Valóban, kicsit kaotikus így ez az utazás, amelyen a megboldogult apósom, Mihajlovits Péter (1943–2004) halála után, az újvidéki nagyszülői ház padlásáról előkerült gyermekkori képeslapgyűjteményének véletlenszerűségei alakítják útvonaltervünket. De nem én jelöltem ki az útvonalat, s nem is a sohasem korrekt ábécérend diktál (még ha Árva várának említésével ennek szellemében is kezdtük meg kalandtúránkat megboldogult apósommal…), nem igazítottuk a földrajzi rendszerekhez, csak a képeslapgyűjtemény véletlenszerűségeket is magában foglaló, vagy legalábbis feltételező rendjét követjük. És talán éppen ettől lesz igazán kalandos… Szepes várától továbbindulva most ismét széltében szeljük át a mai Szlovákiát, a Nyitra folyó partjához igyekszünk. Úgy tűnik, utunknak – egyelőre – azonban csak egy biztos pontja van, mégpedig a Vág folyó és annak völgye, illetve mellékfolyói, amelyek közül az Árván már dereglyéztünk az imént, most pedig egy másik, bal oldali mellékfolyamához érkezünk. Vissza. S izgalmas kalandokat rejt ez az utazás nemcsak a térben, de az időben is, hiszen a romos, kopottas várfalak más és más történelmi korok eseményeit idézik elénk, különböző személyiségekkel hoznak bennünket kapcsolatba… Mert ha Nyitra várát említjük, akkor ismét Salamon királyunkra kell gondolnunk, aki 1074-ben sógorával, a német Henrikkel feleslegesen vonultatott itt fel ostromló hadakat. De más veszélyekkel is bátran és – ami az esetek többségében viszonylag fontosabb is – eredményesen néztek szembe ezek a várfalak: a nyitrai azon kevés erődítmények közé tartozik az egykor volt Magyar Királyság területén, amelyek képesek voltak visszaverni a tatár hordák támadását is. Ami azért már önmagában is nagy szó! Aztán pedig: Csák Máté, husziták, Hunyadi Mátyás… A töröknek meg talán valaki mesélhetett is útja során a korábban itt megszégyenült hódító hadakról, így hát a várat meg sem ostromolta…
És bizony itt teljesült be Vazul (avagy Vászoly…) sorsa is. S mint azóta már nyilvánvalóvá vált, mindhiába volt ez a csonkító hadművelet, hiszen, ha Szent István halála után nem is ő maga, de Aba Sámuel és Orseolo Péter uralkodása után azonban mégis az ő utódai ültek a magyar trónon az Árpád-ház kihalásáig. Ezeknek a várfalaknak a belseje, és igen, annak tömlöce volt az utolsó, amit húsz későbbi Árpád-házi királyunk ősapja utoljára láthatott. Sajnálatos módon azonban hozott magával ilyen és hasonló eseteket később is a magyar történelem, például, amikor Vazul dédunokája, Könyves Kálmán akarta megöletni saját testvérét, Álmost, és annak fiát, Bélát… De akárha egy Hófehérke-mesébe csöppentünk volna most bele, az akkor még csöppnyi gyermekre küldött zsoldos hóhér fenevadak megszánták áldozatukat. No jó, mondjuk, a mesék ennyivel kegyesebbek is a történelmi valóságnál: ha nem is ölték meg Bélát, mégis megvakították és aztán így megcsonkítva – elrejtették. S később Kálmán fia, II. István halála után mégis ő került a trónra, s az Árpád-házat is a Vak melléknévvel illetett Béla királyunk (és szerb felesége…) örökítette tovább… A történelem furcsa fintora volna? Vagy egyfajta elégtétel a meghurcoltaknak?
Vazul fiai idegenben cseperedtek, hiszen apjuk megvakíttatása után el kellett menekülniük a pribékek elől, és hiába, hogy visszatérve egymás ellen fordultak később, mégis fontos fordulópontot jelent uralkodásuk az ország történetében. Mondjuk, hozzájárultak ahhoz is, hogy ma már aligha tudunk bármi biztosat is a honfoglalók ősi hitéről, s hogy ezzel kapcsolatban mindennek a bizonytalanság legyen a legfőbb meghatározója. De hát kemény idők voltak ezek is, mint oly sok mások évszázadokon át, a kereszténység útjára kellett terelni a büszke lovas népet, lovas nemzetet, akár tűzzel-vassal is, ha úgy hozta a szükség. Említettem már sorozatunkban korábban például Rasdit és Albát… De akárhogy legyen is, Vazul fiai igyekeztek méltósággal kormányozni az országot, és bizony ilyen szempontból voltak érdekes, innovatív ötleteik is: „Ha csak egyszeri alkalomra is, de majdnem feltalálta a »parlamentet«, méghozzá az igazán népi küldöttek gyűlését” – írta például Tihanyi István történész I. Béla magyar királyról. Én inkább úgy mondanám, hogy Vazulnak – a testvérek közül másodikként trónra jutott – fia a vének tanácsát találta fel, de ezzel kötekedni végül is már szőrszálhasogatás volna a részemről.
Ahogy Ady Endre, a későbbi énekes Vazul is megírta közismert Góg és Magóg fia vagyok én… című versében:
„Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.”
Dévénynél persze betörhetett új időknek új – Nyugatról hozott – dalaival, ott már jártunk, de most haladjunk szépen tovább… Elfele innen. Kávét szürcsölünk megboldogult apósommal, „Ej, ráérünk arra még”, és a nyugágyban hanyatt dőlve határozunk arról: egy hét elteltével majd indulunk tovább…
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.