
Mivel a halak témáját lassan lezártnak tekintem, evezzünk egy kicsit komolyabb vizekre. Az elmúlt hetekben kaptam egy nem várt levelet, melyre válaszoltam, csak eddig nem jelent meg. Éppen ideje, hogy teljes legyen a kép, itt a kapott levél és a válaszom:
Tisztelt Szerkesztőség!
Megrökönyödve olvastam az Önök lapjában Sáfrány Ferenc alpári írásait, amellyel kimagasló vajdasági magyar értelmiségieket kíván lejáratni.
A naplo.org honlap mindeddig, csupán kíméletből, tekintettel Sáfrány valamikori tényleg sikeres rikkancsi tevékenységere, sorozatot jelentetett meg tőle A rikkancs jelenti címmel. Nem ebben láttak napvilágot az általam kifogásolt írások, hanem a vajdasági magyar „állami sajtóban”. Ennek ellenére, nyilvánosan szeretnék elhatárolódni attól a szellemiségtől, amely Sáfrány irományaiból kisugárzik és amely annyira elüt a valamikori Napló és remélem, a mostani naplo.org szellemiségétől.
Tetteiért és zavaros, gyűlölködő soraiért nem vállalunk felelősséget.
Tisztelettel,
Bódis Gábor
2011. szeptember 2.
Tisztelt Bódis Gábor!
Kedvesnek nem mondható soraid az „állami sajtó” útján magam is megkaptam. Elolvastam. Majd újra elolvastam, és még akkor sem hittem el, hogy ezt te írtad. Leveled sajnos, Téged minősít. Kapkodva írhattad.
Ha nyomtatott Magyar Szóban nem jelenik meg leveled, nem is reagálnék rá. De így megteszem. Elvégre az olvasók, és még édesanyám is, megérdemlik. Feladtad legfontosabb újságírói hitvallásod, az annyit hangoztatott szabadelvűséget. Többes számba beszélsz, holmiféle vajdasági magyar értelmiség lejáratásáról, amiről én nem tudok. Én nem több emberrel foglalkoztam, csak eggyel, és őt sem bántottam, csak feltettem néhány kellemetlennek tűnő kérdést. Stílusom alpárinak nevezted, valószínűleg ez a Te értékrendedben így is van, de engedd meg nekem, hogy ezzel én ne egyezzek.
Tetteimet zavarosnak minősíted, soraimat gyűlölködőnek. Jó, hogy nem zársz azonnal pszichiátriára, azon belül is zárt osztályra. Csak érveket nem hozol fel. Pedig, inkább azokat kellene keresni. Én se nem gyűlölködök, és elmém még mindig tisztának vélem. De kedvedért, akár elmehetek az orvoshoz is. Melyiket ajánlod?
Naplós múltunk ezek szerint véget ért. Magad írtad, az egyik vezércikkedben, idézlek szabadon, hogy „nem az a legény, aki a lapot írja, hanem aki eladja.” Ezt még így utólag is elismerted nekem. De nem értem a megjegyzésed, hogy eddig is csak KÍMÉLETBŐL jelentettétek meg tőlem, a Rikkancs ISMÉT jelenti c. írásokat? Nem kellett volna. Nincs nekem szükségem kíméletre. Én a Naplót magaménak éreztem az első pillanattól, az első megjelent számtól, a SZABADELVŰSÉGÉT is, és a „véletlen” ezért is hozott össze bennünket anno. Az első élő újság alkalmával, amit a „falunkban” tartottatok. Gondolod, valaha is kezembe vettem volna a lapot, ha a szellemiségével nem egyezem? Vittem volna vásárra bőrömet a legrázósabb időkben?
Becsén, egy hasonló összejövetelen, valamikor ősszel, már én éreztem magam kellemetlenül, amikor az olvasók azzal indították mondanivalójukat, hogy ők a Naplót, a Rikkancs jelenti, olvasásával kezdik, amíg én a színházteremben szorgoskodtam. Néhányatok szintén kellemetlenül feszengett a színpadon. Köpni-nyelni nem tudott…
Megsúgom neked, Gábor, Árpád nélkül soha nem lett volna Napló. Remélem ezt magad is sejted. Az is lehetséges, hogy nélkülem se lett volna olyan sokáig Napló, és főleg a „reklám”, amit én adtam neki. Csokornyakkendőben vezércikkeket írni a Te dolgod maradt. Jókat is írtál. Szerettem olvasni. De ez a leveled? Ennyire vitted volna az elmúlt húsz évben?
Azt is megértem, hogy a Napló online változata nem akarta lehozni az írást egy évvel ezelőtt, amikor azt felajánlottam. Hisz a régi kapcsolatok köteleznek. Még ha a szabadelvűség eszméje a tét, akkor is. Ugyan így reagáltál a Druszámhoz írt nyílt levelemmel kapcsolatosan is, a kettős állampolgárságról és a népszavazásról lévén szó. Akkor azt mondtad, „belpolitikával nem foglalkozunk.”(Mármint anyaországi belpolitikával. Még ezt is megértettem, hisz kellemetlen lett volna a pozíciódra…) Nem azt mondtad, hogy az írás nem jó.
Ha nem ismernélek egy kicsit, leveled kapcsán azt hinném, valami komiszár szólalt meg az ötvenes évek vége felé, amikor valaki rossz fát tett a tűzre és azt jól meg kell büntetni.
Hozzád képest Árpád úriember módján viselkedett, mert ő is írt nekem egy levelet. Korrekt módon kijelentette, hogy ha már választana kell, akkor ő nem engem választ. Érthető és emberi. Semmi kifogásom nincs ellene. Továbbra is tisztelem. De Neked sok jó írást kell még megírnod, hogy az én tiszteletemet újra kivívd.
Szeretettel
Sáfrány Ferenc
A.M. -nek, Nem voltunk mi soha sem barátok és ellenségek se lettünk. A véletlen hozott össze bennünket és a szabadelvűség elvének értelmezése távolított el. Nincs ebben semmi különös. A lelkünk beteg-e? Erről lehet beszélgetni, de a lélek betegsége nem csak balkáni jelenség. A fejlett fogysztói társadalmakban még ragályosabb. Lásd Norvégiában történtek...
Turi Istvánnak meg azt üzenem, hogy a Rikkancs 115 jelentése konkrétan neki szól, hamarosan megjelenik, addig meg élvezkedjen kedvére..., ráér...és bölcsebb, mint gondolná...
Navinak üzenve, bármennyire szeretnéd is, nem fáj. Ez még engem is meglepett. Sőt, örülök, hogy kibújt a szög a zsákból.
S.F.
beteg a lelkük
eztis a balkáni terroristák csinálták
Az igazbarátok, igazi ellenséggé vállása a végső stádiumjába jutni látszik.
Hajrá önkinevezett értelmiségeink, mutassátok meg végre mindenkinek a valódi éneteket.
Lila amit nem tanult meg kommunista párttikárként most már nem fogja.
Ferenc énekelheted-Én vagyok én a csonakom közepén eladtam a becsületem ...............
Hiba keresed, oda van már.
Én igazából nagyon örülök amikor így felszínre és nyilvánosság elé törnek az efféle elfojtott gondolatok és indulatok. Több okból is jó ez, eleve nekünk fiatalabb generációk akiket érdekel a délvidéki magyar média - és az azt alakító emberek - kicsit mögé tudunk látunk a dolgoknak és előkerülnek azok a bizonyos hullák a szekrényből. Az ehhez hasonló írások sokat segítenek a tisztán látásban és szerintem szinte bűn is lenne hallgatni vagy csinovnyikok módjára elhallgatni olyan belső információkat amelyeket egyesek korukból adódóan vagy egyszerűen külsős emberként nem észlelhetnek. A teljes kép meglátásához érdemes a hátunk mögé is tekinteni, sőt úgy átiszik néha a fenekünk alá is... :) Másodsorjában pedig volt egy mondat amelyen nagyon megakadt a szemem, méghozzá a „nem az a legény, aki a lapot írja, hanem aki eladja.” idézeten. Nah, ez az amit talán a Képesifi régi és új főszerkesztőjének is megellene súgni...
"mindeddig, csupán kíméletből, tekintettel Sáfrány valamikori tényleg sikeres rikkancsi tevékenységere" kegyetlenül fájhat. De megérdemelte.
"Csak érveket nem hozol fel." - olvastuk a két zavaros, értelmetlen cikket, ez elég érv.
Nem kellene figyelmen kívül hagyni azt se, hogy voltak sokan kik "párt feladatból" keltek szárnyra, hogy követni tudják a szélfújta értelmiségek útjait és háttér tevékenységeit.
B. Ildikó: Ha Végel valóban rajta volt a Ferenc által említett ominózus listán, akkor nem értem Bódis heves reagálását. Hiszen tudtommal őt is a Milošević és emberei által gerjesztett szél kapta fel és fújta el innen. El lehet ezt felejteni?
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.