Szóval én talpon maradtam! De hányszor estem a mélybe… te szent isten! Valaki még megkérdhetné, mi köze ennek a Jegyzetekhez. Hát az, hogy én a politikusokat így szelektálnám, jobban mondva újraszelektálnám, mert ha nem tudnak őszinte, talpraesett választ adni – ne ökögjenek-makogjanak,
ne beszéljenek mellé –, akkor essenek talpra, még mélyebbre, mint a pesti játékosok. S ha ez egy kérdésféle volt, akkor talán nem kell mondanom, hogy az egykori SFRJ déli tartományára gondolok. A hatvanas évek elején a Novi Saddal Kosovska Mitrovicán játszottunk, és engem megkért a helyi klub vezetősége, hogy bemutató edzést tartsak egy középiskolában. Meg is csináltam, egész ügyes gyerekek voltak, de nem ez, amiért mindezt elmondtam, hanem a tanterem, melyben a falon nem Tito elvtárs volt, hanem – fogalmam sincs, hogy ki, de mindenesetre nagyon albán… Tehát már akkor elkezdődött… S most még csak azzal fejezném be ezt a félig politikai kiruccanásomat, hogy tudják-e a szerbek, hogy ha valami csoda folyamán mégis „megmaradna” a déli tartomány, a köztársasági parlament harminc-ennyihány százalékát ők alkotnák. Lehet, hogy két nyelven folyna a vita is… Ezt akarnák? Erre szeretnék egy talpraesett választ, mert engem már nem nagyon érdekel az egész, de van négy unokám meg egy dédunokám, azt szeretném, ha ők Európához tartoznának.


Egy igazgyöngy
Lazar Marković a neve. Nincs még 18 éves sem, és már végigjátszotta az őszi labdarúgó-bajnokságot. Nem is átlagos társaságban, hanem az országos bajnok csapatában, amely 10 ponttal vezet legnagyobb riválisa és a többiek előtt. Tizenöt találkozón hat gólt lőtt!
A legjobban osztályozott játékosok listáján a második! A Partizan ifjúsági csapatából hozta fel Stanojević edző, s valószínűleg ő sem gondolta volna, hogy ennyire befut a „gyerek” már az idén. Szinte naponta írnak róla a sportújságok. Már ára is van, ami nem is olyan nagyon ritka ebben a klubban, ebben az országban. Emlékezzenek csak Ljaljićra, Sulejmanira és másokra. Akarattal erre a kettőre emlékeztetek mindenkit, mert ők is, mint Marković, nem Žigić-nagyságúak, hanem 175cm körüliek. Ennek ellenére, vagy éppen emiatt kiváló technikájuk van, gyorsak (Ljaljić nem éppen), ügyesek, és Marković (éppúgy, mint Sulejmani) gólerős is. Méret szempontjából a Barcelonába való. Sőt ott még magasnak is tartanák, Messi, Xavi, Iniesta és a többiek között! Kétségtelen, hogy a Partizan szisztémája a legjobb ebben az országban, hiszen a tartalékcsapatuk az első osztályban játszik! Ebben is hasonlítanak a Barcára, meg, mint azt már említettem, mindkettő pillanatnyi edzője magából a „szisztémából” jött, tehát tudja, hogy ki micsoda a fiatalok között. Markovićot a „nemzetközi piac” szakemberei már 4millió euróra taksálják, körülbelül ennyibe került a piros-fehéreknek a négy dél-amerikai játékos, akik utcahosszal lemaradnak e kis gyerkőc mögött. Arról már ne is beszéljünk, hogy Lazar mennyiért játszik és rúgja a gólokat, amazok meg fölveszik a nagy pénzeket, és nem is játszanak. Most a Marakanán arról beszélnek, hogy meg kell szervezni a játékosmegfigyelést, és nem magánemberek ajánlásaira kell méregdrága játékosokat venni. Micsoda szenzációs határozat! Még megérjük azt is, hogy az első csapat edzője ismerni fogja az ifjúsági csapat legjobbjait!