Puskás Ferenc 89 mérkőzésen 84 gólt lőtt a válogatott színeiben Az edzők kirúgásáról a napokban Arsène Wenger beszélt – általánosságban. De az volt az érzésem, mintha várná az „elkerülhetetlent”! Aztán az Arsenal néhány jó eredménnyel feledtetett mindent, mindenkivel. „Szomszédja”, a Chelsea menedzsere azonban mintha bele is élte volna magát a nótába, mert a Liverpooltól elszenvedett vereség után így elmélkedett: Nem hinném, hogy felmond a gazda, mert akkor kárba veszne az átadásomért kiadott 14milliója!
Igen, zajlik az élet a legmagasabb szinten is, és először történik meg hosszú évek után, hogy Sir Alex csapata is hoppon maradhat a BL-ben! Ha figyelembe vesszük a City helyzetét is, akkor bizony Manchester városa Európát nézve a futball-béka feneke alatt találhatja magát ebben az évben. Ha még hozzáadjuk, hogy mennyivel adós a két klub (a United a legtöbbel az egész világon!!! – háromnegyed-milliárd fonttal!), megtörténhet, hogy egyik sem jut tovább az említett versenyben, s akkor a címben említett dolog sem lehetetlen! Szerintem Sir Alex pozíciója még mindig biztosabb, annak ellenére, hogy utcahosszal lemarad Mancini mögött, akinek a posztja csak akkor lesz biztos, ha megnyeri a bajnokságot. Akkor a dúsgazdag tulajok annyi pénz adnak neki, hogy megveheti a világ legjobbjait. Jöhet még egy csapatra való idegenlégiós!
A légiósokról szólva érdemes megemlíteni, hogy a szerb kupa negyeddöntőjében a hét gólból hatot a „vendégmunkások” lőttek! A piros-fehérek soraiban Mezenga kétszer, valamint Evandro és Borja talált be (4:0), a Vojvodina győztes és egyetlen gólját Oumaru, a Partizan vezető gólját pedig Diara lőtte! Az egyetlen hazai (csere)játékos, Marković beállította a végeredményt. A Borac–Spartacus gól nélküli döntetlen meccset büntetőkkel döntötték el, a hazai csapatban Alves volt az első és sikeres játékos, talán mondanom sem kell, hogy ő nem éppen itt született. A többi öt góllövő mind szerb volt, ugyanis a meccs 4:2-vel végződött.
De ha már a góloknál tartok, hadd jegyzem le a magyar bajnokság hétvégi meccseinek góllövőit: Pápa–Újpest 0:1 (Lázár), Videoton–Siófok 7:0 (Oliveira, Alves 3, Sándor és Nikolić 2), ZTE–Diósgyőr 1:1 (Kocsárdi, illetve Luque), Kecskemét–Paks 0:1 (Éger), Győr–Honvéd 1:3 (Ahjupera, illetve Danilo 2 és Ivančić), a többi három meccs 0:0-val végződött. A 15 gólból csak négyet lőttek magyarok! Meglehetősen aggasztó az is, hogy a 16 csapatból 9 nem volt képes összehozni egy gólt sem! S ha netalán nincs a Videoton 7 és a Honvéd 3 gólja, a többi 14 együttes mindössze 5 gólról regélhetne. De nehéz vérbeli szurkolónak lenni ma Magyarországon… Foroghat is sírjában Zsengellér, Sárosi, Puskás, Kocsis és a többi holt halhatatlan.
Nem nőnek a jegenyék az égig
Rájárt a rúd e kis ország labdajátékokkal foglalkozóira a múlt egy-két hétben. A hondurasi és mexikói vereségeket már szinte elfeledte mindenki. „Még az a jó, hogy az idő mindent gyógyít”, mondta az egyik túl okos labdarúgó. Nem vagyok teljesen biztos, hogy ezt hogyan kellene érteni, mert a Dél-Afrikából hozott betegség nemcsak hogy nem múlt el, bármennyire is akarnánk elfeledni, hanem csak súlyosbodott. Nem akarok azonban belegabalyodni a labdarúgók közismert problémáiba, mert azt már nem egyszer „szellőztettem” magam is. A következő hetekben-hónapokban majd eldől, hogy ki lesz a kapitány – csak ne azt a nőcsábász németet hozzák ide, hisz mindenhonnan farral jön ki!
Ezúttal sokkal nagyobb teret adnék a többi labdajátéknak. Sajnos szinte mind lefelé, „délnek” vette útját. Még a Partizan kosarazói is! Pedig milyen szép volt látni, amikor megruházták a milánói divat manökenjeit. Aztán hirtelen két nagy pofont kaptak, de még ennek ellenére is van (nem egészen) reális lehetőségük továbbjutni a csoportból. Nagyon sokat jelentene, ha a „kis” cseh visszajönne! Kosárlabdában még egy „érdekesség”: hiába van Čović, hiába van Svetislav Pešić, a nagy edző, a piros-fehéreket mindenki üti-veri. Mivel a válogatott is leégett, most náluk is megy az acsarkodás, ki a hibásabb, a játékosok vagy a kapitány. És maradjon-e a kapitány, vagy sem.
A röplabdázók nagy mellénnyel mentek a messzi Japánba, de nagyon gyorsan félmeztelenre vetkőztették őket – három meccs, három vereség… A kézilabdáról nem érdemes beszélni sem, mert csak annyi nemzetközi mérkőzést veszítenek, amennyit játszanak. Pedig egykoron elég jó hírnévnek örvendett a jugoszláv válogatott. Persze abban nagyon sok horvát és boszniai is volt. Talán csak a vízilabdázók az egyetlenek, akik mind a klubokban, mind a válogatottban helytállnak. Érdekes követni az egykori Jugoszlávia köztársaságainak válogatottjait – mind Európa élmezőnyében vannak! Néha az az érzése az embernek, hogy jugoszláv házibajnokság folyik!
Most pedig egy-két szót a nagymenő teniszről. Hihetetlen éveket éltünk meg a közelmúltban. Davis-kupa-győzelem, Đoković Grand Slam-sikerei. Az idei hihetetlen sorozata. Az, hogy utcahosszal vezeti a profik versenylistáját. Sajnos negyven nappal ezelőtt a hosszan tartó embertelen erőfeszítések kikezdték a szervezetét, ami számomra nem meglepetés, mert a múltban soha ennyi ideig nem bírta ki sérülés nélkül. Tehát ennek be kellett következnie? Nem merem rámondani, hogy igen, de megértem, és számomra most csak az a kérdés: feladni, visszalépni, vagy sem? Ha csak annyira képes, mint amennyit a spanyol Ferrer elleni meccsen mutatott, akkor jobb, ha bejelenti – uraim, sajnálom, de az egészségem fontosabb, mint bármennyi pont és dollár. Tudom, hogy ezt nem könnyű megtenni, hisz ebben a pillanatban ő a hivatalos legjobb a világon, de azt is tudnia kellene, hogy a jegenyék valóban nem nőnek az égig. De ő ma vitathatatlanul a legmagasabb jegenye a teniszvilágban. Az én sugallatom így hangzik: Hívja össze csapatát, és mondja meg nekik: „Srácok, nem akarlak látni benneteket legalább egy hónapig! Nem mondom, hogy minden pillanatot élveztem, de a végén szenzációs, amit kihoztatok belőlem, szívből köszönöm mindannyiótoknak!”
Végre úgy írják, ahogy kell
Aligha lehet magyarosabb nevet még kitalálni is, mint a kiváló mellúszóé, Szilágyi Csabáé! Végre az „utolérhetetlen sportújság” a következőképpen jelenti zágrábi sikerét: Szilágyi Csaba szerb válogatott száz mellen is győzött! Ami persze azt is jelenti, hogy 50 méteren is ő volt is legjobb. Na és mi ebben a pláne? Hát az, hogy nem a következőképpen jelentették: A szerb Silađi nyert ötven és száz méteren is!
Egyébként is: nagyon sok bajuk van a szerb lapoknak a kisebbségi nemzetek neveivel. A múlt héten a legjobb góllövőkről írt a fent említett „utolérhetetlen”, felsorolván a legeredményesebb válogatott játékosokat az európai csapatokban, és érdekes, hogy az első tízből öt magyar: 1. Puskás 89 meccsen 84 gólt lőtt, követi Kocsis 68–75, Müller 68–62, Klose 112–62, Schlosser 68–55, de mindezt azért írom le, mert Tichy Lajos 51 gólját „odaajándékozza” egy Ticsi nevű illetőnek. Igen, a „ch” néhány nyelvben cs-nek ejtendő! Ide tartozik még az is, hogy csak a „Debreceni”-t írják, de ha már így kezdik, akkor a VSC-t is írni kell(ene). Nem egészen érthető, hogy a Diósgyőrt „i” és a VTK nélkül hozzák, vagy a Ferencvárost is „i” és a TC nélkül. Mondhatnám tovább – Győr, Kecskemét stb., sehol az „i” és sehol az ETO vagy a TE. Azt sem mondhatják szerb kollégáink, hogy nincs kit megkérdezni, csak három csapatra való szerb játszik „odaát”, akik anyanyelvükön tudnák megmondani az „utolérhetetlen” sportújság íróinak, hogy melyik és milyen nevű klubban játszanak.
***
A Marakana déli lelátóján nincsenek már székek. Felszedték őket. Az úgynevezett örökrangadón itt lesznek a Partizan szurkolói. Kell ehhez kommentár?! A Novi Pazar stadionját majdnem nevetséges dolgokért két meccsre bezárták. Pedig nem kellett felszedni a székeket… „Csúnyákat” kiabáltak egymásnak a szurkolók! Na de ez csak ott, délen van, nemde?! Ilyesmit nem lehet hallani Belgrádban!
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.