Kiszorítósdi

Most jöhetünk az olyan agyonkoptatott frázisokkal, miszerint a verekedéshez is ketten kellenek, vagy hogy úgy kezdődött hogy a másik visszaütött, azért egyes esetekben kibogozható, hogy ki ütött vissza először. Ez pedig Csóka és Ada esetében jellemző. Mindkét településen arra irányult kísérlet, hogy a demokraták új szövetségest keresve kiszorítsák a Magyar Koalíciót a helyi irányításból.

A „bekeményítés” oka? Egyértelmű. A 2000-es fordulat óta 8 év telt el. A demokratikus, európai irányultságú párt, vagy pártszövetségek minden egyes választáson az európai jövőről regéltek, és mivel a másik oldalon létezett egy nagyon kemény Európa-ellenes irányzat, élén a radikálisokkal és a szocialistákkal, ez elég ijesztgetés volt ahhoz, hogy az ország északi részén a „sárga-kék” párt vagy az általa vezetett tömörülés vinni tudja a pálmát. Emlékezhetünk rá, Boris Tadić párt- és államelnök, jelenlegi árnyék-kormányfő (mert ki hiszi el, hogy Cvetković irányítja saját kabinettjét?) is köztársasági elnöki székéhez olyan szűkös előnnyel jutott, ami a vajdasági magyar szavazatok nélkül nem lett volna meg. És mindezt e párt kizárólag a kék csillagos zászló lengetésével, az Örömóda „danolásával” és a szép európai jövőről szóló frázisok harsogásával érte el.

Nyilvánvaló, hogy a tavaly májusi választási ciklus volt az utolsó, amikor ez bejött, aminek két oka is van. Egyrészt, az európai történetből sikerült kifacsarni az utolsó levet is, ami a politikai poénszerzést illeti. Amit alá lehetett írni, azt aláírták, akivel le lehetett fényképezkedni, azzal lefényképezkedtek, innentől Európa viszonylatában már a munka jön. Egyrészt Mladićot kell transz- vagy teleportálni Hágába, utána viszont jönnek a Magyaroszág esetéből jól ismert több ezer oldalas jelentések, a különféle európai szabványokhoz való igazítás, a kereskedelmi harmonizáció... mind mind olyan dolgok, amelyeket nemigen lehet látványosan lekommunikálni. Olyan dolgok, amikről valójában az uniós tagság szól. És ami miatt várhatóan lanyhulni fog a szerbiai EUfória is.

A másik ok pedig a politikai paletta átrendeződése, pontosabban össze-vissza keveredése. A radikálisoknál bekövetkezett szakadás és a szocialisták hatalomba emelése olyan változásokat idézett elő, amelyeket követően a kisszámúra csökkent «šešeljistákon” kívül gyakorlagilag senki sem maradt, akivel ijesztgetni lehetne az Európába igyekvő szavazókat, így ez a kártya már nem adu.

Ezek az okok egyértelműen oda vezettek, hogy a Demokrata Párt aktuális stratégiájának két fontos eleme közül az egyik, hogy tömegpárttá válik, olyan módon, hogy „felzabálja” a kicsiket, vagy jelentéktelenné teszi őket. Példa: a ligások hangja alig hallható, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége gyakorlagilag nem is létezik... A másik elem pedig, hogy a politikai poénszerzés helyi szint(ek)re helyeződik át. Esetünkben Szabadkára, Adára, Zentára, de ugyanígy Belgrádtól délre is. A lényeg: az európai mese kifújt, legközelebb választásokat az nyer, aki a legtöbb beruházást realizálja helyi szinteken, a legtöbbet építkezik, munkahelyeket létesít, vagy legalábbis ezt lekommunikálja. Ez az oka a jelenleg előállt helyzetnek. Egy kiszorítósdi zajlik, amelyben az észak-bácskai és Tisza-menti önkormányzatok viszonylatában a rivális a VMSZ vagy a Magyar Koalíció, a fókuszcsoport pedig a vajdasági magyar választó. Akinek szeme is van, füle is, és a fejét sem diótörésre használja...