Világrengető tiltakozástól tart a Tőke
November 15-én, kedden hajnalban, két nappal az Occupy Wall Street kéthónapos évfordulóján, Michael Bloomberg New York-i polgármester rohamrendőrséggel vetett véget a Zuccotti parkban folyó tüntetésnek. Természetesen azzal az ócska kifogással, hogy "nem vállalhatja a felelősséget, ha valaki megsérül, netán életét veszti" az ott táborozók közül. Amire persze egyáltalán nem kérték a tiltakozók.
Az éjfél után 1 órakor hatalmas erőkkel kivonuló rohamsisakosokat maga a városi rendőrfőkapitány irányította -- ebből is látszik, mennyire fontos volt a rajtaütésszerű akció. Az ellenállásra így csak kapkodva került sor, a legelszántabbak a park fáihoz és egymáshoz kötözték magukat a -- New York-i biciklilopások ellen használt -- karvastagságú láncokkal. A tíz évvel ezelőtti, szeptember 11-ikei áldozatos mentőakcióik miatt még lelkesen ünnepelt New York-i rendőröknek most nem a külföldi ősellenség, hanem saját népük ellen kellett bevetniük "hősiességüket".
A városi tanács egyik képviselője is a letartóztatottak között van. Lehet, hogy az ő irodájából indult ki az a kereset, amelynek nyomán egy bíró azonnal cselekedett és megtiltotta a városi hatóságnak, hogy a továbbiakig békés tüntetők ellen lépjen fel vagy ne engedje őket vissza a -- privatizáció előtt még a Szabadság névre hallgató -- parkba.
Akárhogy is folytatódik majd a történet, egy világos: a Nagytőke, a Dúsgazdagok, az Ingyenélők, az 1 százalék mégiscsak megrettent a népharagtól! Azok, akiknek semmi veszíteni valójuk nincs -- mert se munkahelyük, se biztosításuk, se nyugdíjuk, se jóhírük (amit a letartóztatással járó priusz tönkretehetne) --, azok békés gyülekezésükkel is bosszantják a Mindenek Urait. Puszta létükkel is. Őket csak (ki)szolgálói pozícióban tűrik meg a Kiváltságosok: a véleményüket már nem akarják hallani.
De mégis, hogyan ijedhetett meg a milliárdos városelnök -- és az ő politikai karrierjét is pórázon tartó pénzügyi oligarchia -- kétszáz szerencsétlen tüntetőtől!?
Hát csak úgy, hogy a szinte jelentéktelenül induló Foglaljuk el... mozgalom világméretűvé nőtte ki magát. Amerika több mint ezer városában és több mint száz országban talált követőkre, ahol az emberek rádöbbentek, hogy nemcsak a gonosz diktátorok ellen lehet és kell a tömegek szavával fellépni, hanem azok ellen is, akik a demokrácia álarcába és védőköpönyegéve öltözve mégiscsak kizsákmányolják a százmilliókat.
Mindaddig, amíg ez a kizsákmányolás nem volt elég egyértelműen látható, addig hallgatott a kisember. De amikor szorul a kapca, és a hűség meg alázat eddigi jutalmait (minimális nyugdíj, 12 órás munkaidő, drága biztosítás) sem képes vagy hajlandó többé folyósítani az, akinek milliárdjai vannak, akkor csak rádöbbennek a tömegek, hogy mire megy ki a játék.
És nemcsak a tömegek: egyre több szakértő is felemeli a szavát, hogy ez a mostani helyzet nemcsak a kapitalizmus "egyik megszokott" ciklikus krízise -- hanem magának A rendszernek A válsága. Hogy esetleg a rendszer elérte végső határait, és innen már csak a szikla maradt és a szakadék.
Ez az, amit Bloomberg és bandája nem akar látni-hallani: Hogy a "történelem legjobb rendszere" egyáltalán nem jó, hogy nem az emberekért van, hanem a tulajdonosokért. Ezért van az, hogy a tulajdonjog fontosabb az emberi jognál. És aki nem tulajdonos, az vessen magára -- ahogy a jelöltbohócként előretolt feketebőrű pizzakirály mondogatja.
Nem tudhatjuk, hová vezet mindez. De többé aligha lehet elhallgatni, hogy a Császár (a Pénz, a Tőke, a Kapitalizmus) meztelen. Hogy voltak már tudósok, akik ezt rég megmondták!? Hát igen: az igazi prófétákat mindig gyorsan megölik, démonizálják, megpróbálják befeketíteni vagy elfelejteni.
Kíváncsi vagyok, mit szól a ma hajnali tömeg-eltakarításhoz Barack Obama. Vajon ő melyik oldalán áll a Történelemnek!?
#44 Hát magánterületen igen. Közterülten meg nem engedélyt kell kérni, hanem be kell jelenteni. Aztán vagy lebeszél a hatóság róla vagy nem
Tüntetni sem lehet bárhol és bármikor. Arra engedélyt kell kérni a hely tulajdonosától. Kedves tüntetők, ne az én telkemen tüntessenek, menjenek a szomszéd telkére.
#38 Najó, tegyük föl hogy alapjában véve normális arcok ezek a megszállók. Ez esetben viszont jó messzire el kelllene zavarniuk a trógereket maguk közül, mert aztán azok végett gondolnak az emberek olyasmit, amit én is a #32-ben.
és eszmei iránymutatói is,..... ők uralják, manipulálják az "önkénteseket",...
És lám, a csőcseléknek is vannak szolgáik,...
#47, persze hogy az !
#36, te már összeomlottál régen.
Szórakozhatsz te a szórakoztatós szövegeddel, de amikor a másik "éned", "emberi" szólal meg, az is nagyon zavaros.
Két zavaros egyvelegét képviseled, mindkettő összeomlott, hőbörgő térképrajzolás,...meg egyéb,...
Ismeri itt valaki is az USA alkotmányát és a Bill of Rights-ot (magyarul most nem tudom hogy hívják)? Minden joguk megvan arra, hogy tüntessenek. Az más tészta, hogy ez a kultúra ilyen embereket nevelt fel. Mivel az oktatás alapból rossz, hiszen csak szófogadó munkások kellenek és nem gondolkodó lények. Szóval maguk szerint csőcselék? Ők legalább kimennek és megmondják, hogy ez tűrhetetlen. Kíváncsi lennék arra, hogy ha mindez ITT történne meg, hány ember lenne az utcán. Vagy akkor már nem lenne ilyen bátor?
@Homosapiens: nevessek vagy sírjak?
#35 Ez nyilván a jogállamisággal kapcsolatos valami lehet. Gyülekezési jog, meg ilyesmi. De végülis lehetne parancsuralom is, mondjuk mint rendkívüli állapot idején. Akkor nincs szükség bíróságra, meg ilyen jogi dolgokra.
ledölt két torony , nem is illett a várostervbe, egynéhányan nem is voltak bent mintha megérezték volna, meg a fehérházat célbevevö leesett vagy lelötték, véletlenül, az ok jó elfoglaljuk fél világot elvisszuk az olajukat, és rettentöen megsegitjük az ottani elnyomott embereket, megmondjuk nekik mi a demokrácia aki nem akarja azt pofáncsapjuk majd akkor akarja ha túléli, nahát ezé védi a tökés a szegényembert, mint Dőbrőgi Matyit, csak a libáit veszi el azután élhet demokratikusan meg szavazhat rá, sogor is megmondta, ha méges védene minket a tökés akor egy világ omlana őssze bennem
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.