2012. május 19., szombat

Ma Ivó, Milán, Emiliána napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Kiszorítósdi

A demokraták az európai meséből kifacsarták a nyerhető levet, ezért, illetve a politikai paletta átrendeződése miatt a poénszerzés helyi szint(ek)re tevődik át.

A Magyar Szó az elmúlt napokban a VMSZ és a Demokrata Párt közötti helyi viszonyokat elemezte. A cikksorozat alapvető tanúsága: a két párt között nincs megfelelő együttműködés, az írásokból eredő következtetés: ezért mindkét fél hibás.

Most jöhetünk az olyan agyonkoptatott frázisokkal, miszerint a verekedéshez is ketten kellenek, vagy hogy úgy kezdődött hogy a másik visszaütött, azért egyes esetekben kibogozható, hogy ki ütött vissza először. Ez pedig Csóka és Ada esetében jellemző. Mindkét településen arra irányult kísérlet, hogy a demokraták új szövetségest keresve kiszorítsák a Magyar Koalíciót a helyi irányításból.

A „bekeményítés” oka? Egyértelmű. A 2000-es fordulat óta 8 év telt el. A demokratikus, európai irányultságú párt, vagy pártszövetségek minden egyes választáson az európai jövőről regéltek, és mivel a másik oldalon létezett egy nagyon kemény Európa-ellenes irányzat, élén a radikálisokkal és a szocialistákkal, ez elég ijesztgetés volt ahhoz, hogy az ország északi részén a „sárga-kék” párt vagy az általa vezetett tömörülés vinni tudja a pálmát. Emlékezhetünk rá, Boris Tadić párt- és államelnök, jelenlegi árnyék-kormányfő (mert ki hiszi el, hogy Cvetković irányítja saját kabinettjét?) is köztársasági elnöki székéhez olyan szűkös előnnyel jutott, ami a vajdasági magyar szavazatok nélkül nem lett volna meg. És mindezt e párt kizárólag a kék csillagos zászló lengetésével, az Örömóda „danolásával” és a szép európai jövőről szóló frázisok harsogásával érte el.

Nyilvánvaló, hogy a tavaly májusi választási ciklus volt az utolsó, amikor ez bejött, aminek két oka is van. Egyrészt, az európai történetből sikerült kifacsarni az utolsó levet is, ami a politikai poénszerzést illeti. Amit alá lehetett írni, azt aláírták, akivel le lehetett fényképezkedni, azzal lefényképezkedtek, innentől Európa viszonylatában már a munka jön. Egyrészt Mladićot kell transz- vagy teleportálni Hágába, utána viszont jönnek a Magyaroszág esetéből jól ismert több ezer oldalas jelentések, a különféle európai szabványokhoz való igazítás, a kereskedelmi harmonizáció... mind mind olyan dolgok, amelyeket nemigen lehet látványosan lekommunikálni. Olyan dolgok, amikről valójában az uniós tagság szól. És ami miatt várhatóan lanyhulni fog a szerbiai EUfória is.

A másik ok pedig a politikai paletta átrendeződése, pontosabban össze-vissza keveredése. A radikálisoknál bekövetkezett szakadás és a szocialisták hatalomba emelése olyan változásokat idézett elő, amelyeket követően a kisszámúra csökkent «šešeljistákon” kívül gyakorlagilag senki sem maradt, akivel ijesztgetni lehetne az Európába igyekvő szavazókat, így ez a kártya már nem adu.

Ezek az okok egyértelműen oda vezettek, hogy a Demokrata Párt aktuális stratégiájának két fontos eleme közül az egyik, hogy tömegpárttá válik, olyan módon, hogy „felzabálja” a kicsiket, vagy jelentéktelenné teszi őket. Példa: a ligások hangja alig hallható, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége gyakorlagilag nem is létezik... A másik elem pedig, hogy a politikai poénszerzés helyi szint(ek)re helyeződik át. Esetünkben Szabadkára, Adára, Zentára, de ugyanígy Belgrádtól délre is. A lényeg: az európai mese kifújt, legközelebb választásokat az nyer, aki a legtöbb beruházást realizálja helyi szinteken, a legtöbbet építkezik, munkahelyeket létesít, vagy legalábbis ezt lekommunikálja. Ez az oka a jelenleg előállt helyzetnek. Egy kiszorítósdi zajlik, amelyben az észak-bácskai és Tisza-menti önkormányzatok viszonylatában a rivális a VMSZ vagy a Magyar Koalíció, a fókuszcsoport pedig a vajdasági magyar választó. Akinek szeme is van, füle is, és a fejét sem diótörésre használja...

Csak semmi kishitűség
Joó Horti Lívia, az MNT oktatási bizottságának elnöke: a négyéves középiskolai szakkal könnyebben érvényesülnek fiataljaink – A magyar középiskolai hálózat kielégítő Művelődés
23:07

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Eb-adó
(fotó: AP) (fotó: AP)
Pompázatos élőlények
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
A leghosszabb...
Jó reggelt!

A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.

Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.

m.k.
Időjárás

Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.

Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.

Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.

A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.

1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.

1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.

1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.

1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.

1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.

1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.

1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).

1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.

1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".

1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.

!

Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.

A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.

„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -