A német Norma Group tizenegymillió eurót fektet be az észak-bácskai városban – Csak kivitelre gyártanak majd – Jövő év júliusában már megkezdődik a termelés
Akár ötszáz munkahely is nyílhat Szabadkán a következő néhány évben (Molnár Edvárd felvétele) Tizenegymillió eurót fektet be Szabadkán a németországi Norma Group, amely ingyen kapott építési területet a várostól a szabad övezeben. A világszerte ismert autóalkatrészeket gyártó vállalat olyan cégekkel dolgozik együtt mint az Audi, a Volkswagen, a Peugeot és mások.
A vállalatnak jelenleg 12 gyára van világszerte, Kelet-Európában azonban csak Lengyelországban és Csehországban vannak jelen, összesen 3400 alkalmazottjuk van.
Szabadkán a tervek szerint pontosan 327 embernek tudnak majd állást adni, de amennyiben nő a kereslet alkatrészeik iránt, terveik szerint 500-ra növelik majd az alkalmazottak számát.
Mint azt a tegnapi ünnepélyes szerződés-aláírást követően Mlađan Dinkić gazdasági és regionális fejlesztési miniszter hangsúlyozta, a minisztérium és a Külföldi Befektetés és Kivitelösztönző Ügynökség (SIEPA) a Norma Groupot azzal is bátorította, hogy minden új munkahely megnyitásáért ötezer euró támogatást biztosított, ami összesen 1 millió 635 ezer eurót jelent.
A vállalat a kisbajmoki szabad övezet területén fog működni, összesen 12 ezer négyzetméteren, a termékeket pedig csakis kivitelre gyártják majd Közép és Nyugat-Európa területére.
Az építési munkálatokat már folyó év novemberében, míg a gyártást jövő év júliusában kezdik meg.
A tegnapi sajtótájékoztatón Mlađan Dinkić gazdasági és regionális fejlesztési miniszter azt is kiemelte, Szabadkán már négy német beruházó is jelen van, ami azt jelenti, hogy ez a város megfelel a befektetőknek.
– Nem volt egyszerű idevonzani a német beruházót, de a város vezetésének is köszönhető, hogy sikerrel jártunk, pedig nagy volt a konkurencia. A munkások, akiknek felvételét már a jövő év elején megkezdik, Lengyelországban részt vesznek majd egy képzésen is. A szabad övezet 52 hektár nagyságú területére tehát megérkezett az első beruházó, ami a többi potenciális befektető számára bátorítást jelent – mondta Dinkić.
Dr. Oliver Dulić környezetvédelmi miniszter a befektető jelentőségét hangsúlyozta és azt, hogy a városnak nagyon komolyan kell venni a feladatait, nem szabad késnie egyetlen engedély megadásával sem és az infrastruktúrát is biztosítania kell időben, hogy a beruházó ne csalódjon.
John Stephenson, a Norma Group vezérigazgatója kiemelte, kilenc hónapnyi munka áll a mostani eredmény mögött.
– A döntést úgy hoztuk meg, hogy minden potenciális helyre ellátogattunk. Azért esett pont Szabadkára a választásunk, mert nagyon jó emberekkel ismerkedtünk itt meg, és ez sokat nyomott a latban, hiszen az összes többi ország is hasonló feltételekkel fogadott volna bennünket. Szorít minket az idő, nagyon sok munka áll előttünk. Terveink szerint 2011 júliusában megkezdjük a gyártást Szabadkán – mondta Stephenson.
Saša Vučinić, Szabadka polgármestere örömét fejezte ki, hogy az emberekbe, a jó munkaerőbe vetett hit döntött, és hogy ezáltal akár ötszáz család megélhetése megoldódik. Nagyon bátorító a tudat, hogy akár egy űrhajó alapműködéséhez szükséges alkatrészt is egy szabadkai keze munkálta meg. A polgármester egy tizenegyes számmal, és Stephenson nevével ellátott Spartacus-mezt ajándékozott a Norma Group igazgatójának, utalva ezzel a tizenegymillió eurós befektetésre és arra, hogy a német válogatott mellett az igazgató olyan közel kerülhet majd Szabadkához, hogy Spartacus-rajongó is válhat belőle.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.
Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.
Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.
Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.
A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1971
Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) 78 éves korában meghalt Rákosi Mátyás (eredeti nevén: Rosenfeld), a "bölcs vezér", aki 1952-53-ban - pártfőtitkársága mellett - a minisztertanács elnöke volt.
1840
Megszületett John Boyd Dunlop skót állatorvos, a légtömlős gumiabroncs feltalálója.
1860
Megszületett Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó, a művészi könytervezés és könyvnyomtatás úttörője.
1937
Charlie Chaplin bemutatta első hangosfilmjét, a "Modern idők"-et.
1947
Budapesten megszületett Gát György, rendező, producer.
1971
Meghalt Dudich Endre Kossuth-díjas zoológus.
1626
Párizsban megszületett Marie Marquise de Sévigne (leánykori nevén: de Rabutin-Chantal) francia írónő, aki kereken 1500 levelet írt leányának, amelyben XIV. Lajos korának társadalmi életét mutatta be.
1766
Megszületett Heinrich Gentz német építész, a berlini klasszicizmus egyik jeles mestere.
1788
Megszületett Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő (A Tatárok magyarországon).
1799
Megszületett John Lindley angol botanikus, aki az elsők között rendszerezte és írta le Ausztrália élővilágát.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.